Világlátás kérdése

„Ne tévedjünk, én a Fideszben, a párt győzelmében vagyok érdekelt, mert ez nem pozíció, hanem világlátás kérdése” – olvastam az Illés Zoltánnal készült interjúban, amelyből egyértelműen kiderült, hogy távolról sem csak az általa képviselt környezetvédelem dolgában mutatkozik meg a kormányzat alkalmatlansága, hanem a hatalomgyakorlás minden területén. Ezért nem értem Illést, hogyan lehet valaki az ő helyében még mindig a Fidesz győzelmében érdekelt, miféle világlátás az, amely feltételezi, hogy a hatalomgyakorlás csúcsán végrehajtott pozíciócserékkel - ami az egész rendszer kiépítéséért felelős politikai vezetők között történik -, a sorozatos visszaéléseknek gátat lehet szabni?

Az Illés-interjú megoldási javaslata ugyanis ebben összegeződik. Hogy ki lesz a kormányfő, ki lesz a köztársasági elnök, avagy a Fidesz elnöke. Mintha a problémák halmozódó sokasága pusztán attól függne, hogy az egyik jól ismert vezető helyet cserél a tőle alig különböző másikkal. Mintha ettől megváltozna az a mindenestül korrupt világ, amelyet a Fidesz hosszú évek alatt kegyetlen következetességgel megteremtett.

Illés Zoltánnak sok mindenben igaza van, a világlátása azonban téves. Már csak azért is, mert „ős-fideszesként” nem vette észre - vagy nem akarta észrevenni - a jelen helyzethez vezető folyamat szükségszerűségét. A teljhatalom megszerzésének egymást követő fázisait. Ahogy a nyilatkozatából kiderül, csak az utóbbi évekre reflektál, amikor is „jöttek a fideszesek a második-harmadik sorból és ők nyírtak ki mindenkit”. Csakhogy ugyan ezen a logika alapján a fideszesek már jóval korábban kinyírták a velük szembehelyezkedő KDNP-éseket, majd a kisgazdákat, s végül az MDF azon tagjait is, akik jól-rosszul megpróbálkoztak az akkor még csak a jobboldal egyeduralmának megszerzésére törő akaratnak ellenállni.

S éppen ez az, ami foglyul ejti Illés gondolkodását, amikor a Fidesz iránti elkötelezettségét hangsúlyozza. Nevezetesen, azt feltételezi, hogy aki nem fideszes, az automatikusan baloldali. A Fidesz azért bánt el a szövetségeseivel, hogy ezt a demagógiát hitelesíthesse. A Fidesz története kezdettől fogva mindig csak a kontrollálhatatlan hatalom rendszerének megteremtéséről szólt. Semmi másról. Hogy a dolgok természetes logikája szerint ez az állapot a mamelukok egymás közti versengéséhez, belharcokhoz vezet, amely nem a szakmai érvekről és legkevésbé sem az ország sorsáról szól, hanem az egyre önzőbb érdekek érvényesüléséről, azon nincs mit csodálkozni.

Illés Zoltán közismerten kitűnő környezetvédelmi szakember. Ámde tagadhatatlanul politikai szerepet is vállalt. Mint ahogy a legutóbbi nyilatkozataiból kiderül, vannak szakmai kvalitásaitól ha nem is független, de azt messze meghaladó politikai elképzelései is.

Ezért meglepő az a szűklátókörűség, amellyel a világosan felismert problémák általa remélt megoldását vázolja. Képtelen túllépni azon a hétköznapjainkban ugyan gyakorta tapasztalható, félre informáltságból származó magatartáson, amely az egyre kevésbé tagadható tényekből semmilyen használható következtetésre sem jut. A gondolkodás megáll a félúton. Lecövekel. Mert nehéz bevallani a kezdeti, olykor évtizedek óta rögzült tévedést.

De hát Illés mégiscsak politikus, aki az átlagos halandónál többet látott, sőt, belülről tapasztalta meg saját pártjának működési rendszerét. Az egy személyre épülő struktúra hozadékát, a minden felülről jött döntéshez igazodni képes, elvtelen klientúra kialakulását. Miért okoz számára csalódást, hogy az etika vagy a szakmai érvek egy ilyen közegben háttérbe szorulnak?

Illés téved, amikor azt hiszi, hogy a Fidesz utat tévesztett. Csak azon az úton halad, amelyet elkezdett. És aminek lassacskán a végére ér. Mert a Fidesz által kialakított hazug világnak nyomtalanul el kell tűnnie. Ha csak egyes elemeit akarjuk restaurálni, szembetűnő hibáit javítgatni, hogy a fideszes világlátás érvényben maradhasson, akkor ugyan eltüntethetőek a közvéleményt leginkább sértő elemei, de a hatalom mozdítatlan falai idővel ledobják magukról az ormótlanságuk elfedésére szánt szépítő vakolatot.

Illés a környezetvédelem sanyarú sorsát fájlalja. Én a keresztény szellemiségű politika lejáratását, mert a regnáló hatalom mamelukjai között azért ők viszik el a pálmát. És mindenkinek egyénileg megvan a maga sajátos ügye vagy gondja, ami különösképpen érzékenyen érinti. Mert a közélet ellentmondásai természetüknél fogva a közösség tagjait egyénileg is utolérik. Ha máskor nem, hát akkor, amikor közvetlenül a saját hátunkon csattan az ostor. Vagy ami ennél is sorsfordítóbb: a személyiségnek az a megrendülése, amely az ember egészét tartósan veszi birtokba. Hogy negyedszázaddal a rendszerváltás után legjobb reményeitől megfosztva kell élnie.

Ezek az egyéni, ámde egyetemes érvényű sérelmek előbb-utóbb összegeződnek. Aminek valóban egy gyökeresen új világlátáshoz kell vezetnie.