Egyiptom;Hamász;Muzulmán Testvériség;Ezzeddín al-Kasszám Brigádok;

2015-03-02 06:34:00

Egyiptomban is terrorszervezet lett a Hamász

Terrorszervezetnek minősítette az egyiptomi különleges ügyekben eljáró bíróság a Gázát uraló Hamász radikális palesztin szervezetet, miután január végén már ugyanígy járt el annak katonai szárnyával, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádokkal.

A brigádokat azzal vádolták, hogy támadásokat követtek el az Egyiptomban korábban már betiltott és terrorszervezetnek nyilvánított volt kormányzó erő, a Muzulmán Testvériség támogatására. Ezt a fegyveres csoportot tették felelőssé a Gázával határos Sínai-félszigeten tavaly októberben elkövetett terrorakcióért is, amelyben az egyiptomi biztonsági erők 33 tagja vesztette életét.

Magát a Hamászt az egyiptomi dzsihádista felkelés pénzügyi támogatásával vádolták meg és azzal, hogy a Sínai-félsziget északi részén tevékenykedő, a biztonsági erők ellen az utóbbi időben számos véres támadást elkövető iszlamista szélsőségesek a Hamász által ellenőrzött Gázai övezetből, csempészalagutakon keresztül kapnak fegyvereket.

A szombati döntés nyomán betiltották a szervezet működését Egyiptom teljes területén és zárolták számláikat. Néhány napja ugyanis új terrorellenes törvényt fogadtak el Egyiptomban, amely lehetővé teszi bármely terrorszervezetnek minősített csoportosulás székhelyének bezárását és nemcsak szervezeti javainak zárolását, hanem a tagokét is.

A Hamász a vádakat közleményében alaptalan rágalmaknak minősítette, az ítéletet "a történelem elleni puccsnak", Egyiptom szégyenének minősítette. Számi Abu Zuhri gázai szóvivő szerint a határozat "sokkoló, veszélyes", címzettje az egész palesztin nép és fegyveres ellenállási mozgalma. Bejelentette, álláspontjuk szerint a kairói hatalom elkeseredett kísérletéről van szó, amellyel saját válságait próbálja Gázába exportálni.

A szóvivő jelezte, mindezek ellenére, a döntésnek nem lesz hatása a Hamászra, amely továbbra is „tisztelettel viszonyul az arab nép fiaihoz és vezetőihez, néhány egyiptomi vezetőt leszámítva”. Azt viszont nem tudni, mennyire hat majd ki az izraeli-palesztin béketárgyalásokra, amelyekben Kairó közvetítői szerepet játszott.

A Hamász a Muzulmán Testvériség palesztin ágaként jött létre az 1980-as évek végén. A Testvériség Egyiptomban betiltott szervezet volt, csak az arab tavasz után lett kormányzó erő. Morszi félreállítása után ismét terrorszervezetnek nyilváníttatta Abdel Fatah al-Sziszi elnök rezsimje.