Előfizetés

Az M1 újabb bakija: freudi elszólás volt? - Videó!

Újabb bakira lett figyelmes a nol.hu az M1 hírcsatornán. Miután már mindenki kiszórakozta magát a technikai malőrökön és riporteri bakikon (az időjárás-jelentésekről már nem is beszélve), most itt lehet az újabb indok, hogy miért mosolyogjunk a nemzeti hírtévé adásán.

„A székelyek egyik legnagyobb ünnepére, a székely szabadság napjára még nem szerveznek csonka Magyarországról diákutakat" - hangzott el az M1 Kárpát Expressz című műsorában. A mondat két riportot kötött össze, az egyik arról szólt, hogy évente háromszor – március 15-én, június 4-én és október 23-án – magyarországi és külföldi gimnáziumok tanulói utazhatnak külföldre. A második riport a székely szabadság napjáról készült, amelyet az 1856-ben kivégzett székely vértanúkra emlékezve március 10-én tartanak meg.

Forrás: nol.hu.

Több, mint valószínű, hogy a műsor készítői figyelmetlenségből hagyták a narrációban a "csonka" szócskát, mindenesetre itt egy újabb gyöngyszem a köztévé bakijainak egyre bővülő listájában.

Egy zsidó textilgyáros emlékezete

Friss Róbert
Publikálás dátuma
2015.03.24. 06:47
Fotó: Fortepan/Schoch Frigyes/1919 Magyarország, Budapest V. Erzsébet híd felhajtója a pesti hídfőnél, háttérben a Belvárosi
Mit tudunk a dualizmus és a két világháború közötti Magyarország nagyiparának és pénzügyi világának vezető személyiségeiről? Alig valamit. Viszont: örvendetesen szaporodnak az ilyen jellegű munkák, monográfiák – jegyzi meg Haraszti György egyetemi tanár előszavában, amelyet Guba Ildikó Buday-Goldberger Leó életét és munkásságát bemutató „könyvterjedelmű tanulmányához” írt.

Az eddig alig-alig kutatott levéltári dokumentumok alapján írt dolgozatot nem eléggé dicsérhető módon az Óbudai Múzeum adta ki, s kevesebb, mint 150 oldalon adja elő, jól tagoltan, áttekinthető szerkezetben a „Golit” felvirágoztató, neológ zsidó textiles üzletember életét. Egy ilyen hatalmas egyéniség életútjainak leírása csábíthatja a szerzőt az elfogultságra. Hogy főhősének családi, közéleti-társasági, politikusi szerepét, filantróp ténykedését, szociális érzékenységét felnagyítsa.

De Guba Ildikó könyve elkerüli ezt a csapdát. Hiteles képet fest nem csak Goldberger Leó – akinek családja 1867-ben Ferenc Józseftől kapta magyar nemesi címét és a Budai előnév használatának jogát – magasra ívelő tragikus sorsáról, hanem a két világháború közötti korszakról is. Amelyben a vallásához ragaszkodó „magyar zsidó” nagyiparos a közélet megbecsült szereplője lehet. A Gyáriparosok Országos Szövetségének igazgatósági tagja, a Felsőház tagja, a kis családi cégből az ország legnagyobb textilgyárának és exportőrének részvénytársasági vezérigazgatója.

S akinek pályája a zsidó törvények nyomán, az 1944 márciusi német német megszállás utáni letartóztatását követően, Mauthausen 65354-es számú foglyaként, a tábor felszabadulásának napján, 67 évesen tragikusan ér véget. Gyárát 1945 után államosítják, 1990, egy újabb történelmi fordulat után pedig lánya hiába próbálja életre lehelni: több mit kétszáz év után megszűnik. Ipartörténeti emlék lesz több, szétszaggatott nemzedékével együtt.

Nem részleteznénk most – a kötet alaposan megteszi – Goldberger talentumát, sokszor göröngyös egyéniségét, a magyar gazdaságért kifejtett munkásságát. Csupán a történelem köteten túlmutató egyik tanulságára hívnánk fel a figyelmet. Még a mai jobboldalon is előszeretettel tolják előtérbe a magyar zsidóság vezető szerepét a Tanácsköztársaság megszervezésében, s van is abban igazság, hogy ez a vezető szerep, a vörös terror milyen, hasonló vagy eltúlzott lökést adott a Horthy-rendszer fehér terrorjának.

Arról viszont kevesebb szó esik, hogy a tehetős magyar zsidóság, így Goldberger is ellenszenvvel tekintett az államosító kommunizmusra. 1919 tavaszán családját vagyonával együtt Svájcba menekítette, üzleteit onnan irányította, s csak 1920-ban tért haza. Úgy tetszik, jobban bízott Horthy romantikus XIX. századi, feudális úri Monarchia-világában, amelyben a gazdag konzervatív zsidók a nemzet részeként, a nemzet (és a rendszer) anyagi felvirágoztatását szolgálva asszimilálódhattak, mert dacára a mind szigorúbb zsidó törvények és a növekvő antiszemitizmus nyomán semmivé lett megbecsült társadalmi pozíciójának, nem menekült el, amikor még megtehette volna.

Bízott ebben az úri világban, de Horthyhoz hasonlóan semmit nem értett meg Hitlerből. Sok mással együtt magára maradt, szörnyű véget ért. Nem élte meg a világ újabb fordulatát, amely elől ismét menekülnie kellett volna. Sorsa azt mutatja: milyen tragikus módon tud összefonódni az egyéni és közösségi tragédia, ha egy ideológia nevében bármilyen hatalom szétszaggatja a társadalom szövetét.

(Guba Ildikó: „A halál nem program”, Buday-Goldberger élete, Óbudai Múzeum, 2015, 2000 forint)

Egy zsidó textilgyáros emlékezete

Friss Róbert
Publikálás dátuma
2015.03.24. 06:47
Fotó: Fortepan/Schoch Frigyes/1919 Magyarország, Budapest V. Erzsébet híd felhajtója a pesti hídfőnél, háttérben a Belvárosi
Mit tudunk a dualizmus és a két világháború közötti Magyarország nagyiparának és pénzügyi világának vezető személyiségeiről? Alig valamit. Viszont: örvendetesen szaporodnak az ilyen jellegű munkák, monográfiák – jegyzi meg Haraszti György egyetemi tanár előszavában, amelyet Guba Ildikó Buday-Goldberger Leó életét és munkásságát bemutató „könyvterjedelmű tanulmányához” írt.

Az eddig alig-alig kutatott levéltári dokumentumok alapján írt dolgozatot nem eléggé dicsérhető módon az Óbudai Múzeum adta ki, s kevesebb, mint 150 oldalon adja elő, jól tagoltan, áttekinthető szerkezetben a „Golit” felvirágoztató, neológ zsidó textiles üzletember életét. Egy ilyen hatalmas egyéniség életútjainak leírása csábíthatja a szerzőt az elfogultságra. Hogy főhősének családi, közéleti-társasági, politikusi szerepét, filantróp ténykedését, szociális érzékenységét felnagyítsa.

De Guba Ildikó könyve elkerüli ezt a csapdát. Hiteles képet fest nem csak Goldberger Leó – akinek családja 1867-ben Ferenc Józseftől kapta magyar nemesi címét és a Budai előnév használatának jogát – magasra ívelő tragikus sorsáról, hanem a két világháború közötti korszakról is. Amelyben a vallásához ragaszkodó „magyar zsidó” nagyiparos a közélet megbecsült szereplője lehet. A Gyáriparosok Országos Szövetségének igazgatósági tagja, a Felsőház tagja, a kis családi cégből az ország legnagyobb textilgyárának és exportőrének részvénytársasági vezérigazgatója.

S akinek pályája a zsidó törvények nyomán, az 1944 márciusi német német megszállás utáni letartóztatását követően, Mauthausen 65354-es számú foglyaként, a tábor felszabadulásának napján, 67 évesen tragikusan ér véget. Gyárát 1945 után államosítják, 1990, egy újabb történelmi fordulat után pedig lánya hiába próbálja életre lehelni: több mit kétszáz év után megszűnik. Ipartörténeti emlék lesz több, szétszaggatott nemzedékével együtt.

Nem részleteznénk most – a kötet alaposan megteszi – Goldberger talentumát, sokszor göröngyös egyéniségét, a magyar gazdaságért kifejtett munkásságát. Csupán a történelem köteten túlmutató egyik tanulságára hívnánk fel a figyelmet. Még a mai jobboldalon is előszeretettel tolják előtérbe a magyar zsidóság vezető szerepét a Tanácsköztársaság megszervezésében, s van is abban igazság, hogy ez a vezető szerep, a vörös terror milyen, hasonló vagy eltúlzott lökést adott a Horthy-rendszer fehér terrorjának.

Arról viszont kevesebb szó esik, hogy a tehetős magyar zsidóság, így Goldberger is ellenszenvvel tekintett az államosító kommunizmusra. 1919 tavaszán családját vagyonával együtt Svájcba menekítette, üzleteit onnan irányította, s csak 1920-ban tért haza. Úgy tetszik, jobban bízott Horthy romantikus XIX. századi, feudális úri Monarchia-világában, amelyben a gazdag konzervatív zsidók a nemzet részeként, a nemzet (és a rendszer) anyagi felvirágoztatását szolgálva asszimilálódhattak, mert dacára a mind szigorúbb zsidó törvények és a növekvő antiszemitizmus nyomán semmivé lett megbecsült társadalmi pozíciójának, nem menekült el, amikor még megtehette volna.

Bízott ebben az úri világban, de Horthyhoz hasonlóan semmit nem értett meg Hitlerből. Sok mással együtt magára maradt, szörnyű véget ért. Nem élte meg a világ újabb fordulatát, amely elől ismét menekülnie kellett volna. Sorsa azt mutatja: milyen tragikus módon tud összefonódni az egyéni és közösségi tragédia, ha egy ideológia nevében bármilyen hatalom szétszaggatja a társadalom szövetét.

(Guba Ildikó: „A halál nem program”, Buday-Goldberger élete, Óbudai Múzeum, 2015, 2000 forint)