Ne legyünk ünneprontók: rögzítsük az első mondatban, hogy Veszprémben a baloldal jelöltje nyerte meg az időközi országgyűlési választásokat. Kész Zoltán jó jelöltnek bizonyult, keményen dolgozott, s hiába a Fidesz összes ármánykodása, fölborította a papírformát és elvette a mandátumot a kormánypárti jelölttől.
De: a második mondatunkban azt is rögzítenünk kell, hogy az ellenzéki siker érdekében a legtöbbet a Fidesz és Orbán Viktor kormánya tette. Mégpedig mindazzal, amit tavaly ősz, azaz a harmadik választási győzelem óta a kabinet és holdudvara elkövetett. Rossz, az embereket dühítő döntések sorozatával, illetve a hozzá társuló pökhendi magyarázatokkal, az egyre pofátlanabb gazdagodással és az azt indokoló hazugságokkal, no és – tegyük hozzá – a veszprémi választók lebecsülésével. A miniszterelnök és tanácsadói azt hitték, hogy váratlan nyolcszáz millióval, meg egy négymilliárdos uszodával megvásárolhatják a város lakóit. Ennél azonban a választókerület lakói büszkébbnek mutatták magukat, és megüzenték a miniszterelnöknek: nem kérnek belőle. Igen: a veszprémiek (meg persze a választókerülethez tartozó környékbeliek) elindították Orbánt a bukás felé. Természetesen nem azzal, hogy ezúttal egy a baloldal által támogatott, de mégis független jelöltet támogattak, hanem azzal, hogy elvették parlamenti kétharmadát. Orbán kedvenc játékszerét, amellyel kényére-kedvére rángathatta az alaptörvényt, s amelyre itthon és külföldön is oly előszeretettel hivatkozott.
Tudjuk persze, hogy a parlamenti többség stabil maradt, a kormányzó erő nem került bajba, de a Fidesz legyőzhetetlenségének mítosza megtört. A kétharmad elvesztésének szimbolikus jelentőségét bármennyire is igyekszik csökkenteni a jobboldal, mondván: már minden olyan törvényt megalkotott, ami – amúgy: bűnben fogant – kormányzásához szükséges, azt az élményt nem tudja elvenni semmi az ellenzéktől, sem a váltásért dolgozó civilektől, hogy a Fidesz eróziója menthetetlenül elkezdődött. Az elmúlt félév élménye határozott állítássá jegecesedett: Orbán és csapata megérett a bukásra.
Már csak egy kormányzóképes erőnek kell megérnie.
