Budapest Szíve;belvárosi önkormányzat;OLAF-jelentés;

2015-03-04 15:09:00

Nyomozás Budapest Szívében

Feljelentésként értékelte az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a főváros és az V. kerület közös projektje, a Budapest Szíve programra kapcsán készített jelentését a Fővárosi Főügyészség – emiatt a hatóság nyomozást rendelt el különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt.

Nyomozást rendelt el a főváros és az V. kerület közös projektje, a 15 milliárd forintos Budapest Szíve program kapcsán a Fővárosi Főügyészség – értesült lapunk. Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF által még decemberben készített jelentést ugyanis, mint a hatóság tájékoztatta lapunkat, feljelentésként értékelték – az anyagban vélhetően számos visszaélést állapított meg az uniós hivatal. Így most különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt rendeltek el nyomozást, amelynek teljesítésével a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztályát bízták meg.

Megírtuk: az OLAF már december végén, vizsgálata lezárultával a magyar Legfőbb Ügyészséghez (LÜ) fordult, konkrét lépéseket várva az ügyben. Az OLAF különböző szabálytalanságok és csalás miatt érkezett panaszok alapján indította vizsgálatát, és már 2012-ben tudható volt: Brüsszelnek problémái vannak a programmal, amelynek keretében a Kálvin tér és a Szabadság tér közötti utcákat építették át. Akkor az Index számolt be róla, hogy az Európai Bizottság szerint irányított közbeszerzéssel pályáztatták a vállalkozókat a felújítási munkákra. A pályázóknak például előírták, hogy legyen tapasztalatuk nagy értékű, műemléki környezetben végzett felújításban, holott minderre nem volt szükség, hiszen a munka főként járda- és közútfelújításra vonatkozott. Az V. kerület és a főváros végül az erősen korlátozó feltételek miatt – a pályázat kiírójaként – versenytárs hiányában a pályázati árnál 10-15 százalékkal magasabb ajánlatot fogadott el, és a Bizottság emiatt 900-900 millió forintos bírságot is kilátásba helyezett.

Az OLAF vizsgálatára a főváros nevében a fideszes Kocsis Máté, mint tanácsnok például azzal reagált, hogy a program 2. ütemének közbeszerzése „2009-ben volt, a Demszky-Hagyó-Steiner korszakban”. Noha az V. kerület már 2006 óta a fideszes Rogán Antal vezetés alatt állt. A Belváros januárban közölte, hogy az önkormányzat „nem kapott olyan tájékoztatást”, ami kifogásolt volna bármit, de tudtak a vizsgálatról, és ahhoz „minden szükséges anyagot” megadtak. Bár azt is írták, hogy a program első ütemét Bajnai Gordon kabinetfőnöke, Szigetvári Viktor egyeztette Tarlós István főpolgármesterrel, kiderült, Szigetvári ilyet nem tett.

A magyar hatóságok sokáig várták az anyagot. Bár az OLAF december végén megküldte az LÜ-re, kiderült, hogy a hivatalos magyar fordítást is az uniós hivatal végzi. Így most több mint két hónap elteltével indították meg a hivatalos nyomozást. „Az OLAF figyelni fogja azokat lépéséket, amiket az illetékes hatóságok tesznek nemzeti, illetve uniós szinten” – üzente korábban a szervezet a magyar hatóságoknak.

Polt Péter legfőbb ügyész egyébként tegnap közölte a szocialista Bárándy Gergely kérdésére, hogy ki fogja vizsgálni, miért nem nyomoznak az ügyészségek nagy elszántsággal a korrupciós ügyekben. "A korrupciós bűncselekmények elleni fellépés tárgyában országos vizsgálatot rendeltem el, amely kiterjed a feljelentések elutasításával, illetve az ilyen tárgyú nyomozások megszüntetésével kapcsolatos adatokra is" - közölte Polt. A korrupciós bűncselekményekkel kapcsolatos feljelentések száma felére-harmadára csökkent, az elutasításuk aránya viszont háromszorosára nőtt 2010 óta. Ha mégis indul nyomozás, azokat kétszer nagyobb arányban szüntetik meg, mint korábban.

"Az Önkormányzat tudomása szerint az OLAF és a korábban eljárt Bizottság egyáltalán nem állapította meg, hogy a projekt keretében irányított közbeszerzésre, csalásra, vagy hasonló súlyú visszaélésre került volna sor. A vizsgálat során a közbeszerzési eljárás egy részének lehetséges szabálytalanságára vonatkozó megjegyzéseket tettek - áll Belváros-Lipótváros Önkormányzatának közleményében.
Az Önkormányzat az ilyen jellegű felvetésekkel kapcsolatban a hivatalos eljárás során is számtalanszor felhívta a figyelmet arra, hogy mindvégig a magyar jogszabályok és kötelező előírások alapján járt el, a pályázatok kiírása és elbírálása során mindvégig a beruházás gazdaságos és sikeres lefolytatását tartotta szem előtt.
Kiemeljük, hogy a Bizottság és az OLAF hivatkozásai több esetben és tekintetben is teljes mértékben valótlanok voltak, alapvető félreértéseken és az iratok hiányos feldolgozásán alapultak. Az Önkormányzat a jogszabályban előírt és szükséges eljárásokat minden esetben lefolytatta, a beruházás jellegével és jelentőségével összefüggő feltételeket írt elő.
Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy az eljárás semmilyen mértékben sem okozta a költségek emelkedését, ezt a Bizottság és az OLAF megállapítása sem tartalmazták. Sőt, olcsóbb lett a projekt kivitelezése: az Európai Unió által jóváhagyott tartalomhoz képest a kivitelező az első ütemben 300, a második ütemben 600 millió forinttal kevesebb összegért végezte el munkáját."