Nem akarnám megsérteni Horn Gyulát, amikor azt állítom: Orbán Viktor kormányzása, politikai működése a néhai miniszterelnök leszálló ágára emlékeztet. Már nem teljesen lehet követni, hogy mit miért mond, rögtönöz-e, azaz a helyszínen találja ki nyilatkozatainak tartalmát, vagy van némi előkészítettsége is mondandójának. Szerdán például, Sopronban járva, azt ígérte a kormányfő, hogy minden megyei jogú város 2018-ig négysávos bekötő utat kap, hogy így lehessen bekapcsolni őket az ország közúti vérkeringésébe. (Mellesleg még az országhatárokig vezető autóutakat, pályákat is ígért Orbán).
Horn Gyuláról mesélik, hogy a nyugdíjasoknak járó ingyenes Malév-utazásokat jelentette be hasonló körülmények között, nehezen kontrollálható módon, de nála legalább utóbb le lehetett állítani az eszement projekteket. Hogy ez miként történt, nem tudom, hogy az apparátus egyszerűen elszabotálta a döntés végrehajtását, vagy maga Horn törődött bele, hogy ötlete nem végrehajtható, mindenesetre tény: a már akkor is létező szervilizmus ellenére is tudott diadalmaskodni a józan ész.
Orbán esetében más a helyzet: ő nem hagyja, hogy elgondolásai, egyszemélyes akciói ne váltsanak át kormányzati tervbe; az egész államapparátus rohan, hogy eleget tegyen a kormányfő kívánságainak, végrehajtsa gondolatait, kerül, amibe kerül.
A miniszterelnök egyébként a verbális készletével is elfáradni látszik, vagy ahogy a Le Monde fogalmaz: leáldozóban van a csillaga. Szónoklatai egyre nevetségesebbé, egyre követhetetlenebbé és egyre kikezdhetőbbé válnak. Az említett soproni fórumon például azzal az eredetinek éppen nem nevezhető magyarázattal indokolta a négysávos utak ötletét, illetve húzta alá azt a megállapítását - hogy "nagy korszak kapujában állunk" -, mivel most a városokkal fog megállapodásokat kötni. Azért, hogy a fejlődéshez szükséges irányt ne budapesti íróasztalok mögül, hanem a helyi szükséglet szerint határozzák meg.
Orbán tehát máris négy sávon halad, a jelek szerint csupán az a baj, hogy ez a négy sáv nagyon nincsen összehangolva.
