Túljutni a züllöttség rendszerén

Ami most megy, az egy kabaré - véli Majtényi László. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke nem hiszi, hogy a nemzeti együttműködés rendszere reformálható, a magyar társadalom ezt meg fogja dönteni. Szerinte ostobának tekintik a közönséget, "lenéznek minket". A manipuláció, a hazugság, a technikai eszközök tömegével alátámasztott becstelenség jelenleg sikeres, de közelít a pillanat, amikor felerősödik az igazság hangja. Majtényi azt mondja, Magyarország sokkal jobb kormányzást érdemel, s most új arcokra, új szervezetekre és politikákra van szükség.

- A sajtószabadság napján elindul a közmédia új hírcsatornája. Ez méltó az ünnephez?

- A közszolgálatiság egyik alaptétele, hogy ez a médiatípus sem az államhoz, sem a magángazdasághoz nem tartozik, hanem egészen különleges jogállású, és alapkövetelménye - bár szinte szégyen kimondani ezt 2015-ben -, hogy egyenlő távolságot tart az ellenzék és a kormány között. Ettől közszolgálati. Viszont ma a kormányzati oldalon teljes nyíltsággal beszélnek arról, hogy az MTVA nem közszolgálati média, hanem a kormány valamennyire hatékony propaganda eszköze. A Simicska-Orbán vita is arról szól, hogy a vállalkozó korábbi médiabirodalmának elemeit érdemes-e Orbán céljaira tovább használni, vagy a közmédiát alakítsák át ugyanerre. A lényeg az, hogy így vagy úgy, de a saját adómból butítanak.

- Ez rendben van így?

- Semmi sincs rendben. Érdekes, hogy a közmédiával mindig és mindenütt nagy bajok voltak. Minden hatalom megpróbálja maga alá gyűrni. Olykor még a demokratikus meggyőződésű politikusokból is kitör a vadállat, ha a közmédiáról van szó. Az igazán mély demokratikus hagyományokkal rendelkező Franciaországban, nem beszélve az ilyen tekintetben deviáns országokról, mint amilyen Olaszország, ahol emlékezetes, mi minden megtörtént Silvio Berlusconi dicsőséges uralkodása alatt.

- Ezek a hatalmi törekvések az elmúlt néhány évben Magyarországon is sikeresnek mondhatók. A közmédia részéről sincs semmiféle ellenállás. De lehetne egyáltalán?

- Mindig mondom, hogy kínos is ilyenekről beszélni, mert a putriban és a palotában is ugyanúgy látja bárki, akinek van szeme, hogy ennek az égvilágon semmi köze sincs a közszolgálatisághoz. Az igazán érdekes viszont az, hogy az egész rendszernek a sajtószabadsághoz sincs köze. Naponta kiderül például, hogy sem Simicska Lajosnak, sem az ő cégeinek és médiavállalkozásainak, a sajtójának, a vezető újságíróinak és szerkesztőinek sincs halvány fogalma se arról, mit jelent a sajtószabadság. Hiszen közismert a kép, amint Simicska leüvölti a saját főszerkesztőinek, újságíróinak a fejét, majd azt mondja, hogy ezzel a sajtószabadságot védelmezi. Ha csak egyféle hazugságot kapunk, az persze valószínűleg rosszabb, mint ha többféle irányból kapjuk a hazugságot. A hazugság tényén azonban mindez nem változtat.

- A Simicska birodalom hosszú időn át rendkívül hatékonyan közvetítette - akár ellenzékben, akár kormányon - a Fidesz üzeneteit. Az állami média, például az új hírcsatorna át tudja venni a szerepét? Vagyis jogos Simicska Lajos pánikrohama?

- A pánikroham olyan szempontból egyértelműen jogos, hogy át fogja venni. A nagy kérdés, hogy hatékonyan tudja-e ezt csinálni. Ostobának tekintik a közönséget. Nagyon lenéznek minket. A társadalom gyakran visszaigazolja ezt, tehát úgy tesz, mintha tényleg ostoba lenne. A történelmi igazság pillanataiban azonban kiderül, hogy mégsem vagyunk olyan ostobák, csak ők már nagyon hozzászoktak, hogy látszólag eredménnyel lehet bennünket ostobának nézni.

- Hol van az a pont, amikor már kiderül, hogy nem vagyunk ostobák?

- A történelemben vannak ilyen pillanatok, csak nem lehet őket előre látni. Ilyen volt 1848. március 15-e is. Vagy a Szovjetunió összeomlása. Van egy betontömb, amely olyan szilárd, hogy az ember el sem tudja elképzelni, hogy megbontható. De eljön egy reggel, amikor a nap sugara éppen olyan szögben éri el ezt a hatalmas betontömböt, hogy egy pillanat alatt homokká, kaviccsá, sóderré válik, elporlad.

- Ezek ritka pillanatok.

- De mindig eljönnek. Ha valaki például valóban elkötelezett a sajtószabadság ügyének, akkor ezeket a pillanatokat órák, napok, hetek, hónapok, évek, vagy évtizedek rettentő szívós munkájával készíti elő. Én az egyik első fontos kéziratomra azt a mondatot írtam saját magamnak, hogy „Az igazság terjeszthető”. Már a XVII. században Milton, azután - az örök békéről szóló röpiratában - Kant is arról beszél, hogy az igazság feltétlenül győz a hamisság fölött. De mi a XX. századi totalitárius rendszerek tapasztalatával a hátunk mögött azt is nagyon jól tudjuk, már nem igaz, hogy az igazság biztosan győz. A manipuláció, a hazugság, a technikai eszközök tömegével alátámasztott becstelenség sikeres lehet, és van, amikor az igazság hangja gyenge és erőtlen. De ez a gyenge és erőtlen hang egy idő után mégis csak eltalál a szívekhez.

Kossuth Lajos egyik nagy cikke arról szól, hogy bárkivel bátran szembeszáll és nem fél semmitől, ha minden a nyilvánosság előtt történik. Legyenek hamis vagy megvesztegetett bírák, ha a nyilvánosság előtt védheti magát, akkor nem fél. Tudjuk, hogy ez részben illúzió, de azért olyan illúzió, amelynek mindig van egy olyan fontos magja, ami viszont igazság. Szerintem hamis az ellenzéki pártok folyamatos nyafogása, hogy nekik nincs sajtójuk, hiszen a sajtószabadság a modernitás egyik legnagyobb értéke, ugyanakkor rendkívüli módon demokratizálódott a vélemények eljuttatása az emberekhez, hiszen az írott sajtó mellett hihetetlenül megnőtt az internetes portálok, blogok és a web2 jelentősége.

- A nyilvánosság ereje is átterelődött az internetre?

- Reményt is ad, hogy igen. A szó legszorosabb értelmében Magyarországon nincs cenzúra.

- Hiszen a kormányzati propaganda-gépezet hatékonyságát épp az internet veszélyezteti.

- Igen és így voltaképpen mégiscsak beszélhetünk cenzúráról. A strasbourgi emberjogi bíróság ítéletei is tágabb értelemben fogják fel a cenzúrát. Az ténykérdés, hogy a független sajtó a közönségnek egy nagyon-nagyon kis töredékéhez jut el ma Magyarországon. De az internet alapvető sajátossága a szabadság, ott minden korlátlanul terjed, azaz nemcsak a rossz, hanem a jó is.

- Azért némi kétkedéssel kérdezzük, nem túl optimista-e. Nem lehet, hogy a közönség jelentős része már a Kádár-korszakban hozzászokott, milyen a média és most azt látja, hogy szinte ugyanolyan, amire legyint, hát istenem, így alakult.

- Valóban lehet bizonyos nosztalgia. Ezt nevezhetjük kényelemnek is. Bizonyos típusú médiafogyasztó ül otthon a foteljában, nézi a tévét, kinyitja sörét, magához húzza a ropit. De egyszer csak fölkapja a fejét, mert nincs fűtés, tehát elkezd fázni. Valami rá kell, hogy döbbentse: az a szórakoztató és nem informáló sajtóvilág, ami körülveszi, hazudik. Most megint itt tartunk, hogy van egy sugallt valóság, amit az általa nézhető csatornákból beszerez az ember, vannak szép keblű hölgyek és rettenetes vetélkedők, meg valóságshow-k. Aztán egyszer csak az ember körülnéz és elkezd hinni a saját szemének. Kádár bukása talán hasonlított valami királydrámához, ami viszont most megy, az egy kabaré.

- Vagyis hisz abban, hogy legyen bármilyen gyenge is az igazság hangja, előbb-utóbb egyre többeket megtalál?

- Az emberi elme így működik. Egy sajtószabadság előtti világban azt gondolhatták, hogy majd a sajtószabadság megoldja az összes társadalmi problémát. Később lett sajtószabadság és rájöttünk, hogy ez azért egy kicsit bonyolultabb. Az emberi elme képes felfogni a valóságot és a korlátozott szellemi képességeinkkel is képesek vagyunk olykor különbséget tenni a hamisság és az igazság között. Én csak annyit mondok, hogy nem mindig olyan gyenge az igazság hangja és vannak pillanatok, amikor felerősödik. Nekem az az érzésem, hogy, ilyen pillanat közelít.

- De ebből a szempontból sokat köszönhetünk Simicska Lajosnak, mert ő segít felnyitni az emberek szemét.

- Hőse lenne a sajtószabadságnak? Ez is fontos filozófiai probléma: a rossz szerepe a történelemben. A rossz sokszor jóra vezet. Ezek a típusú konfliktusok nem véletlen alakulnak ki. Van egy társadalmi berendezkedés, ahol kollégiumi barátok megszerzik az ország feletti uralmat és egy bizantikus politikai rendszert hoznak létre. Ezeknek a rendszereknek természetes velejárói a tőrvetés, az ágyak alá, ikonfalak mögött elbújt cárevicsek elkapása. Az Orbán-Simicska háború nem egy fatális véletlen. Az ilyen típusú konfliktusokat törvényszerűen kitermelik ezek a rendszerek, gondoljunk arra, ahogy Putyin leszámolt az oligarchákkal. Csakhogy a magyar társadalom azért nagyon erős nyugatias vonásokkal rendelkezik, az ilyen típusú problémákat nem lehet keletiesen lezárni. Ráadásul ez a rendszer az Európai Unió adófizetőinek pénzéből tartja fenn magát és enélkül nem is tudna létezni.

- Tehát éppen a Simicska-Orbán konfliktus miatt érzi, hogy közeleg az eszmélés pillanata?

- Nem pont emiatt, hanem csak úgy, optimizmusból. Mi folyamatosan hányjuk a falra a borsót, és a falak nem mozdulnak el. De tudjuk - a Bibliában is le van írva -, hogy odaállnak a falakhoz, sétálnak, elkezdenek valamit zenélni, és akkor a falak egyszer csak leomlanak. Ez nem gyakran fordul elő, de néha megtörténik. Azt gondolom, a falomlás dátuma sosem látható előre. Lehet, hogy holnap történik, de lehet, hogy csak öt év múlva. Nem tudok abban hinni, hogy ennek a rendszernek nagyon hosszú távú kifutása lenne. A Horthy-korszak vagy a dualizmus olyan példák, amelyek alapján lehetne érvelni az Orbán-rendszer tartós fennmaradása mellett, de azért én azt gondolom, hogy minden nappal közelebb jutunk az igazság pillanatához.

- És ha ez bekövetkezik, mi lesz utána?

- Két választás lehetséges. Az egyik, hogy a baloldaliak, illetőleg a szabadelvű liberális alkotmányosság baloldali és konzervatív hívei együtt tudnak a magyar társadalomnak eléggé vonzó ajánlatot tenni. Létezik egy másik ajánlat is, amit neonácinak nevezhetünk. Bízom benne, hogy az első variáció győz. Ami igazán fontos, hogy legyen egy szabadságpárti ajánlat arra a pillanatra, amikor a rendszer eljut a végórájához. E tekintetben a legfontosabbnak azt tartom, hogy be kell mutatni a magyar társadalomnak a '89-90-es rendszerváltás igazi értékeit. Az az alkotmányos rendszer, ami létrejött, nemzetközileg is kiváló sajtót kapott. De aztán azt mondták az embereknek, hogy itt ezek a szabad intézmények takarásában loptak, csaltak. Ezért az kell, hogy legyen arca a hatalomnak. Lett is, de kiderült, hogy ez nem hogy nem jobb, hanem még sokkal rosszabb. Persze aki gondolkodik, előre tudhatta. A nemzeti együttműködés rendszerét a magyar társadalom meg fogja dönti, mert ezt nem érdemes reformálni. Nincs olyan értéke és nem is áll mögötte olyan erő, amely miatt reformokkal lehetne, kellene humanizálni, vagy demokratizálni. Ehelyett egy másikat kell létrehozni, mégpedig szerintem olyat, amely a liberális demokrácia értékeit össze tudja kapcsolni a honpolgári erényekkel. Azon a züllöttségen kell túljutnunk, amely a rendszerváltás körülményeiből, ha nem is következett, de nagyon jól megmagyarázható.

- Levetkőzhető ez a züllöttség, miközben Orbán Viktor egyfolytában a magyar fajtáról, meg a néplélekről beszél?

- Ez a magyar nép mélységes lenézése. A magyar társadalom sokszor valóban rosszabbul teljesít, mint ami elvárható lenne. De a nép soha nem hibás. Ám az sértő, ahogy a magyar népről gondolkodnak. Deák Ferenc, Eötvös József, Széchenyi és Eötvös Károly országában alkotmányos értékek elutasításáról és a vérünkben lévő politikai inkorrektségről beszélni vajon nem inkorrektség? Hogy lehet ennyire lenézni ezt az országot? Van egy nagyon híres mondás, több forrása van, például Széchenyi István: Egy országnak olyan kormánya van, amilyet megérdemel, mert egyébként elzavarná. Én ezt mindig úgy fordítom meg, hogy minden országnak sokkal rosszabb a kormánya, mint amit megérdemel. Azt gondolom, hogy Magyarország sokkal jobb kormányzást érdemelne, mint ami itt van. Előbb utóbb valószínűleg teszünk is róla, hogy jobb legyen.

- Ön vállalna ebben szerepet?

- Tőlem mindig távol állt, hogy politikai szerepet vállaljak, nekem más a pálya, nem ez. Mikor két éve a Kálvin téren szónokoltam, azt mondtam, hogy erényes magyar lányok és fiúk, nők és férfiak, legyetek politikusok! Drámai, amint a tanító néni már az elemi iskolában megtanítja a gyerekeknek, hogy a politika bűnös dolog és rendes ember távol tartja magát tőle. Így aztán valóban átengedjük a bűnözőknek a politikát. Ezt meg kell szüntetni. A pártokkal szembeni rettenetes ellenszenv teljesen indokolt, érzelmileg magam is osztom. Ugyanakkor izgalmas helyzet, afféle kötéltáncszerűség, hogy miközben tudjuk, milyen rettenetes bajok vannak a pártokkal, nélkülük nem lehet helyreállítani az alkotmányosságot. Végül egy választáson kell létrehozni az alkotmányos jogállamot és ott egy pártnak, vagy pártszövetségnek kell nagy győzelmet aratnia. Aki politikusként azt mondja, hogy a 2018-as választásokra készül, az vagy buta, vagy ennek a rendszernek a fenntartásában érdekelt. Az biztos, hogy ebben az országban nemzedékváltásra van szükség. Új arcokra, új szervezetekre és politikákra.