Mértékadó nyugati lapok pártrokonszenvtől függetlenül egybehangzóan arról tájékoztatják olvasóikat Putyin látogatása után, hogy „Magyarország behódolt az orosz cárnak”. Elszörnyedve tudósítanak arról, hogy az orosz elnök koszorút helyezett el az 56-os „ellenforradalom orosz áldozatainak” emlékművén. Ezen nem csak a nyugati újságok döbbentek meg, hanem itthon is mindazok, akik még pontosan visszaidézik az akkor történteket. A halottakat, akik felsőbb utasításra tiporták el a magyar forradalmat, természetesen kegyelettel illik emlegetni, nem a saját elhatározásukból lettek a harcok áldozatai. De az lett volna a minimum, hogy Putyin koszorújával egy időben Orbán is elhelyezze a sajátját a forradalom áldozatainak emlékművénél. Nem tette, ami az ő és kormánya, pártja szégyene és gyalázata, a nemzet önérzetének arcul köpése.
A nyugati országok közléseit azonban helyesbítenünk kell. Nem Magyarország hódolt be Putyinnak, hanem Orbán Viktor pártja és kormánya, mert ismét felcsillant a reménye a zsebek megtöltésének. Magyarország hallgatott és undorodott, mert aki ismeri hazánk történelmét, értetlenül és felháborodva szembesült a nemzet lefokozásával és kiárusításával. A hallgató és fogcsikorgató Magyarország nem azonos Orbánnal és fullajtárjaival. Szomorú és kiábrándító, hogy Lengyelországban kapott leckét a magyar miniszterelnök. Nem Magyarország, hanem Orbán Viktor! Magyarország hallgat. Nézzük csak meg, hányan tartózkodnak mindenfajta szavazástól, mert nincs miben bízniuk. Magyarország hallgat és reménykedik, hogy Európa ért a csöndből is.