A fogyasztó magánya

Tavalyelőtt túlfizetést tartalmazó számlát küldött az ELMŰ-ÉMÁSZ, a következő évben viszont már a csekken ötezer forinttal megnövekedett áramfogyasztás szerepelt. Hozzáteszem: ugyanazon elektromos berendezések használata mellett. Ezt természetesen nem fogadtam el, reklamáltam. Ám a szolgáltató négy mondatos levélben elutasított. Mondván: ők az árammérő óra állása alapján számláztak, mást nem tehetnek. Továbbá felhívták a figyelmemet arra, hogy a lakásban lévő vezetékek elavultsága is közre játszhat a magasabb fogyasztásban. Ekkor megemlítettem az igencsak elöregedett villanyóra alapos vizsgálatát. Azt válaszolták, hogy annak semmi akadálya, azonban a költségeit nekem kell megfizetni. Amennyiben az anyagi helyzetem miatt erre nem lenne mód, akkor kérjek segítséget az önkormányzattól. Ezt követően a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot kerestem meg az eset tisztázására. Három(!) hónap múlva meg is jött a határozat: az ELMŰ-ÉMÁSZ nem hibázott. Jól számoltak, nem követtek el matematikai hibát az összeadásoknál, ezért az ügyet lezártnak tekintik. Ha akarok, nyújtsak be fellebbezést. Utóbbinak már nem láttam értelmét. A konklúzió tehát könyörtelenül adott: kis hazánkban manapság az égvilágon senki nem védi meg a fogyasztókat. Ezért aztán a szolgáltatók bármit megtehetnek az ügyfelükkel. A sirámokat íróasztal mögül bírálják el, mindennemű vizsgálat elrendelése nélkül. És ha ez a fogyasztónak nem tetszik, tízezrekért kérjen ő szakembert. Mindebből adódóan jól látható, hogy fényévnyire vagyunk a fejlett nyugati demokráciáktól. Ott ilyesmi nem fordulhat elő. Ugyanis a kérdéses cég egy bejelentést követően szinte azonnal vizsgálódik. És még elnézést is tud kérni. Nálunk pedig ha egy ócska villanyóra mondjuk milliós nagyságrendű fogyasztást produkál, azt is simán kifizettetik a tulajdonossal. Megjegyzem: ez ám a remek üzlet! A nyomorult fogyasztó meg csak a jóistenhez fordulhat a panaszával.