Akár örülhetnénk is ennek a fejleménynek, de sajnos a kétségtelenül művelt és sokat tapasztalt politikus súlyos hibát vét. Úgy tünteti fel a Jobbik elnökét, mint egy tehetséges vezetőt, és lényegében ezzel magyarázza a Jobbik erősödését. Egy szóval sem említi azoknak a pártoknak a felelősségét, amelyek a jelenlegi helyzetet előidézték, és még a sorok között sem lehet utalást találni magának a rendszernek a felelősségére.
Ezt természetesen nem lehet szó nélkül hagyni. Nyilvánvalóan nem a Jobbik vezetőinek "tehetsége" áll a szélsőjobb és az újfasiszta szervezetek erősödése mögött. Orbán Viktor sokkal magasabb szinten műveli ezt a műfajt. A nyíltan neonáci pártok - amilyen Görögországban az Arany Hajnal - csupán "szerencsés" nyertesei a rendszer totális válságának, a politikai vezetőket érintő korrupciós botrányoknak, a fokozódó nyomor okozta kilátástalanságának.
A kiutat kereső és a média torzításai, valamint az oktatási rendszer által tudatlanságban tartott állampolgárok csak azt látják a közéletből, hogy a korábbi kormányzásért felelős pártok egymást kommunistázzák. A diákokat szó szerint beterelik a Terror Házába, ahol alig jutott hely a náci rémtettek bemutatására, annyira igyekeztek a kommunizmus szörnyűségeit bebizonyítani. Az iskolákban nyílt történelem hamisítás zajlik, nem ajánlott utcát elnevezni Lukács Györgyről, miközben Tapolcán a Batsányi művelődési házat Wass Albert nevével "szentelték" fel.
A magukat demokratáknak nevező pártok bizony szolgalelkűen teret adtak a neoliberális gazdaságpolitikának, erőltették a privatizációt, a közoktatásra és az egészségügyre fordított összegek csökkentését, és persze nem voltak elég tehetségesek a korrupció elleni harcban sem. A baloldali bírálatot elhallgatták, szélsőségesnek bélyegezték. A Demokratikus Koalíció elnöksége például odáig ment, hogy külön közleményben hangsúlyozták: "A kommunizmus szélsőséges eszme, a kommunista pártok szélsőséges pártok. Az Orbán-rendszer megdöntése érdekében a demokratikus erők legszélesebb összefogására van szükség, ebbe nem tartoznak bele szélsőséges pártok."
Lendvai Ildikó szerintem abban is téved, "hogy a politika válsága főleg morális természetű." A politika válsága elsősorban a kizsákmányolást megteremtő termelési viszonyokban keresendő. A 25 év anyagi és szellemi nyomora teremtette meg a politikában való csalódást, a pártok elutasítását, és azt, hogy tömegek önként lemondtak a demokráciában való részvételről, vagy önként szavaznak antidemokratikus, jobboldali pártokra. Marx is levezette, hogy a "morál" csupán felépítmény a termelési és tulajdoni viszonyok alapján.
A nyomorral megszült intézményesített fasizmus ellen a neoliberális kormányok pedig gyakorlatilag semmit sem tettek. Talán még szavazatot is reméltek a félelemből. "Azt hitték, hogy egy kis kígyó, és még dédelgették is. Most azon van, hogy megfojtson mindnyájunkat." – mondta Alexisz Tsiprasz az Arany Hajnalról, amelynek példája nem véletlenül ugyanaz, mint a Jobbiké, hiszen a fasizmus receptje Ugandától Chiléig, a 30-as évektől a mai napig ugyanaz: a kapitalisták rájönnek, hogy képtelenek kormányozni a demokratikus gépezet segítségével, ezért szétverik a szabadságjogokat.
Nevesítsük: amit Lendvai Ildikó farkasként jellemez, az a mi fizikai megsemmisítésünk. A Jobbik ellenében nemcsak a demokráciáért, az erkölcsökért, a szabadságért küzdünk, hanem saját életünkért is. Ha Vona Gábor kijelenti, hogy a Jobbik kormányra kerülése esetén "senkinek nem kell félnie azért, hogy valaki más párt szimpatizánsa", akkor az ő szava garancia arra, hogy ennek ellenkezője fog történni. A marxistákat persze ki lehet rekeszteni... majd a börtönben elmélkedünk, mennyire volt hasznos ez. Akkor már kénytelenek leszünk leülni egymással.
A (neo)liberális ellenzék antikommunista hisztériája odáig fajult, hogy a választási kampányban "bolseviktornak", Putyin pincsijének nevezték a miniszterelnököt. Semmi meglepő nincs abban, hogy ilyen körülmények között még a korábbi MSZP szavazók is sok helyen a Jobbikra szavaztak. Azt ajánlom a szociáldemokrata értékeket még nem felejtő politikusoknak, hogy vonják le a görög választás eredményének tanulságait. A szélsőjobbot csak valóban baloldali politikával lehet feltartóztatni. A kommunisták helyett a rendszerben keressék a válság okait. A választók Cipraszhoz hasonló új, hiteles politikusokat akarnak látni, akik nem a nyakkendőjükkel bíbelődnek, tényleg megemelik a béreket és a nyugdíjakat, visszaadják a munkavállalóktól korábban elvett jogokat, és persze nem félnek az oligarchák és a német ipar által támogatott bankok bosszújától.
Nekik, nekünk ugyanis nincsenek külföldön bankszámláik.