A kora tavasszal virágba boruló mandulafa (Amygdalus communis) a wikipédia szerint 3–8 m magasságot ér el, szabálytalan koronát fejleszt, kérge ripacsos, gyakran furcsán csavarodott. A felnyíló csonthéjas termés külső és középső terméshéja éréskor felreped és kihull a csontár. A mag édes és keserű lehet. A termelt édesmagvú fajták papír-, félpapír- és kemény magvúak lehetnek. A rózsafélék Rosaceae család Prunoidae alcsaládjába tartozó Amygdalus alnemzetségbe mintegy 40-50 faj tartozik, de ezek közül a világon csak két faj fajtáit termesztik. Az egyik a mandula, a másik az őszibarack (Prunus persica).
érdekesség:
A magyar „mandula” szó latin-olasz eredetű (mandorla). Janus Pannonius (1434-1472) latin nyelven irt egy allegorikus költeményt, Egy Pannóniában nőtt mandulafáról címmel. Ebből is látszik, hogy a Dunántúlon nemcsak ismerték, de termelték is a mandulát. Magyarországon a mandulatermesztés a 19. század végén kezdődött, amikor a filoxéravész miatt kipusztult szőlők helyére a barack mellett mandulát is telepítettek. A második nagy telepítési hullámban (1930-as és 40-es években) már magyar fajták telepítését ajánlották. Európában elsősorban a vastagabb héjú fajtákat termesztik, az USA déli részén elterjedtebbek a vékonyabb héjú, könnyen törhető csemegefajtái.
Legjobb termőhelyei a kissé emelkedettebb, védett, déli domboldalak. Gazdaságos termesztése csak a szubmediterrán hatásoknak kitett mikrokörzetekben (Baranyában, a Balaton-felvidéken, Vértesalján, Buda környékén, a Mátraalja és Hegyalja egyes részein) remélhető. A Kárpát-medencei mandulafajták önmeddőek, vagyis egy más fajtájú fa virágporára van szükség a virágok megtermékenyüléséhez.