Sümeg;CÖF;

2015-03-25 06:06:00

Unalmas jobbos hakni Sümegen

A keményen dolgozó kisember. Igen, ő a középpontja az elmúlt politikai 24 óra termékének, a percenként változó, de a vidáman, bármely bakugrást követő elkötelezettek hitvallásának. Sümegen vagyunk, várjuk a Békemenetet. Azt a képződményt, amelynek révén végre magyar gyarmat lesz hazánk, ami semmivel sem különb, mint a brüsszeli vagy az orosz, de magyar, a mindenit neki! Hisz a mieink csinálják.

Néhány óra van még a nemzeti „autós zarándoklat” előtt. Sümeg főterén járunk. Múlt kedden írta meg a hírt a Népszava, de csak vasárnap hirdette meg nyilvánosan Csizmadia László főcivil: a tapolcai választás igenis Békemenetet követel.

Pár óra van már csak, de Sümeg népe semmit sem tud az egészről. Annyit látnak mindössze, hogy egy Construct feliratú teherautóról ipari mennyiségben - és nem túlzás, le lehet mérni, tízlépésenként - Fenyvesi Zoltán reklámtábláját drótozzák mindenhová. Ő az a fideszes jelölt, az ajkai „keményen dolgozó kisember”, aki utóbb beszédében a képzők, ragok – sőt szavak - dzsungelében nem mindig ismeri ki magát. Ami tanárember esetén finoman is necces. De aki a kormánypolitikában járatos, nem vész el semmiféle nyelvi útvesztőben, ha a hite vezérli. Üzenete világos: csak a Fidesz! Egészen pontosan: csak ő! Karnyi vasra sem számíthat a térség, ha más nyer. Körülírja, de ez az értelme, és mindenki érti.

Sümeg főterén a vendéglős jót nevet, amikor mesélem neki, a Békemenetre jöttem.

- Békemenet? Ide? - kérdi. - Minek? Hozzánk? Hát itt a fű is narancsszínű. Ne képzelje senki, hogy szegény Lasztovicza Jenő annak idején Tapolcán nyerte meg a mandátumát! Frászt! Sümegen, kérem.

- Békemenet? - rötyög egy volt önkormányzati képviselőjelölt. Mindenki azt meséli, hogy a Hotel Kapitány főnöke, az EU-milliárdokból építkező, abból meggazdagodó, de értelemszerűen EU-ellenes jobbos „várkapitány” hívta ide őket. Nem is akartak jönni, mert érezték, hogy ciki lesz a vége, de van ajánlat, amire nehéz nemet mondani. Igaz-e, nem tudni, de máshol is sorra hallom: a „menetelők” ott szállnak meg nála.

Igen ez volt az egyik legnehezebb probléma: hogyan lehet Békemenetet szervezni a „világ végére”..., hétfőn? Az "autós zarándoklat" nevű ötlet a támogatásra/szavazatra oly áhítozó Fenyvesi képviselőjelölt, és a „várkapitány” fejösszedugásából származik, mesélik helyben.

Hát lett autós zarándoklat fedőnevű Békemenet. Igaz, kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk volt.

Sokat mondok, ha kéttucatnyi járművel jött a máskor szokásos „félmilliós tömeg”. A bukás annyira nyilvánvaló volt – értesültünk helyben -, hogy a „nagyszabásúnak” tervezett, a választókerületet állítólag körbevonuló autózás szépen csendben el is maradt. Annyira elmaradt, hogy a szégyen elkerülése érdekében a rendőri biztosítást és felvezetést sem kérték végül. Az „autós zarándoklatból” annyi lett mindössze, hogy a Kegytemplom elé egyenként fölkocsiztak az exhibicionisták, és kész.

A kötelező bazár ( a szerző felvétele)

A kötelező bazár ( a szerző felvétele)

Csuda jó érzés, hogy a Népszava képét – Rolls Royce-szal jött az egyik cöfös, zászlólengető idős néni – az egész sajtó felkapta. Mondják, emblémája lett ez a fideszcivilek álságának. (Csak a vicc kedvéért szögezem le: az autó jobb kormányos volt.)

Mások kabrióval, Csizmadia László CÖF elnök, és ifj Lomnici Zoltán pedig luxus Mercedes terepjáróval jöttek. (Ha ezt Gyurcsány Ferenc tette volna, talán helyben meg is lincselik. Ott azonban elomló hangon mondta egy néni: „milyen szép autójuk van…”)

A keményen dolgozó kisemberek. Igen, alighanem ők voltak ott. Nekik van igazi igényük a civil összefogásra. Például egy másik kisember, Baldauf László CBA-elnök. Meg Surján László, aki talán még keményebben dolgozik. Mások a munkában szinte megrokkant CBA-Gój motorosokat, azaz a Lázár fivéreket is látni vélték, de tudósítónk erről a saját szemével lemaradt.

A keményen dolgozóknak, lám telik Rolls Royce-ra, meg kabrióra – ha némi demagógiát megengedhetek magunknak. Meg a zarándoklatra annak a miskolci úrnak, aki városa CÖF-zászlójával tett tanúságot rossz sorsáról. (A két település oda-vissza testvérek közt is 800 kilométer, még a jelenlegi benzinárak mellett is.)

Majdnem megtelik a Kegytemplom a cöfösökkel, kezdődik a szentmise. Nincs is szebb, amikor Isten házában lengenek a „civil” zászlók. (Az igazság kedvéért: a normálisabbja összecsavarta a szertartás végéig.) Mire vége a misének, hallom, pár okosabbnak tűnő békemenetes már elzavarta a templom elől a Rolls Royce-ot, mert csak akadt, akinek ez kínos lett – állítólag épp a szupermercis Csizmadiának. Más meg azt mondta, lejárt a bérlet, vissza kellett vinnie a kocsit a kölcsönautó bérelt sofőrjének.

A keményen dolgozó kisemberek csekély tömege ezek után a kultúrházba vonult. Ott azután, haj, de milyen dilemmával szembesültek

A bejárat közelében a „Földművelők,- Gazdálkodók és az Új Élet Rendszerváltó Pártja” (FGRP) standját állították föl. Ott propagált a szervezet vezetője – ahogyan Facebook-profilja mondja –„Blazovich Timi Elnökasszony”.

Blazovich Timi elnökasszonyt szabadon igazoltatják (a szerző felvétele)

Blazovich Timi elnökasszonyt szabadon igazoltatják (a szerző felvétele)

Korunk női Torgyán Józsefe autóból szóló muzsikával, és élőszóval próbálta meghekkelni az eseményt, csakhogy formációjáról senki nem tudta, miféle. Szereti-e a Békemenet vagy utálja? Kéthónapos pártnál nehéz tudni. Csizmadia elnök mindenesetre lekezelt újdonsült kolleginájával, de okosabb egyikük sem lett. A kultúr előtt megjelent rendőrök mindenesetre igazoltatták az elnöknőt, az azonban nem derült ki, miért volt erre szükség egy demokrácia szabad választási kampányában.

És – képzeletbeli pergődob! – megkezdődött a „nagygyűlés”. A 220 fős befogadóképességű színházteremben pótszékestül úgy 250-en várták a szónokokat. Zömmel erős elkötelezettségű Fidesz-szimpatizánsok, de néhány „katasztrófaturista” is. A beszédekre sok szót nem érdemes vesztegetni. Lényegében egy közepes fűtöttségű, az előadók részéről zömmel kissé unottan letudott, de – egy újszülöttnek minden vicc új - lelkesen fogadott közhelyes CÖF-Bayer-hakni volt - a rétorok kiskönyve szerint az átlagmantrába belefűzve pár helyi aktualitás.

Csizmadia László is előcsócsálta a keményen dolgozók kissé már rekedéses tápanyagát. Spékelte Simon Gáborral, gyér tapsot aratva. Gyurcsány mellé fölverekedte magát ellenséggé Vona Gábor is. Talán nem véletlenül: a térségben, ha nem vigyáznak, az első két helyet elviszi a baloldal, meg a Jobbik. Harmadiknak lenni meg ebben a helyzetben nagyhalál a Fidesznek.

Bayer – finomak vagyunk – erős belső koherenciazavarral küzdő mókát nyomott le, de ki figyel erre nála…? A közönség korfájáról szólva annyit, hogy a publicista csak azt a kérdést tehette fel, Szijjártó villája kapcsán: ki nem támogatná, ha tehetné, gyermeke akár a 160 milliós villájának megvásárlását? Azt nem, hogy kinek a szülei támogatnák ugyanezt… Nem volt kinek. Rogán, és társai lakásügyei nem kerültek szóba, sőt ebben a maszatolás magasiskoláját is megtapasztalhattuk.

A lényeg: mióta Simicska Lajos nyilvánosan felszólította Bayer Zsoltot, hogy adja meg a pénzét, azóta a hírlapíró engesztelhetetlenül gyűlöli hitelezőjét, és ennek most (is) bősz hangot adott.

A gyűlésen is elhangzott, tudják, hogy nem szerencsés hétfőre tömegmegmozdulást szervezni, de, hogy miért tették mégis, arról nem esik szó. Persze, mert a Kapitány Hotel szeretné, ha a bús hétfőn is lennének szállóvendégek – hangzik a pikírt kommentár a folyosón.

Utóbb Timi elnökasszony a színháztermi nagygyűlés alatt megkérdezte jegyzetelő munkatársunkat, ki beszél éppen. Mondtuk: Bayer Zsolt. És az fideszes? – kérdezte. Eléggé – válaszoltuk. Később kiderült, az FGRP utálja a Fideszt, és mások mellett a kisvállalkozókért, a munkahelyteremtésért kíván tenni.

A teremben nem láttunk keményen dolgozó kisembernek látszó személyt sem. Illetve egyvalakit. Ő is inkább munkanélkülinek/közmunkásnak látszott. Szegényes, kopottas, de ünneplő jellegű ruhában hallgatta a szónokokat, s bár volt még szabad szék, végig félszegen ácsorgott a falnál. Nem szokott hozzá, hogy ilyen finom emberek jelenlétében leülhessen.

Pedig állítólag szinte végig őróla beszéltek.