Kormányfők, elnökök ingatag helyzetben

Bár Tony Abbott ausztrál miniszterelnök hétfőn túlélte a saját párttársai által ellene indított puccskísérletet, helyzete továbbra is nagyon ingatag. Victor Ponta román miniszterelnök jövője is kérdéses. Rajtuk kívül azonban több más politikai vezető helyzete is igen kényes, s nem biztos, hogy kihúzzák a hatalomban a következő egy évet. A következő esélylatolgatás természetesen szubjektív, bárhol kialakulhatnak olyan válsággócok, amelyek az aktuális vezetők távozását eredményezik.

Victor Ponta román kormányfő

Alig két évvel azután, hogy a Victor Ponta vezette Szociálliberális Szövetség (USL) több mint kétharmados parlamenti többséget szerzett, komolyan inog a fiatal miniszterelnök bársonyszéke. Tavaly február végén bomlott fel a liberális-szocialista koalíció, ám a liberálisok kilépése még nem tudta megrengetni a kormányt.

A liberális párt kettészakadt, Calin Popescu Tariceanu volt pártelnök és miniszterelnök nem követte a Crin Antonescu vezette liberálisnak nevezett, de egyre kevésbé liberális pártot, tavaly év végén pedig létrehozta a Liberális Reform Pártot és kormányon maradt. Emellett a román szocialistáknak is megvannak a maga „kereszténydemokratái, akik a kormányzó koalíciót választották: az úgynevezett Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR), Konzervatív Párt (PC), akik önmagukban nem is méretkeztek meg a választáson, a PSD támogatásával nyertek mandátumokat.

A liberálisok tavalyi kilépése után lett újra kormányzati tényező az RMDSZ és Pontát támogatta továbbra is a nemzeti kisebbségek képviselőházi frakciója is. A decemberi államfőválasztást azonban még mindig nem biztos, hogy túléli a miniszterelnök, aki úgy veszített tíz százalékkal a liberálisok új elnökével, Klaus Johannisszal szemben, hogy első forduló után még maga vezetett tíz százalékkal. A Facebook-forradalomnak is nevezett elnökválasztás után feje tetejére állt a román politika és a közhangulat is, egyre többen kezdték Ponta lemondását követelni, még saját pártján, a PSD-n belül is.

Az első kegyelemdöfést épp az RMDSZ-től kapta, amely a székelyföldi vezetők – és rossz nyelvek szerint az Orbán-kormány és a Fidesz nyomására – kilépett a Ponta-kormányból. A magyar formáció döntése azért is volt igazi meglepetés és precedens nélküli is egyben, mert az RMDSZ eddig soha nem farolt ki egyetlen koalíciós partnere mögül sem, bármennyire népszerűtlenné vált is az. Kilépésük azonban még mindig nem jelentette a kormányzati többség elfogyását, ami most azonban vészesen inkább körvonalazódik.

Klaus Johannis új államfő nem rejti véka alá szándékát, hogy új parlamenti többséget szeretne kialakítani, amellyel „meg tudja valósítani programját”. Az ellenzék nem titkolja, hogy dolgozik az új parlamenti többség felállításán, ami magyarul mandátumvásárlást jelent, azaz a szocialista párt és csatlóspártjai politikusainak meggyőzését a pártváltáshoz. Vagyis, Pontát meg lehet buktatni, de csakis saját pártja segítségével. A PSD tisztújító kongresszusát márciusban rendezik meg, ekkor dől el a fiatal miniszterelnök sorsa és a párt jövője is.

Tony Abbott ausztrál kormányfő

Túlélte ugyan a hét elején a pártján belüli bizalmi szavazást az ausztrál kormányfő, de ez korántsem jelenti azt, hogy szilárd lenne Abbott pozíciója. A liberális párti honatyák valószínűleg csak azért kegyelmeztek – vélhetőleg átmenetileg – Abbottnak, hogy ne tűnjön úgy, az Ausztrál Munkáspárt hat évig húzódott „permanens vezetési válsága” a konzervatívokat is megfertőzte. A liberálisok 101 tagú parlamenti frakciójából 51 voks kellett volna Abbott megbuktatásához, de végül 61-en szavaztak arra, hogy a miniszterelnök folytathassa.

Tony Abbott átmenetileg megúszta FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Az ausztrál sajtó azt sejteti, hogy Abbott a dél-ausztráliai honatyákat jövőbeni projektek ígéretével lekenyerezve vásárolhatta meg a támogatást, s így sejteni lehet, hogy a kormányfő helyzete továbbra is bizonytalan. Bár végül formálisan nem álltak elő, Abbottnak két kihívója is akadt volna. Egyikük Malcolm Turnbull, a jelenlegi kommunikációs miniszter, aki 2008 és 2009 között már állt a párt élén, a másik pedig Abbott helyettese, Julie Bishop. Friss felmérések szerint mindketten jóval népszerűbbek a kormányfőnél. Turnbull 64-25, Bishop pedig 59-27 arányban verné meg a miniszterelnököt.

Abbott 2009 óta áll a Liberális Párt élén, ellenzéki vezetőként különösen a bevándorlás kérdésében bírálta élesen az akkor kormányon lévő balközép Ausztrál Munkáspárt miniszterelnökeit. Amikor azonban Kevin Rudd helyébe Julia Gillard lépett, Abbott igazán elemében volt, Gillard egy parlamenti beszédében szexistának és nőgyűlölőnek titulálta. 2013-ban már ismét Rudd vezette a választásokra a Munkáspártot, de végül a Liberális Párt és a Nemzeti Párt koalíciója élén Abbott alakíthatott kormányt.

Egyik első dolga volt az elődei által elfogadott környezetvédelmi intézkedések visszafordítása, s keményen fellépett a bevándorlás korlátozásáért. Abbott támogatottsága egy friss Newspoll felmérés szerint alig 24 százalékos, de koalíciója is népszerűtlen, alig 35 százalékos a támogatottsága, ha most lennének a választások 57-43 arányban veszítenének a Munkáspárttal szemben.

Werner Faymann osztrák kancellár

Idén decemberben lesz a hét éve annak, hogy Werner Faymannt osztrák kancellárrá választották meg. Az ország két hagyományos pártja, a szociáldemokraták és a néppártiak még 2008 novemberében állapodtak meg a nagykoalíció folytatásáról, s arról, hogy munkájukat Faymann irányíthatja. A két párt együttműködését állandó viták jellemezték. A 2013-as választáson különösen a konzervatív ÖVP szenvedett el veszteségeket, a nagykoalíció azonban folytatódott.

A két nagy párt közötti feszültségek miatt tavaly számos cikk látott napvilágot arról, hogy előrehozott választásokat rendezhetnek, akár 2015 márciusában. Ez ugyan már biztosan nem következik be, de ez is csak azt mutatja, mennyire bizonytalan a koalíció sorsa. A kiélezett helyzetet azonban nemcsak a szociáldemokraták és a néppártiak torzsalkodásai miatt állt elő, hanem azért is, mert Faymann már nem számít megkérdőjelezhetetlen személyiségnek saját pártján, az SPÖ-n belül sem.

A szociáldemokraták tavaly november végi tisztújító kongresszusán egy csoport meg akarta buktatni a kancellárt. Végül az utolsó pillanatban sikerült viszonylagos egységet kovácsolni, a szakszervezetek például azzal a feltétellel álltak Faymann mellé, hogy előbb-utóbb adókönnyítéseket fogadtat el a parlamenttel. Faymannt végül 83 százalékkal választották újra, ami nem rossz eredmény, de ha azt vesszük, hogy az ÖVP új elnöke, Reinhold Mitterlehner 99 százalékot kapott, akkor nem is kimagaslóan jó.

Mariano Rajoy spanyol kormányfő

Spanyolország meglepetéspártja, a tavaly alakult Podemos győzne, ha most tartanák a parlamenti választásokat. Az El País című lapban közzétett friss felmérés szerint a Podemos a voksok 27,7 százalékát szerezné meg, lekörözve a konzervatív Néppártot és az ellenzéki szocialistákat egyaránt. A PP 20,9 százalékot szerezne, a PSOE pedig 18,3 százalékkal harmadik helyen végezne. Látványosan megerősödött a korábban csak Katalóniában „számító” Ciudadans párt is, országosan 12,2 százalékot érhetne el.

Mariano Rajoy a javuló gazdaságban bízik FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

A baloldali radikális, magát „ideológiákon túli” pártként meghatározó Podemos villámgyors előretörése aggodalommal tölthetné el a hagyományos politikai erőket, úgy tűnik azonban, a fiatal madridi „felháborodottak” mozgalmából kinőtt párt támogatottsága tetőzött, legutóbbi 28,2 százalékos eredményükhöz képest valamelyest visszaestek. Mariano Rajoy kormányfő számára reménysugarat jelent, hogy a mutatók alapján hosszú évek bukdácsolása után javuló pályára állhat a spanyol gazdaság, s a decemberben esedékes voksolásig a PP még javíthat.

A szocialisták mellett a kommunistákat is magában foglaló Egyesült Baloldal (IU) támogatottságát morzsolta le leginkább a Podemos, amely a görög Sziriza példáját követve azt reméli, év végére kormányt alakíthat Madridban. A spanyol választási rendszer azonban nem ad extra mandátumokat a győztesnek, s a fiatal szociológia professzornak, Pablo Iglesiasnak nem lesz könnyű koalíciós partnereket találni. Végső soron azonban a PP és a PSOE – félretéve számottevő ellentéteiket – még mindig dönthet a nagykoalíció mellett, hogy a kockázatos görög utat sikerüljön elkerülni.