Fazekas;Kiss-ügy;

2015-03-26 06:03:00

Fazekas néma maradt Kiss-ügyben

Nem hajlandó érdemben nyilatkozni a januárban letartóztatott Kiss Szilárd lobbista ügyével kapcsolatban Fazekas Sándor. A földművelésügyi miniszter annak ellenére nevezte ki minisztériumi megbízottnak Kisst, hogy korábban kétszer is fennakadt az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági ellenőrzésén – a diplomatát a külügyből Martonyi János idején menesztették, valószínűleg az AH álláspontja miatt.

Fazekas a Magyar Hírlapnak adott tegnapi interjújában kifejtette, elégedett volt az agrárattasé munkájával, majd hozzátette: az, hogy Kiss magánemberként milyen tevékenységeket folytatott, nem tartozik a hatáskörébe. Az ügy kapcsán Mesterházy Attila írásban kérdezte Fazekastól, hogy miért ragaszkodott a diplomatához, az LMP-s Szél Bernadett interpellációjára pedig Nagy István államtitkár adott kitérő választ. Az Index által megszerzett hatósági jegyzőkönyvekből kiderült, a lobbistát azért tartóztatták le, mert 2013 nyarán társával, Sziky Gyulával megkárosította az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetet. Ekkoriban egy Kiss érdekeltségébe tartozó cég, a Winexport Kft. 700 millióval tartozott a szövetkezetnek.

Sziky cége 100 millióért megvásárolta a tartozást, de azt sosem hajtotta be. Emellett 40 millió forint kenőpénzt utaltak a takarékszövetkezet vezetőjének – így Kiss 140 millióért szabadult meg a tartozásától. Az is kiderült, hogy a volt agrárattasé Tarsoly Csaba Quaestor-tulajdonossal és Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel közösen, 2012-ben húsipari céget alapított Oroszországban. Mészáros Lőrinc azt mondta, hogy már nem tulajdonos a cégben, ezért is nem tüntette fel azt vagyonbevallásában. Az Index azon felvetésére, hogy az orosz cégjegyzék szerint még 2015. március 10-én is tulajdonos volt, azt mondta: „Oroszországban sok minden előfordulhat”.

Egy 2012-13-as külügyminisztériumi vizsgálatból kiderült, hogy a diplomata nagyjából 2500 schengeni vízum kiadásában működött közre. 2014-ben a külügy egy magáncégnek szervezte ki a vízumkiadást, a moszkvai magyar vízumközpont vezetője pedig Kiss orosz élettársa, Jelena Cvetkova lett, de Tarsoly is érdekelt volt a cégben. Az AH vizsgálata megerősítette, hogy Kisséknek alvilági kapcsolatai voltak, az általuk kiadott dokumentumokkal pedig bűnözők és prostituáltak buktak le szerte Európában. Az Index kormányzati forrásai arról számoltak be, hogy a gyanú szerint Kiss az orosz titkosszolgálathoz is kötődik, ugyanezt beszélik Cvetkováról is. A portál egyik forrása kifejtette: nem csak gengsztereket és prostituáltakat lehet Nyugat-Európába juttatni, hanem az oroszok saját csecsen terroristáikat is nyugatra küldhetik egy ilyen okmánnyal. Szíjjártó Péter szerint összesen mintegy 400 ezer magyar vízumot adtak ki Moszkvában, nem tudni ebből mennyi kötődhet Kisshez.