A meghívottak

Elhangzott a Bazári Beszéd, a Vezér időszakos szónoklata az ő nyájához. Mivel ő senkivel sem száll vitába, természetesen csak az övéi, a meghívottak előtt szónokolt, még az hiányozna, hogy valaki ott véleményezzen, vagy netán kérdezzen! Szóval a Bazárban, a "kedvezményezettek", a rezsim támaszai részesülhettek a kinyilatkoztató hangokban, a tőle megszokott szólamokban: totális hazudozás, sárdobálás, öndicséret, lázítás, harcra hívás, ellenségkeresés, sikerpropaganda. Az operatőr végzi a dolgát, láthatjuk, hogy valaki elbóbiskol, másoknak nyitva a szája, természetesen, amikor illik, gyéren tapsolnak, elől meg hatalmas szőke konty tölti be a képernyőt. Az ember elgondolkodik. Valakiből csak akkor lehet diktátor, ha jókora nyáj szolgaian követi. Akiknek nem kell demokrácia, köztársaság, csak idol, valaki, aki vezesse, irányítsa őket, aki megmondja a tutit. Aztán zárszó, elvonulás. Az arcokon, a legprimitívebbeken, a menthetetleneken, átszellemült, boldog, büszke mosoly: " De szépen prédikált a Vezér, mint a pap a nagymisén. Jól megmondta amazoknak, úgy kell nekik! Miért nem állnak be a sorba?" Semmi sem fáj, minden szép és jó. Hogy mi a valóság és mi a hazugság? Az most nem számít. Ők rendíthetetlenek. Ez a Nemzeti Egység, nem? Aki nem hiszi, az hazaáruló! Az ellenség!" Hová vezet ez az út?