A boltok vasárnapi nyitva tartásának korlátozását szinte minden érintett ellenezte; megütközéssel vagy felháborodással fogadta. Nem volt érdemi konzultáció a javaslatról, nem ismeretes semmi olyan elemzés, amely a korlátozások pozitív hatásait bármilyen formában kimutatta volna. Arra sem hivatkozhatott senki, hogy erre tartana a világ, mivel hogy nem erre tart.
Ha egy kis gazdaságtörténeti kutatást végzünk, azt látjuk, hogy a vasárnapi zárva tartáshoz hasonló tilalmakat jellemzően az első világháború után vezettek be különböző országokban. Például Angliában akkor vezették be, hogy vasárnap a hétköznapinál rövidebb ideig tartanak nyitva a kocsmák (pubok).
Szemben a hadigazdaság munkaerő-gazdálkodási logikájával, az elmúlt negyedszázad a fejlett országokban, így az Európai Unióban is a munkaszervezés rugalmasabbá válását, a munkaszerződések sokféleségét hozta el. Ebbe a hullámba kapcsolódtak be az átalakuló kelet-közép-európai országok is az 1990-es években.
Ha azonban a munkanapok szervezése rugalmasabbá, sokszínűbbé válik, akkor a szabadidő szervezése sem követhet egyenszabású mintákat. Ha sokféle képen dolgozunk a hétköznapokon, meg kell engedni a hétvége programjának változatos, önállóbb beosztását is.
Tény, hogy Nyugat-Európa számos országában a szakszervezetek egy része támogatja a vasárnapi munka tilalmát, karöltve egyházi szervezetekkel és sportegyesületekkel, amelyek a tilalom vélt vagy valós kedvezményezettjei. Az EU-n belüli kulturális és gazdasági különbségek miatt fontos is, hogy legyen tere a helyi preferenciák érvényesítésének. A változások azonban mégis egyre inkább a rugalmasság felé mutatnak – feltéve, ha általában véve a munkakörülményekben javulást lehet elérni.
A vasárnapi nyitva tartás jogának védelme tehát nem jelent feltétlenül féktelen konzumerizmust, és nem egyenlő a munkavállalói jogok leépítésének szándékával sem. Heti egy pihenőnapnak lennie kell! Legalább egynek. Ezt sok vizsgálat, számítás, elemzés alátámasztotta.
Minőségi különbséget jelent az ember élet- és munkakörülményeiben, hogy van-e egy olyan nap a héten, amikor rendszeresen pihenhet. Azt azonban nem támasztja alá az elemzés, hogy ennek a napnak egy országban mindenki számára ugyanannak kell lennie. Azt sem, hogy a közös pihenőnapot az államnak kell-e meghatároznia törvényileg. Civilizált helyeken kimondottan ellenjavallott, hogy ez a törvényi meghatározás érdekegyeztetés nélkül, a szociális partnerek kizárásával történjen.
Amikor az EU-ban elindítottuk a munkaidő-szabályozás felülvizsgálatát, tiszteletben tartottuk a munkáltatók és munkavállalók konzultációs jogait. Ennek következtében kemény két éven át tárgyaltak olyan kérdésekről, mint a készenléti idő, vagy az egységes EU-jog alóli kivételezés.
A ma hatályos uniós irányelvet sok vita övezi. Ezen a területen elmondható: lehetne jobb színvonalú az uniós joganyag, s emiatt megreformálására sokan törekedtek, törekedtünk az elmúlt évek során. Kevesen vitatják azonban, hogy az uniós irányelv jelenlegi formájában is igen fontos szabályokat rögzít. Így például a heti maximális munkaórák számát, vagy a napi minimális pihenőidő meghatározását. Egyes napok megcímkézésére az uniós jog nem terjed ki.
Az EU munkaidő-szabályozása nem teszi szükségessé – igaz, nem is zárja ki a vasárnapi munka tiltását. Ellene szól azonban szinte minden gazdasági érv. Van olyan kiskereskedelmi lánc, mely rövid távon 15-20 százalékos forgalom-visszaeséssel számol. A vasárnapi zárva tartás folytán elbocsátások várhatók, több lesz a túlóra és az éjszakai munka, nőhet ezáltal a közmunkáért sorba állók, de a kivándorlók száma is.
Létezhet-e az ügy mögött ezeken kívül valami más, ki nem mondott gazdasági érdek? Lehet-e racionális magyarázata a pláza ellenességnek, amely vélhetően mozgatója a vasárnap-ügyi fontoskodásnak? Nos, amikor a plázák épültek, sok szó esett arról, hogy ezek a kereskedelmi komplexumok elsősorban az importot szippantják majd be, szemben a hazai árukkal. Másrészt, egyes plázák Magyarországon a belvárosokban épültek fel, figyelmen kívül hagyva, hogy ez a modell eredetileg Amerikában a városokon kívülre, országutak mellé lett kitalálva, Egyes városrészek túlzsúfoltsága (főleg csúcsidőben) emiatt fokozódott.
Ha van is igazság ezekben a tíz-tizenöt évvel ezelőtti kritikákban, egészen biztos, hogy a dolgot nem lehet olyképpen visszacsinálni, hogy még a József körúti üzletek is kinyissanak. A kisbolti romantika rossz tanácsadó; ha már az életünk, gazdaságunk így alakult, ennek megfelelő, korszerű szabályozása több előnnyel és kevesebb veszteséggel jár. A betiltósdi azonban már csak azért is aggályos, mert egy olyan világ képét vetíti előre, ahol a kormány megkülönbözteti a számunkra tiltott, megtűrt, vagy támogatott tevékenységeket, kezdve a vasárnapiakkal. A betiltók állítólag a dolgozók érdekeinek védelmében lépnek fel. Ez esetben azonban inkább a heti munkaidő-korlát betartására, a túlórák és a hétvégi munka megfelelő díjazására, és a szabadságolás önkéntes jellegének megőrzésére kellene odafigyelni.
