Kórházból múzeumi raktárak

Publikálás dátuma
2015.03.03. 06:47
A tervezők öt épületből álló, 37 ezer négyzetméteres, korszerű épületegyüttest képzeltek el FORRÁS: NARMER ÉPÍTÉSZETI STÚDIÓ
Bemutatták a Liget Budapest projekt legelső épületének az engedélyes terveit tegnap. Az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) épülete 2017-re készül el, és elsősorban a Szépművészeti Múzeum-Nemzeti Galéria, illetve a Néprajzi Múzeum tárgyainak ad helyet.

A Liget Budapest projekt részeként 2017-re épül meg a Szabolcs utcai egykori kórház területén az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK). Baán László a projekt miniszteri biztosa a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, Magyarországon még nem épült hasonló világszínvonalú raktárbázis. Az öt épületből álló, összesen 37 ezer négyzetméteres korszerű épületegyüttesben raktárak, restaurátor műhelyek, kutatószobák, irodák mellett a tervek szerint helyet kap majd a Közép-európai Művészettörténeti Kutatóintézet és egy látogatóközpont is.

A 13,5 milliárd forintértékű barnamezős beruházásnak köszönhetően nemcsak egy nagyrészt használaton kívüli terület újul meg, hanem további zöldfelületekkel is gazdagodik a városrész – érvelt a miniszteri biztos. A tervezett központ elsősorban a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria anyagainak ad otthont, de, mint kérdésünkre kiderült, a befogadóképessége 30-35 százalékkal nagyobb a két múzeum igényeinél, így a Városligetben felépítendő múzeumok, például az Építészeti Múzeum, de más közgyűjtemények raktárgondjainak enyhítésére is rendelkezésre áll az épület. A

Liget Budapest során felépülő múzeumok jellemzően kis raktárigénnyel bírnak. Kemecsi Lajos a Néprajzi Múzeum igazgatója elmondta, a múzeum évtizedek óta súlyos raktárgondokkal küzd, anyagénak 40 százaléka jelenleg egy Törökbálinti depóban van. Vasáros Zsolt a tervezést végző Narmer Építészeti Stúdió vezetője elmondta, a számos mára bezárt kórházépületet rejtő Szabolcs és Vágány utca által határolt, állami tulajdonú telek középső részén jön létre a fejlesztés.

Azért itt, mert itt kellett a legkevesebb bontást elvégezni, nyolc hetvenes-nyolcvanas években épült pavilon helyére kerül a csaknem 29 ezer négyzetméteres, raktáraknak és restaurátor műhelyeknek otthont adó új épület, mely a térszínt alatt négy, a felett pedig háromszintes lesz. A földalatti részekben lesznek a raktárak, a föld feletti részen a restaurátor műtermek és irodák kapnak helyet. Itt lesz a Néprajzi Múzeum látványraktára, és a Szépművészeti Múzeum gipszgyűjteményének egy része is – derül ki a tervekből. A raktárak tűzvédelméről oxigénredukciós eljárással is gondoskodnak – mondta az építész.

Az idehaza még nem használt módszer azt jelenti, hogy annyira lecsökkentik levegő oxigéntartalmát, ami teszi lehetővé a tűz keletkezését. A fűtésről és hűtésről hőszivattyúk gondoskodnak, a világításhoz szükséges energiát napelemek szolgáltatják. Végre kiszabadul, és zöldfelületeinek rehabilitációja után ismét köztér lesz a Bókay tér is, amit az 1800-as években felépülő kórházépületek szakítottak ki a városi szövetből – tette hozzá Baán László.

A területen két értékes épület áll, az egykori imaház és a Bródy Adél kórház. Ezeket megtartják, és eredeti állapotukba visszaállítják. Az egykori izraelita kórház 19-20. század fordulóján egyelőre ismeretlen építész által tervezett imaházát többek között kazánházként hasznosították, belső terét szétszabdalták, falát lebontották. A rekonstruált épületében kap helyet egy több mint ezer négyzetméteres látogatóközpont, ahol többek között konferenciatermet, kiállítótermet és éttermet alakítanak ki.

A Freund Vilmos által tervezett, 1897-ben épület egykori Bródy Adél Gyermekkórház több mint 3000 négyzetméteres épületében kap helyet a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet. Ide kerül az egyesített múzeum 7 kilométernyi dokumentumtára. Baán László kérdésünkre elmondta, a kutatóintézet a múzeum szervezeti egysége marad, s már jövőre, az épület átadása előtt megkezdi működését. Feladata elsősorban a múzeum kiállításainak tudományos előkészítése lesz. A volt kórház területén egy mélygarázs és egy kertészház is kialakításra kerül.

A Ligetbe tervezett öt múzeumépület tervezési szakaszának idén le kell zárulnia, ebben az éveben el kell bontani a Ligetben lévő egykori Hungexpo épületeket, a PeCsát, hogy 2016-ben megindulhasson az öt múzeum építése. Az elképzelések szerint a 2018 elejére elkészülő épületekbe költözne a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria modern és kortárs anyagának egyesítésével létrehozott Új Nemzeti Galéria, ahol a Ludwig Múzeum is helyet kap, a Néprajzi Múzeum, a Magyar Fotográfiai Múzeum, a Magyar Építészeti Múzeum, valamint az újonnan létrehozott Magyar Zene Háza.

Utóbbi négy múzeum tervezésére kiírt nemzetközi tervpályázat lezárult, és eredményt is hirdettek, ám az Új Nemzeti Galériára beérkezett elképzelések közül egyik sem győzte meg a zsűrit, ezért arra újabb, meghívásos tendert írtak ki, melynek beadási határideje épp ma jár le. Döntés Baán szerint április közepére várható.

A múzeumfejlesztés nemrég új elemekkel is bővült: Helyreállítják a Közlekedési és Műszaki Múzeumnak helyt adó egykori Közlekedésügyi Csarnokot, mely a háborúban súlyosan megsérült, és a felismerhetetlenségig átalakították. Az épület visszakapja a világháború után lebontott felső szintjét és kupoláját is, továbbá egy plusz földalatti szinttel bővül. Ugyanakkor a Petőfi Csarnok lebontásával a repüléstörténeti kiállítás megszűnik. A Közlekedési Múzeum egyes tárgyai ideiglenesen - hiszen a múzeum áprilisban bezár – valószínűleg a Vasúttörténeti Parkba kerülnek, s talán a Közlekedési Múzeum is itt kap átmeneti szállást egy könnyű szerkezetű épületben.

Úgy tűnik a Mezőgazdasági Múzeumnak mennie kell a Vajdahunyad várból. Ide részben a bor, gasztronómia, és hungarikumok téma köré épülő bemutató és árusító helyet terveznek, részben pedig a Millenniumi kiállásra, illetve a millennium korára emlékező tárlatot terveznek. A Mezőgazdasági Múzeum helyét még keresik, Baán tervei szerinte egy 8-10 hektáros szabadtéri bemutató területtel rendelkező ingatlan lesz. Utóbbi azonban még csak terv, ami biztosan megvalósul, és már el is kezdődött, a Vajdahunyad vár műemléki rekonstrukciója.

Szerző

A kietlenség humanistája

Publikálás dátuma
2015.03.03. 06:45
A Mai Manó Házban Sylvia Plachy száztíz fotója látható FORRÁS: MAI MANÓ HÁZ
Fejbekólintóak a világhírű magyar származású, New York környékén élő fotográfus, Sylvia Plachy fekete-fehér fotói. A Mai Manó Ház április 19-ig látható tárlatán a sötét tónus számtalan árnyalatát láthatjuk humánus, gyakran abszurdba hajló ábrázolásban.

A hátán futkos az embernek a hideg, ahogy Sylvia Plachy ábrázolni tudja a kietlenséget. Van például egy képe, amin hatalmas tó látszik, de egyáltalán nem kelti a vonzó végtelenség képzetét. Elől kis nádas, de az is ritkás, száradásnak indult, mögötte a hatalmas, szürke, semmiségbe vesző víztömeg. Nem tudni, hogy nappal van, vagy már alkonyodik, valóságosan, és átvitt értelemben is a sötét tónus uralkodik a fotón. Az a kép címe, hogy Kivu-tó, Kongói Demokratikus Köztársaság.

Nyilván vélemény egy országról is, de a világról szintén. Bár időnként a cím mindegy is, Csizek Gabriella kurátor, és maga az alkotó, akivel közösen választották ki a száztíz képet, nyilván nem véletlenül nem írják a fotók mellé a címeket. Adnak egy kis stencilezett sillabuszt, és valamennyi művet megszámozzák, így a papírból olvasható ki, hogy bizonyos számú alkotásnak mi a címe.

Minden kép egyébként fekete-fehér, ebbe az alaphangulatba nem illenének az élénk színek. Rögtön az első számú fotónak egyenesen az a címe, hogy Fekete és fehér. Fekete és fehér egymásnak feszülő kos látható rajta, annyira összeér a homlokuk, hogy tán már a szarvuk is egymásba mélyed. Ebbe az ádáz harcba beleláthatunk sok mindent, kettészakadt országot, állóháborút, értelmetlen viaskodást.

Plachy munkái egyik asszociációt keltik a másik után. Előszeretettel fotóz állatokat, de nem a kedves, imádott lényt, nem illenének bele bulvárlapok cuki rovatába. Azok az állatok, amiket ő megörökít, emberi hangulatokat tükröznek. Az egyik ilyen képnek egyenesen az a címe, hogy Nincs kiút. Jókora elefánt fejet nézhetünk rajta, az ormány hatalmas, vastag, magas deszkának feszül neki, ami feltehetően óriási kerítés részlete. Az állat szeme szomorú, reménytelenséget sugároz. Mintha tudná, hogy be van zárva egy életre.

Akár az egykori Magyarország is ihlethette ezt a képet, ahonnan a művész 1956-ban, 13 esztendős korában, egy lovaskocsiban rejtőzködve, disszidált szüleivel közösen, számukra akkor mégiscsak volt kiút. De rögtön emellett az alkotás mellett elhelyeztek egy olyat, amin kiszáradt, égbe meredő, lombtalan fa áll, és körülötte a szikes talaj, az élettelen semmi. Csontváry híres magányos cédrusa legalább a dombtetőn áll, büszkén dacolva az elemekkel, és levelei is vannak. De ez a fa maga a megtestesült kietlenség, a földbe ágyazott reménytelenség.

Akár díszletnek is elmenne Beckett Godotra várva című, a világvégét lefestő abszurd drámájához. Hasonló fát ír elő az előadáshoz, de azon legalább még az élet mementójaként, van néhány levél. Na, jó, a második felvonásra azért lehullanak. Plachy gyakran már ezt a Beckett utáni létállapotot ábrázolja.

De közben, ahogy a drámaíróban szintén, benne is van humánum. Ott van például az Ádám teremtése, sydney állatkert című munkája. Közelít ad egy gorilláról, melynek igazán nem sokkal vidámabb a szeme, mint a kitörni nem tudó elefánté. Ez a gorilla azonban kinyújtja karját, a kép bal sarkából pedig egy egészben nem is látható emberi kéz két ujja együttérzően megérinti. Szomorú, de szép is.

A Kutya madzagon viszont már csak szomorú, gazdája arcát nem is látjuk, csak a hátát, sietve húzza maga után a ványadt kutyust, aki nyilvánvalóan nem társ, csupán megtűrt, kiszolgáltatott lény. Kicsit odébb Marika esküvőjét szemlélhetjük meg. De nem ám a boldogító frigykötést, vagy a mozgalmas lakodalmast, hanem ahogy esküvőruhásan megy a lepukkant bérház gangos folyosóján, szempillantás alatt világossá válik, milyen élet is vár rá. Amikor fiatalkoromban dokumentumfilmet készítettem a műsoros éjszakai bárokról, megszólalásig hasonló józsefvárosi bérház földszinti lakásából indult el szmokingosan az éjszaka egyik sztárja a csillogásba, vagy álcsillogásba. Plachy szereti az ilyen ellentéteket.

Sok tekintetben az olyan paradoxonok fotósa, melyek nagyon is föllelhetők a mindennapokban. Még egy tál cseresznyét is képes úgy fényképezni, hogy az ne idilli csendéletnek tűnjön, hanem magányos elhagyatottságban, céltalanul dekkoljon egy asztalon. Észrevesz egy pókot a kóla automatán, megörökít padon egymásnak eső, csókolódzó fiatalokat, de őket sem üdítő, zöldellő környezetben, hanem szürke betonsivárságban. Villanydróton gyülekező fekete hollói pedig annyira fenyegetőek, mintha Hitchcock Madarak című filmjéből léptek volna elő, vagy a dermesztő Poe őket látva írta volna A holló című versét.

Még a művész gyerekkorából ered a kiállítás címe, vagyis az, hogy Mikor lesz holnap. Így, kérdőjel nélkül, kopogósan. De a tárlat láttán kérdezhetnénk azt is, hogy mi lesz holnap? Tovább sötétedik a sötét tónus? Vagy legalább megjelenik némi napsugár, és kicsit derűsebb színek is kerülhetnek a képekre? Válasz persze nincs, de Plachy fotói megmozgatják a szívet és az agyat, elvégzik azt, ami a művészet feladata.

Szerző

Meghalt Pál István

Életének 97. évében elhunyt Pál István tereskei pásztor, az utolsó magyar dudás, aki a furulya- és dudazenét még hagyományos környezetben, édesapjától és pásztortársaitól tanulta - közölte Juhász Zoltán népzenész.

Pál István 1995-ben kapta meg a Népművészet mestere címet, emellett a Magyar kultúra lovagja volt, a Nógrád megyei önkormányzattól pedig Madách-díjat is kapott. 

Pál István 1919. február 25-én született a Nógrád megyei Kétbodonyban, pásztorcsaládban. Édesapja, idősebb Pál István születése pillanatában adta kezébe a dudát: "akkor volt először duda a kezemben, amikor apám behozta és betette a magzatvizes kezembe a dudasípot, és tartottam. Mintha ráolvasna, azt mondta: lépj a nyomdokba, úgy őrizd a jószágot és úgy neveld a családot, mint én, így éljél a világban" - mondta el Pál István 2011-ben az MTI-nek.

Gyermekkorában a pásztorkodás tudományával együtt sajátította el a furulya- és a dudajátékot. Hangszereit maga készítette. Furulyáinak hangsora, sípszerkezete, mérete, életfás, szent koronás, országalmás, oroszlános vagy pásztort, állatokat ábrázoló faragásai, a szabad felületeket teljesen beborító, pikkelyszerű "cifrázata" tökéletesen megfelelt annak a nagyapjától rá maradt hangszernek, amelyet élete végéig nagy becsben tartott és őrzött.

A furulya mellett készítette és használta az északi, alföldi és dunántúli pásztorok másik hagyományos hangszerét, a flótát is, amely a hatlyukú furulyával azonos hangsorú, de fuvolatechnikával megszólaltatott hangszer. 

1939-ben vette feleségül Garai Ilonát és ekkor költözött Tereskére, ahol 1972-ig dolgozott pásztorként. Akárcsak édesapjának, neki is mindennél fontosabb volt, hogy legyen utóda, aki továbbviszi és továbbadja tudását. Ez a reménye foszlott szerte, amikor idősebb fia 50, a fiatalabb 48 évesen meghalt.

Az időközben megözvegyült, teljesen magára maradt Pál Istvánt 1992-ben kereste fel két népzenész, a budapesti Juhász Zoltán és a füleki Agócs Gergely, akik olyan embert kerestek, akitől "tanulni tudnának, aki minél több nótát ismer". 

Az azóta eltelt időben a népzenészek zarándokhelyévé vált a tereskei pásztor otthona. "Pista bácsi" fáradhatatlanul tanított mindenkit, aki hozzá fordult. Száznál jóval több népdalt, köztük meglepően sok régi stílusú dallamot, dudanótát, pásztor- és betyárnótát rögzítettek előadásában. 

A népzenei táborok rendszeres vendégeként pedig sok száz fiatalnak adta át egy már letűnt világból hozott tudását a pásztorkodásról, a hangszerkészítésről vagy épp a lányok tiszteletéről, a család és a haza szeretetéről. Tanított a természetről és a természetfelettiről, tanította a pásztorkultúra szerint e két világot összekötni képes pásztormuzsikát.

Szerző