A hitleri hadvezetés parancsára 1945. február 11-én este a budai német és a magyar csapatok kitörést kíséreltek meg. A mai szélső jobboldaliak és neonácik, a kitörés résztvevőit hősökké nyilvánították. A hős fogalma az értelmező szótár szerint a halálra is elszánt harcos. Ha ezt egy az egyben elfogadom, akkor a kitörésben résztvevők hősök voltak. Egyes dolgok azonban kétségbe vonják ennek az állításnak az igazságát. Mindenekelőtt az, hogy a szovjet katonai erők túlsúlya miatt értelmetlen volt maga az ellenállás, de különösen a budai kitörés. Ugyanis a harcból sem a katonáknak, sem a civil lakosságnak semmilyen haszna nem származott.
Éppen ellenkezőleg: sok ezer civil és katona meghalt, rokkanttá vált; a házaik, lakásaik romba dőltek. Lehet-e hősöknek nevezni azokat, akik meggyőződésből, vagy csak félelemből részesei voltak ennek a borzalomnak? Ha figyelmen kívül hagynánk, hogy a különböző harcokban való részvétel milyen hatással van az emberek életére, akkor az öngyilkos merénylőket, a terrortámadásban résztvevőket, a gengszter bandák, a drogháborúk résztvevőit, a bérgyilkosokat is hősöknek tekinthetnénk. Ezek alapján a budai kitörésben résztvevőkről több mindent el lehet mondani, de hősök nem voltak, legföljebb áldozatok.