Az épületekben kell majd elektromos áramot termelni, ott kell olyan földről hozott talajjal rendelkezni, amelyikben néhány nélkülözhetetlen növényt meg lehet termelni, és ott kell raktározni a nyilvánvalóan Földről hozott alapvető táplálékokat is, hiszen a távolság nem Budapest-Alsógöd, oda nem lehet hetente, de még havonta sem, rakétaszállítmányokat felküldeni. Ráadásul a hölgyek és urak, akik felkerülnének, nem jönnének vissza, ellenkezőleg: időnként újabb telepesekkel gyarapodna a marslakók tábora.
Azon már kevéssé lepődtem meg, hogy a Mars One dán cég szervezésében meghirdetett utazásra, első nekifutásra több mint kétszázezren jelentkeztek. Végül is földi világunkban összesen legalább ennyien szoktak évenként megválni az életüktől, vagy legalább megpróbálkoznak az önpusztítással. Igaz, a Mars-telepre jelentkezők egyáltalában nem akarnak megválni az életüktől, legfeljebb némi világ(űr)hírre vágynak, hogy ezen a mi sárgolyónkon mindenki ismerje meg a nevüket, akik elsőként odahagyták a planétánkat.
Fölfogható ez az egész, mint az első menekülési útvonal, ha valami nagy katasztrófa – például ha egy kisbolygóval való találkozás veszélyeztetné a földi létet. Az első jelentkezések óta 1058-ra szűkítették a létszámot, de végül is csak 24 fő utazhat a Marsra és persze nem holnap, hanem 2024-ben. Van tehát kilenc év hátra, amíg ebből a reklámfogásból valami valósággá válik. Márt, ha egyáltalán sor kerül – történelmi léptékkel – ilyen rövid idő alatt ilyesfajta kísérletre.
