Orbán Viktor;kikötő;Vasárnapi zárva tartás;

2015-02-12 14:00:00

Orbán veje a szerencse fia

Készül a boltok vasárnapi zárva tartásának részletszabályozása. A rendelet több új kivételt is behoz, a kertészetek és Tüzép-telepek mellett például nyitva maradhatnak a kikötőkben üzemelő boltok. Utóbbi nyertese Orbán Viktor veje, aki most vette meg a keszthelyi kikötőt - írja a Népszabadság. Közben a balatoni település fideszes polgármestere közölte: a Zala megyei kormányhivatal vizsgálata szerint törvényes volt a keszthelyi kikötőt működtető cég eladásával kapcsolatos önkormányzati döntés, a keszthelyi vezetők jogi lépésekre készülnek az ennek ellenkezőjét állítókkal szemben.

Jókorát ugrik az Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István és társai által nemrég jutányos áron megszerzett keszthelyi kikötő értéke, ha Tiborcz apósa, a kormányfő is rábólint a lap birtokába jutott, a vasárnapi zárva tartás feltételeit részletező rendelettervezetre. A rövidesen a kormány elé kerülő javaslatban külön kiemelik, hogy a személykikötőkben lévő élelmiszerboltok ezentúl is nyitva tarthatnak vasárnaponként.

Méghozzá minden olyan egyéb megkötés nélkül, amely a többi, a rendelettervezetben még szereplő kivételekre vonatkozik. Így a most kiszivárgott javaslat szerint kinyithatnak majd vasárnap a kertészetek és az építőanyag-szakboltok, kis Tüzép-telepek, valamint a főszezonban a nagy tavak, így a Balaton, a Tisza- és a Velencei-tó mellett fekvő települések boltjai is. A kikötőkben álló üzletekkel szemben azonban ezek a boltok, telepek csak akkor működhetnek vasárnap, ha az üzletben olyan dolgozik, aki legalább 20 százalékos tulajdonosa a vállalkozásnak.

Ha a keszthelyi önkormányzat a továbbiakban is hasonlóan rugalmasan áll hozzá Tiborczék elképzeléseihez, mint eddig, és engedélyt ad kiskereskedelmi beruházásra, úgy a kormányrendelet elfogadásával máris hatalmasat nyer a kormányfő veje és üzlettársai - írja a Népszabadság.

DK: Orbán barátai gazdagodnak a vasárnapi zárással
A Demokratikus Koalíció szerint az egyes boltok vasárnapi zárva tartásáról szóló rendelet azért születhetett meg, hogy az Orbán Viktornak kedves rokonok, vállalkozók, barátok gazdagodhassanak. Gréczy Zsolt azt mondta, kezdetben ezekre az üzletekre is szigorú szabályok vonatkoztak, de amióta Orbán Viktor veje "kikötőtulajdonos" lett, megjelentek a kedvezmények. Szerinte az sem véletlen, hogy azt követően duplázták meg a sertéstelepek támogatását, miután Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester megnyitotta a sajátját.
Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: Orbán Viktor és a Fidesz kormányzása csak és kizárólag arról szól, hogy törvények, különadók és jogszabályok útján az övék és környezetüké legyen minden. Elmondta, a vasárnapi zárva tartás ügyében tartandó népszavazás érdekében indított petíciójukat eddig hatvanezren írták alá. 

Orbán vejéé a keszthelyi kikötő

Korábban az Átlátszó információi alapján írtuk, hogy Tiborcz Istváné és üzlettársaié lett többszáz millió forintért a keszthelyi kikötő és annak ingatlanai. A fideszes többségű önkormányzat december 23-án – egy győzelmi jelentésnek is beillő közleményben – tudatta, hogy “nyereséggel értékesítette a város a kikötő-üzemeltető cégét”, a veszteséges, korábban az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő Keszthelyi Yachtkikötő Kft.-t a Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft.-nek, mivel az “kedvező vételi ajánlatot tett”.

A portál közérdekű adatigénylés után tudta meg az önkormányzattól: a vevő az üzemeltető cégért hétmillió forintot fizetett, de vállalták, hogy az addigi tulajdonos felé fennálló 23 milliós tartozást is kiegyenlítik, illetve az ingatlanok megvásárlása érdekében további 330 milliót tesznek a cégbe. Az ügylettel Tiborczéké lett egy 221 négyzetméteres fürdőház, egy 192 négyzetméteres recepció, egy 102 négyzetméteres bár, és a vitorláskikötő építéséhez kapcsolódó valamennyi vízjogi engedély.

Támogatni fogjuk!
Fidesz frakcióvezetőjének közlése szerint ha az MSZP és a Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy a kikötőkben lévő boltok legyenek vasárnap zárva, azt "mi támogatni fogjuk". Rogán Antal azonban azt is hozzátette: eddig azt hitte, Gyurcsány Ferenc pártja és az MSZP azt szeretné, hogy minden bolt legyen nyitva vasárnap.

 Minden lepapírozva, minden törvényes

A Zala megyei kormányhivatal vizsgálata szerint törvényes volt a keszthelyi kikötőt működtető cég eladásával kapcsolatos önkormányzati döntés, a keszthelyi vezetők jogi lépésekre készülnek az ennek ellenkezőjét állítókkal szemben - ezt a balatoni település fideszes polgármestere közölte az MTI-vel. Ruzsics Ferenc közleménye felidézi: a keszthelyi kikötőben egy vitorlázókból álló befektetői társaság vásárolta meg a kikötő területén található ingatlanokat a Balatoni Hajózási Zrt.-től, és hosszú távú bérleti szerződést kötött a várossal, amelynek alapján tizenöt éven át fizeti a terület bérleti díját. A kikötő földterülete továbbra is önkormányzati tulajdonban maradt.

A megyei kormányhivatal közelmúltban lefolytatott vizsgálata is megállapította, hogy az üzletrész értékesítése a törvényes kereteken belül történt - szögezte le Ruzsics Ferenc. Mint írja, tekintettel arra, hogy kizárólag gazdasági ügyről van szó, amelyet a jogszabályoknak megfelelően intéztek, és a település érdekeit szolgálja, a város nem akarja politikai vita tárgyává tenni a történteket. Az önkormányzat célja, hogy a városban az eddig folyamatos veszteséget termelő üzleti vállalkozás helyett jól működő, rentábilis kikötő és aktív vitorlássportélet legyen. Keszthely önkormányzata minden szükséges jogi lépést megtesz, és eljárást kezdeményez a rágalmazókkal szemben - áll a dokumentumban.