vasárnapi nyitva tartás;boltbezárások;Vasárnapi zárva tartás;

2015-03-22 21:40:00

Egy év, és a Fidesz meghátrál

Ha lesz népszavazás a vasárnapi zárva tartásról, a Fidesz azt el fogja veszíteni, így visszaáll a korábbi állapot és a most bezárt üzletek újra nyitva lesznek. Legalábbis forrásunk szerint erről beszélt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a hétvégén a Szeretem Magyarországot Klub zártkörű rendezvényén mintegy száz fős hallgatóság előtt Tatán. A Gerendai Károly ötletére még 2005-ben alakult klub rendszeresen hív meg politikusokat, közéleti személyiségeket, honlapjuk szerint legutóbb Navracsics Tibor uniós biztos, előtte pedig Lovász László MTA-elnök volt a vendégük. 

A klub alapszabálya szerint nem beszélnek az egyes rendezvényeken elhangzott előadásokról, így az általunk megkeresett tagok nem voltak hajlandóak kommentálni információnkat, sőt, még Lázár jelenlétét sem erősítették meg. A Bilderberg-csoporthoz hasonlóan működő klub tanácskozásai bizalmas jellegűek, a résztvevők szabadon fejthetik ki véleményüket egy-egy témáról, de ezért cserébe kötelezik magukat, hogy az elhangzottakról nem beszélnek.

Ugyanakkor ha igaz, amit Lázár mondott, akkor a Fidesz számol azzal, hogy a március 15-étől hatályos vasárnapi zárva tartás nem lesz túl népszerű a magyar lakosság körében. Erre utalt egyébként a múlt héten Kovács Zoltán is; amerikai sajtóhírek szerint a kormányszóvivő úgy érvelt, hogy a hazai szabályozás hasonló ahhoz, mint ami a legtöbb európai országban érvényben van, és csupán átmeneti jelenség lesz, ha a rendelkezés kedvezőtlenül hat ki a fogyasztásra, ami igen fontos a növekedés szempontjából. Az Ipsos március eleji felmérése szerint a felnőtt magyar lakosság több mint kétharmada nem ért egyet a kötelező vasárnapi zárva tartással. Egynegyedük érzi úgy, hogy az új törvény jelentősen megnehezíti az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek beszerzését, ez az arány az aktív keresők körében magasabb, 32 százalékos. A válaszadók csak kevesebb, mint fele nyilatkozott úgy, hogy a törvény semmilyen nehézséget nem jelent majd bevásárlásainak megszervezésében.

A jogszabály visszavonása érdekében a VOSZ és a Liga Szakszervezetek kezdeményezett népszavazást, amelyhez sok kisebb szervezet, köztük a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége is csatlakozott. Ám Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt vezetője megelőzte őket, és saját kérdést adott be a témában a Nemzeti Választási Bizottsághoz. Amíg ennek jogorvoslati eljárásai nem zárulnak le, addig nem lehet ugyanebben a témában újabb referendumot kezdeményezni. Ezért is utasították el a Demokratikus Koalíció hasonló kezdeményezését. Gyurcsány Ferenc pártja is benyújtott ugyanis egy kérdést, a DK az elutasítás ellenére gyűjti az aláírásokat.

A Tesco és a nagy áruházláncok a kormány intézkedésének a fő vesztesei FOTÓ: MTI/MOHAI BALÁZS

A Tesco és a nagy áruházláncok a kormány intézkedésének a fő vesztesei FOTÓ: MTI/MOHAI BALÁZS

Az ellenzéki pártok amúgy egységesen elutasítják a törvényt. Szombaton Tóbiás József MSZP-elnök azt mondta: vállalják, hogy legkésőbb 2018-ban, de ha lehet, korábban, a kormányalakítás utáni első intézkedéseik között lesz a szabad "vásárnap" megteremtése, a vasárnapi nyitva tartás visszaállítása. A szocialisták szombaton csaknem száz településen tiltakoztak a vasárnapi zárva tartás ellen. Tóbiás beszélt a vasárnapi zárva tartásról készült minisztériumi hatástanulmányról is. Szerinte ha volt ilyen tanulmány, akkor a kormány ismerte a következményeket, de azokról cinikus módon hallgatott, ha pedig nem volt, akkor ez azt jelzi, hogy a kabinet mennyire érzéketlen arra, hogy "milyen kényszereket akar kialakítani a magyar társadalomban". Úgy vélte, a vasárnapi zárva tartás nem ideológiai vagy gazdasági kérdés, a kormányzat arról döntött, hogy egy szabad ország állampolgárai hogyan szervezzék meg az életüket. Idézte a kormányfőt, aki 2011-ben arról beszélt, hogy amíg ötnapi munkából nem lehet megélni, addig nem időszerű a vasárnapi zárva tartáson gondolkodni. Azt is mondta, a kormányváltás után egy szabad országban, a szabad emberek, ötnapi munka után képesek lesznek eldönteni, hogy a vasárnapot családjaik körében vagy vásárlással akarják eltölteni. Hozzátette: az MSZP ezzel a döntés jogát akarja visszaadni.

Ismert, a parlament tavaly év évégén szavazta meg a vasárnapi pihenőnap bevezetését. A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek. A törvény több kivételt is tartalmaz, így például a 200 négyzetméternél kisebb üzletek kinyithatnak a hét utolsó napján, de csak ha a tulajdonos vagy családtagja dolgozik. Ugyancsak nyitva tarthatnak a világörökségi területeken működő üzletek.

Megszólalt a tanulmányíró cég
Hiába cáfolta meg pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), hogy a vasárnapi zárva tartásról nem készült 2011-ben hatástanulmány a tárcának, az nemcsak szerződéseik között szerepelt, de megvan a szerzője is. A tárca közleménye szerint "nincs tudomása arról, hogy ebben a témában elemzés született volna a minisztérium megbízásából". A tanulmányról hírt adó Népszabadság szerint a megbízást nem is a tárca, hanem a kormány adta az elemzés elkészítésére. Idézték Nagy Anna kormányszóvivő 2011-es szavait, amelyek az akkor még csak készülő hatástanulmányról szóltak. A kormány honlapján ma is olvasható az egyik 2011-es hatástanulmány elkészítéséről szóló szerződés néhány adata. Az NGM 2011. április közepén kötött szerződést az M.S. Concord Tanácsadó és Szolgáltató Bt.-vel "A vasárnapi nyilvántartással kapcsolatos felmérésre, elemzésre", bruttó 3,1 millió forintért.
Az Átlátszó meg is találta a céget. Az M.S. Concord Bt. társtulajdonosa, Mátyási Sándor szociológus, egyetemi oktató megerősítette, hogy ők készítették a tanulmány-sorozat egyik részét, amely a lakosság véleményét szondázta 800 fős mintán 2011 áprilisában. A cég munkáját a minisztérium elfogadta - az Átlátszó információi szerint a kereskedelmi vállalkozásokra gyakorolt hatást a kamara, a munkaviszonnyal kapcsolatos következményeket a szakszervezetek mérték föl. Mivel az M.S. Concord titoktartási nyilatkozatot írt alá, Mátyási a részletekről csak annyit árult el, hogy adataik "nagyon közel állnak" az Ipsos által készített felméréshez.