Gyuricza Péter;
M1;köztévé;közszolgálati televízió;műsorstruktúra;nemzeti hírtévé;
2015-03-14 09:15:00
Akkor. Amikor számba vesszük a közelmúlt fejleményeit, világosan látszik ennek a rendszernek az alapvető jellegzetessége, a közszolgálatból pártszolgálatba, a közmédiából zsebmédiába vezető út megannyi Akkorja és Amikorja. A közszolgálat agóniáját a rendszer tényekkel illusztrálta.
Akkor, amikor az új közszolgálat kezdődött, 2010 elején, azt hazudták, hogy hülyeség, miszerint a Fidesz a választások után összevonná a közszolgálati intézményeket.
Akkor, amikor kétharmados felhatalmazást kaptak, gyakorlatilag összevonták az intézményeket.
Akkor, amikor új, nemzeti együttműködést hirdettek, senki véleményére nem volt az új hatalom kíváncsi. Minden hazai, majd nemzetközi tiltakozás és ellenkezés ellenére áterőszakolták a médiarendszert, a médiairányítást, a média működését meghatározó kétharmados törvényeket. Akkor, amikor ezt tették, nem hagyták ki a közszolgálatot sem.
Akkor, amikor a jobboldali médiából nevezték ki a közszolgálati intézmények vezetőit, szerkesztőit, riportereit, műsorvezetőit, sejteni lehetett, hogy ebből bajosan lesz minőségi, európai színvonalú magyar közszolgálat. Akkor, amikor ehhez minden eszköz rendelkezésre állt, ezt a lehetőséget elszalasztották. Mert akkor, amikor győztek, azt képzelték, mindennel azt tehetnek, amit csak akarnak.
Akkor, amikor a jobb-barát vezetők jobb-barát középvezetőkkel vették magukat körül, majd jobb-barát riporterek, műsorgyártók, és más csókosok lepték el a közszolgálatot, már semmi kétségünk sem maradhatott, hogy nagy a baj.
Akkor, amikor a közszolgálatból ezek az emberek rúgták ki azt az ezer szakembert, akikből bármikor azóta is első osztályú közszolgálatot lehetne verbuválni, már nem is csodálkoztunk.
Akkor, amikor a csúcsintézmény vezetőjét ügynökváddal illették, föl se kaptuk a fejünket. Akkor amikor a miniszterelnök tanácsadóját tették meg intendánsnak, majd volt miniszter, államtitkár, pártszóvivő került a közszolgálatba, meg se rezdültünk.
Akkor, amikor a hírhamisító főnöki kinevezést kapott, szinte természetesnek vettük.
Akkor, amikor kitakarták a főbírót, már nem kerülhették el a botrányt.
Akkor, amikor egy senki üvölthette a közszolgálati folyosón, hogy „húzzál zsákot a fejére”, azt a hatalmi gőg élő megnyilvánulásaként értékeltük.
Akkor, amikor az Operaház előtt a közszolgálat egyetlen tüntetőt se talált, nem csodálkoztunk.
Akkor, amikor a barátságos magyar-izraeli focimeccsről két képet közvetített a közszolgálat – Ízraelbe éppen azt, amikor a himnuszuk alatt tüntetőleg hátat fordít a pályának a B-közép, és bőszen zsidóznak, és az egészet igyekeztek letagadni, azt kommunikációs trükknek láttuk. Akkor, amikor emiatt zártkapus lett a magyar-román EB-selejtező, dühösek voltunk.
Akkor, amikor Csányi Sándor bankár neve alá azt írták, hogy színművész, röhögtünk.
Akkor, amikor feliraton a Híradóban összekeverték a Nemzeti Galériát és a Műcsarnokot, kínunkban röhögtünk.
Akkor, amikor saját munkatársát óriásplakáton népszerűsítette a megújulni készülő közszolgálat, miközben épp kirúgták az illetőt, szégyennek tartottuk.
Akkor, amikor a miniszterelnök tanácsadójának aktuális barátnője hirtelen műsorvezető lett, elcsodálkoztunk. Akkor, amikor a románcnak vége lett, a műsor is lekerült a képernyőről – ezen nem csodálkoztunk.
Akkor, amikor még a miniszterelnök a barátjának tudta a pénzembert, az ő cégei kaptak műsorgyártási lehetőséget. Akkor, amikor a barátság megszakadni látszott, ezek a műsorsorozatok is megszakadtak.
Akkor, amikor a férj kormánykinevezést kapott, a felesége műsorvezető lett a közszolgálat képernyőjén.
Akkor, amikor 170 ember kirúgásáról döntöttek, a közjogi méltóság fiát felvették a közszolgálathoz.
Akkor, amikor eljött az éjfél, karácsonyi dalokat harsogtak a szólásszabadságért éhségsztrájkba lépett dolgozóknak a közszolgálat vezetői.
Akkor, amikor a közszolgálat vezérigazgatója új állást kapott, az előzőben éppen megbukott.
Akkor, amikor a mindent aláíró bukott elnök nem mondott beszédet, hogy bejelentse saját kudarcát, a közszolgálat szolgálatkész riportere szervilis interjút készített vele.
Akkor, amikor a köz pénzét herdáló közszolgálat szerződéseit kérik, azokat előbb nem adják ki, majd csak a bíróság kényszerítheti ki azok nyilvánosság elé tárását.
Akkor, amikor elhallgatták Bajor Imre halálának hírét, a közszolgálat kinevettette magát.
Akkor, amikor egy Híradós összeállításban a pártatlan tájékoztatás jegyében két tucatszor hangzott el, hogy „fájni fog”, a szakmai normák minimumát söpörték félre.
Akkor, amikor ezt egy héten át szajkózták, lelepleződtek.
Akkor, amikor Eszterházy Péter az Alföldi Róbert által vezetett Nemzeti Színházat ajánlotta, gondolatait kivágták a rádiós műsorajánlóból.
Akkor, amikor a belsős munkatársakat eltávolították a közszolgálatból, ezt azért tették, hogy baráti külsős cégek számláira tereljék a köz pénzét.
Akkor, amikor emberek százait tették munka- és remény nélkülivé, közmunkások százait alkalmazták a közszolgálatban.
Akkor, amikor az alkalmazás feltételéül a politikai lojalitást tették meg a szakmai hozzáértés helyett, letérítették a közszolgálatot a közszolgálat útjáról.
Akkor, amikor a fél nyolcas Híradót nyolckor, meg fél 11-kor minden jelzés nélkül úgy engedik adásba, hogy azt a hamis látszatot keltik, mintha az élő adás lenne, ez a nézők lenézése, és a szakma ismeretének hiányát bizonyítja.
Akkor, amikor a kétharmados felhatalmazást nem a köz szolgálatába állították, hanem a pártérdeknek rendelték alá, minden remény odaveszett.
Akkor, amikor nem a néző, hanem a kormány/párt kiszolgálása áll a középpontban, azt a nézők értékelik. Végleg elkapcsolnak ezekről a csatornákról.
Akkor, amikor az emberek már nem nézik, nem hallgatják, a híreit sem olvassák ennek a közszolgálatnak, az egyértelműen jelzi az ítéletüket: az egész úgy, ahogy van, hiteltelen.
Akkor, amikor politikai, pénzügyi, és személyes presztízsvita miatt új hírtévét gründol ugyanaz a politikai oldal, amelyik egyszer ezt már megtette, de most mindezt a közszolgálat nevében – és a köz nyolcvan milliárdján, az pofátlanság.
És végül:
Amikor a nézők elpártolnak ettől a közszolgálattól, akkor ne tessenek majd csodálkozni.