Egy magyar sikertörténet

Repes a szívem, végre egy valódi sikertörténetet. A magát magyarnak mondó légitársaságnak (amelynek ugyan Svájcban van a székhelye, és se fülén, se farkán nincs ott a szemünknek oly kedves trikolór, de ettől tekintsünk is el) a most felröppent hír szerint nem a pesti, egyenesen a londoni tőzsdéig repíti a részvényeit.

2004-ben szállt fel az első gépük, és azóta egyre növekedtek. Az első nagy "lépés" az volt, amikor az EU illetékes szerveinél feljelentették a Malévot, mondván, a nemzeti légitársaság csak tiltott kormánytámogatással képes szárnyakon maradni. Az eredmény? A tulajdonosok szeretett hazájának nemzeti légitársasága – becsődölt. Eltűnt a légtérből. Szabaddá lett egy sor, jól fizető „desztináció”, de megroppant a repülőtér is, és az utasok a megszűnt járatok híján vagy a nevezett „fapados” társaság cseppet sem olcsó járatára vesznek jegyet, vagy átszállással töltik az idejüket.

De nem ez a lényeg egy magyar sikertörténetben. Előnyt kovácsoltak abból, hogy amíg nem voltak tőzsdén, jó néhány fontos adatot nem kellett nyilvánosságra hozniuk, míg a versenytársaknak igen, így ráláthattak az "üzletük" gyenge pontjaira. A legnagyobb előnyük azonban mégis az iszonyatosan leszorított költségekből és a kevésbé mérsékelt árakból származott. Némi túlzással, az utasoknak egy mélyebb levegővételért, egy centiméterrel nagyobb szatyorért, néhány deka túlsúlyért is vastagon fizetniük kell, s még gyalogolhatnak is a géphez, verekedhetnek az ülőhelyért… Utolérhetetlenek az utasok szívatásában.

De örüljünk. Elvégre egy magyar sikertörténetről beszélünk.

Szerző
Somfai Péter

Brókerbukta

A világ számos országában előfordulnak brókercsődök. Emlékszünk még a 12 éve megtörtént Kulcsár-ügyre, amikor az álbróker feltehetően 28 milliárd forintot csalt ki az ügyfeleitől, de bukott már meg patinás angliai pénzügyi szolgálató is.

A magyar piacon akkora bukfencre még nem volt példa a rendszerváltás óta, mint amelyre a napokban derült fény. A jegybank, mint a pénzügyi felügyeleti jog letéteményese 100 milliárd forint nyomait keresi a legrégebbi hazai brókercégnél, a Buda-Cashnél. Azt vélelmezik, hogy már jó ideje minden elszámolásukat meghamisították, ügyfeleikkel szemben nem tudnak elszámolni. Ebbe az ügybe belekeveredett az általuk alapított regionális bank is, amely több mint száz kisebb takarékszövetkezetet vont be az érdekszférájába.

Mindez nem történhetett volna meg, ha az elmúlt évek pénzügyi ellenőrzéseinek rostáján nem hullottak volna át a kisebb-nagyobb svindlik. Megbüntették már a Buda-Casht az elmúlt 16 évben tiltott piacbefolyásolásért, engedély nélküli pénzügyi tevékenységért, vagy ügyféladatok másolatának hiányáért. De ezek mind csak apróságok voltak ahhoz képest, amelyek az utóbbi időben a hatóság tudomására juthattak.

Természetesen ilyenkor mindenféle híresztelés, találgatás lábra kap. Akadnak, akik valamiféle politikai szálat sejtenek a háttérben, mások a "megszökött" takarékszövetkezeteket tartják bűnbaknak, esetleg a bróker ház belső ügyeit okolják. A kormányzatnak talán "szúrhatják a szemét" a még mindig magán kézben lévő brókercégek, az államosítási láz talán oda is elérhet.

Hogy a valódi okok mik lehetnek? A válaszra még sokáig várni kell, hiszen az emlékezetes Kulcsár-ügyben 2003-óta nem született jogerős bírósági ítélet és a körülményekre sem derült fény. A károsultak egyedül az ügyfelek lehetnek, akik megbíztak a jó hírűnek tartott vállalkozásban és odaadták a megtakarításaikat. Ebbe a csapdába nem csak magánemberek, önkormányzatok is belesétáltak. Van akinek az utolsó fillérei bánják, másnak a működés feltételei lehetetlenültek el, vállalkozások válhatnak fizetésképtelenné.

A botrány egyelőre dagad és ki tudja hol áll meg.

Szerző
Bonta Miklós

Veszprém után

A kormánypárt látványos kudarca után, amelyet a veszprémi időközi választáson szenvedett el, a Fideszben egyszerre indult meg a bűnbakkeresés és a vereség bagatellizálása. A Századvég egy elemzése szerint a történtekben nagy szerepe volt a Simicska Lajoshoz köthető médiumoknak, amelyek egészen a közelmúltig messzemenően lojálisak voltak Orbán Viktorhoz, azonban az egykori kollégiumi szobatársak közötti háború kirobbanása óta úgymond elbizonytalanították a Fidesz törzsszavazóit. Kósa Lajos ellenben a vereség okaként azt jelölte meg, hogy a kormánypárti szavazók számára nem volt igazi tétje a választásnak, míg a Kész Zoltánt támogatókat sikeresen mozgósította a sokat hangoztatott cél: a Fidesz kétharmados törvényhozási többségének lebontása.

Talán túlzás volna Simicskát máris dezertőrnek tekinteni, de tény, hogy a befolyásos oligarcha szembefordulása a kormányfővel önmagában is elősegítette a Fidesz népszerűségének erodálódását. Mindazonáltal ezek a magyarázatok figyelmen kívül hagyják, hogy egy választást megnyerni vagy elveszíteni nem pusztán hatalomtechnikai kérdés. A kormánypárt szavazóbázisát általában úgy tartják számon az elemzők, mint a leginkább mobilizálható tömeget, amely tűzön-vízen át követi vezérét. Nehezen hihető róluk, hogy éppen a kis túlzással mindent eldöntő február 22-én merő érdektelenségből változtattak volna magatartásukon, és a bűvös kétharmadért folytatott küzdelemben cserbenhagyták Orbán Viktort. Már csak azért is valószínűtlen ezt feltételezni, mert a veszprémiek is megtanulhatták, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere könyörtelenül bünteti azokat a településeket, amelyek nem a kormánypárti jelölt mellett teszik le a garast. Esztergom és Tétényi Éva példája mutatja, hogy akár egy város működőképessége múlhat azon, lakossága kinek szavazott bizalmat a választásokon.

Veszprém vállalta a kockázatot. Lakosai felismerték, hogy itt sokkal többről van szó, mint egy méregdrága uszoda felépítéséről vagy megígért támogatások folyósításáról. Egy ország szenved immáron öt éve a Fidesz korlátlan hatalma miatt. A kormánypárt alkotmányozó többségének megszüntetése oly célnak bizonyult, melyért lakói érdemesnek tartották kockáztatni akár a város érdekérvényesítő képességét is. A manipulációs gépezet, amely tavaly a katasztrofális kormányzati teljesítmény ellenére is megnyert zsinórban három választást a Fidesznek, mára kifulladt. Képtelen ellensúlyozni azt az erkölcsi fölényt, mely a civil társadalom, és igen: a demokratikus ellenzék részéről mindinkább érvényesülni látszik.

Bebizonyosodott, hogy bukásra ítéltetett az a stratégia, amely a hatalom megragadására és közjogi eszközökkel történő bebetonozására tökéletesen alkalmas, kormányozni azonban nem tesz képessé egy politikai erőt. Meg lehet szállni az eredetileg független intézményeket, lebontható a fékek és ellensúlyok rendszere. Meg lehet nyirbálni az igazságszolgáltatás függetlenségét. Le lehet pénzelni egyes szakszervezeti vezetőket. Lekenyerezhetők, pártpolitikai agitációra ösztönözhetők bizonyos egyházak papjai. Be lehet kebelezni az írott és elektronikus médiumok többségét. Jutalmazható a lojalitás, a szervilizmus, büntethető a szabad gondolkodás. De bizonyos határokon túl mindez hatástalan. A kormánypárthoz köthető tisztázatlan ügyek mára elérték a kritikus tömeget, és a szakpolitikai dilettantizmussal, az arrogáns voluntarizmussal együtt hozzájárultak a közhangulat gyökeres megváltozásához.

Jogos intelem, hogy a demokratikus erők veszprémi győzelmének jelentőségét nem szabad túlbecsülni. Maradt még annyi tehetetlenségi erő a kormánypártban, hogy bőven kihúzza 2018-ig, s az sem kizárt, hogy meg tudja fordítani a számára kedvezőtlen trendet. Az azonban máris kijelenthető, hogy Orbán Viktor alaposan elszámította magát. Nálunk szerencsére nem dörögnek a fegyverek, de lényegében Magyarország is Kelet és Nyugat között hányódik, akár Ukrajna. Ady „kompországát” jelenleg azok kormányozzák, akiknek politikai ideálja Oroszország, Törökország vagy Szingapúr. De lehet-e tartósan a Nyugathoz ezer szállal kötődő társadalom ellenében kormányozni? Meghonosítható-e az ázsiai típusú barbárság egy nagy múltú nemzetben, amelynek legjobbjai egyszerre voltak magyarok és európaiak? Rákosi megpróbálta, tragédia lett a vége. Ma nem állomásoznak idegen csapatok hazánkban, de a lakosság döntő többsége által elutasított paksi atomerőmű-bővítés tartósan Moszkvához láncolhat bennünket.

Egyelőre nem sok jelét látni annak, hogy a Fideszben megértették volna a veszprémi vereség valós okait. A kevés kivétel egyike Illés Zoltán, aki szakértői kormányzást javasol, illetve azt, hogy válasszák szét a kormányfői és pártelnöki tisztséget. Kétségtelen, hogy egy szélsőségesen központosított pártkonglomerátum tökéletesen alkalmatlan a belső megtisztulásra. A Fidesz jövőjének zálogát azokban az emberekben látom, akik meg merik kérdőjelezni Orbán Viktornak a párton belül mindezidáig vitathatatlan tekintélyét. Ez az első lépés afelé, hogy egy tekintélyelvű és nacionalista politikai formációt, melynek hovatovább hajdani szövetségesei is hátat fordítanak, európai értelemben vett konzervatív párttá alakítsanak. Ha nem így lesz, a veszprémi fiaskó csupán egy folyamat kezdetének bizonyul majd, amelynek vége a Fidesz elkerülhetetlen felmorzsolódása.