Múlt pénteken a Ráday utcai filmházban több mint félszáz meggyőződéses demokrata gyűlt össze, hogy emlékezzenek egy tragikus eseményre. Ötven éve, 1965 február 13.-án gyilkolták meg a hírhedt portugál titkos rendőrség, a PIDE ügynökei a fasiszta Salazar rendszerrel szemben állók reménységét, Humberto Delgado tábornokot. A portugál légierő fiatal tábornoka korábban maga is Salazar pártjának tagja volt, ám egyre inkább szembe fordult a kíméletlen hatalommal. Szembefordult azzal a rendszerrel amely az akkori Európa legszegényebb országává tette a hazáját és amely gyarmati sorban tartott egy sor afrikai országot.
Delgado tábornok bízott abban, hogy az 1958-as köztársaságielnök-választáson megdönthető Salazar akkor már 30 éve fennálló rendszere. Addig minden elnökválasztáson az egyetlen engedélyezett párt, a Nemzeti Unió jelöltje győzött, akinek első intézkedése Salazar újbóli miniszterelnöki kinevezése volt. Ezzel a hagyománnyal szállt szembe, ám a hatalom csaló választási rendszere megakadályozta a győzelmét. Salazar embere hivatalosan kétharmados győzelmet aratott.
Delgado indulását Salazar soha nem bocsátotta meg. Megfosztotta rangjától, beosztásától, kitüntetéseitől. A tábornok a várható letartóztatás elől Brazíliába menekült, majd különböző országokban próbált támogatást szerezni, szervezte az ellenállást a fasiszta rendszerrel szemben. 1965 februárjában a portugál és a spanyol titkos rendőrség ügynökei Spanyolországba csalták, ahol brutálisan meggyilkolták. A demokrácia ügyét azonban már nem tudták eltaposni. 1974. április 25-én győzött a demokratikus erők és az őket támogató hadsereg „vörös szegfűs forradalma”. A demokratikus Portugália immár tagja az Európai Uniónak harmonikusan illeszkedik a demokratikus országok családjába, az euro-atlanti közösségbe.
A megemlékezésen levetítették Libik André „Egy tábornok halála” című dokumentumfilmjét. A rendező 1956 novemberében, a magyarországi forradalom eltiprása után távozott, évtizedekig nem is jött haza. Németországban lett filmrendező, filmjei főként politikai gyilkosságokról szólnak. A rendszerváltás óta újra itthon él. A film utáni beszélgetésen teljes volt a résztvevők egyetértése, hogy a diktatúrák lényege nem az, hogy jobb- vagy baloldali értékrendre hivatkoznak, hanem a demokrácia, az emberi jogok, a szabad sajtó, a szakszervezetek, a valódi többpártrendszer, a fékek és ellensúlyok hiánya. A korlátlan és ellenőrizetlen, kíméletlen hatalom. A demokrácia hiánya enyhébb formában ma is jellemző hazánktól keletre, az úgynevezett „illiberális” államokban. A demokrácia elkötelezett hívei viszont vallhatnak bal-vagy jobboldali értékeket, lehetnek szocialisták, szociáldemokraták, liberálisok, kereszténydemokraták, zöldek vagy konzervatívok, egységesen elutasítják a korlátlan és ellenőrizetlen hatalmat, a hatalommal való visszaélést, az arra épülő korrupciót.
A megemlékezésnek volt még egy érdekes vonása. Házigazdája a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete volt, amelynek elnöke Donáth Ferenc, a Nagy Imre-perben elítélt Donáth Ferenc fia. Nagy Imre is a diktatúra uralkodó pártjának magas tisztségeket viselő politikusából lett a nemzet, a demokraták vezetője, akárcsak Delgado tábornok. A két politikus ellenkező oldalról indult, de ugyanott találkozott. Mindketten az életükkel fizettek meggyőződésükért, szerepvállalásukért, a demokráciáért!
