A magyar Koszovó

A 40 éves G. József és 37 éves felesége Külsősárdon joggal kérdezhetné, mit kezdjen magával meg a három gyerekével? Munka nincs, iskola nincs, a mozgó bolt is csak kétnaponta megy a faluba. Vagy mihez kezdjenek a tésaiak? A bükkmogyorósdiak, vagy annak a több mint négyszáz kistelepülésnek a lakói, akikhez nem lehet vonattal eljutni, nincs hozzájuk autóbuszjárat, egyetlen közlekedési eszközük a bicikli, mert a legtöbb családnak – lévén idős, gyakran magányosan élő emberek –, autójuk sincs. Olyan nyomorultul élnek, ha nem rosszabbul, mint azok a szerencsétlenek, akik Koszovóból mennek világgá.

Nem beszél róluk a kormány, mert az albánokkal meg a közel-keleti menekültekkel van elfoglalva, holott a szemünk előtt zajlik az ország elmaradottabb vidékein a lakosság sajátos exodusa. Aki teheti, menekül. Bedeszkázza a háza ablakát, ajtaját, megölelgeti az otthonmaradó mamát, papát és megpróbál valahol másutt megélhetést találni. Nem sok eséllyel, hiszen a szomszéd megyében sem sokkal jobbak a lehetőségek, nyelveket nem beszél, külföldön sem próbálkozhat, hiába uniós polgár, ugyanolyan pária ő is Németországban, Franciaországban, akár a többi menekült..

Mára háromszor annyi idős ember él ezeken a kistelepüléseken, mint fiatal, Iborfián, Debrétén és Tornabarakonyban pedig évtizedek óta nem született egyetlen gyerek sem, olvasható egy közelmúltban megjelent cikkben.

Orbán arról beszél, ha nem zárjuk be a kapukat, Magyarország menekülttáborrá válhat. Ha bezárjuk, akkor is. Csak nem albánul beszélő menekültekről kell majd gondoskodni.