Ilyen (lett) a bányász élete?

Az oroszlányi bányászszakszervezet nevében fontosnak tartom két ponton kiigazítani a Népszava február 18-i számában megjelent „Ilyen (lett) a bányász élete” cikket. Nem értek egyet a Fürjes Judit jegyezte cikkben egy névtelenül nyilatkozó bányász kijelentésével, miszerint „megöltek egy szakmát és árokba löknek több száz embert”. Véleményem szerint Márkushegy bezárása, egy hosszú, ipari szerkezetátalakítási folyamat vége, amely a magyar kormány vállalása, az Európai Uniónak tett szénfillér rendelkezés mentén. Nem igaz, hogy „árokba lett lökve” több száz ember, ugyanis a létszámleépítésben érintett 231 főnek a kétharmada elérte az átmeneti bányászjáradékra való jogosultságot, és a kollektív szerződés szerinti végkielégítésben is részesült. 81-en, akik kikerültek a munkaerőpiacra, a végkielégítésen felül átképzési és újrakezdési támogatásra jogosultak. Az újrakezdési támogatást a Vért egyik alapítványa kezeli, amelyre szakszervezetünknek is van rálátása. 19 bányászt sikerült tovább foglalkoztatni az erőmű telephelyén, néhánynak pedig sikerült segíteni, hogy Bakonyoszlopon munkát találjanak. Minden kollégánknak igyekszünk segíteni. A cikkben nyilatkozó bányász „nehezményezi, hogy amíg korábban a helyi szakszervezeti iroda mindig nyitva állt, mára sajnos ez nem jellemző”. Igen, mert: szervezetünkre is hatással van a létszámleépítés. Míg a bányabezárás előtt egy munkatárs állandóan rendelkezésre állt a szakszervezeti tagoknak, a feladatok összevonása miatt, erre már csak műszakváltáskor van alkalom.