MSZP;választmány;Quaestor-ügy;

2015-03-28 12:23:00

Újabb családokat lökött a Fidesz az "út szélére"

Az MSZP választmánya azt kéri a párt parlamenti frakciójától, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a Quaestor-ügy károsultjai megkapják a pénzüket. Ezt Botka László választmányi elnök mondta szombaton Budapesten, a testület ülésének kezdetén. Közben elhalasztották a Quaestor-ügy kapcsán őrizetbe vettek tárgyalását, a Legfőbb Ügyészség sajtószóvivője pedig közölte: semmiféle késlekedésről nincs szó.

A választmány egyhangúlag foglalt állást abban is: a frakció a rendelkezésére álló parlamenti eszközökkel érje el, hogy az ügy minden részlete nyilvánosan megismerhető, illetve érthető legyen. Botka László napirend előtti felszólalásában jelezte, az MSZP nyitott minden szakmai javaslatra és ötletre az ügy megoldásával kapcsolatban, továbbá az a célja, hogy a következő napokban ezeket törvényjavaslatok formájában beterjessze a parlament elé. A választmányi elnök értékelése szerint az elmúlt évtizedek legsúlyosabb pénzügyi botránya zajlik Magyarországon, amely több tízezer magyar családot, több százezer magyar állampolgárt hozott lehetetlen helyzetbe. Hangsúlyozta: ez nem pusztán pénzügyi, hanem súlyos politikai botrány, válság is. Ez, mint cseppben a tenger, mutatja meg a fideszes kormány lényegét - fogalmazott.

"Nem csak az én pénzem lett oda, a feleségemé, a gyerekeké" - mondja egy könnyeivel küszködő férfiember az ATV híradójának felvételén. 

A botrány rámutat arra is, hogy a Fidesz által átszervezett pénzügyi felügyelet teljes mértékben alkalmatlan feladata ellátására, hiszen a csődbe ment brókercégnek még tavaly ősszel is engedélyt adott kötvények kibocsátására . mondta  Botka László, hozzátéve: a Fidesz-kormány most harcot folytat a brókercégek ellen, de néhány hónapja még közpénzt bízott az egyik mostanra csődbe ment vállalkozásra. A magyar társadalom pártállástól függetlenül választ vár a nyitott kérdésekre - szögezte le a beszéd végén. 

A DK a parlament nemzetbiztonsági bizottságának rendkívüli összehívását kezdeményezi a legfőbb ügyész szerepének tisztázására a Quaestor-ügyben, egyúttal követeli Polt Péter azonnali nemzetbiztonsági átvilágítását. Vadai Ágnes, a DK politikusa közleményében úgy fogalmaz: a "fideszes brókerbotránnyal" kapcsolatban megkerülhetetlen Orbán Viktor miniszterelnök felelőssége, de nem indokolható a vádhatóság kivárása sem.A Blikk cikkére utalva azt írta: miután napvilágot látott, hogy a Quaestor cégcsoport őrizetbe vett elnök-vezérigazgatójának, Tarsoly Csabának a titkára "szoros kapcsolatban áll" Polt Péter lányával, "felmerül a gyanú, hogy az ügyészség késedelmes intézkedése mögött összefonódás húzódhat meg".

A PM Polt Péter legfőbb ügyész azonnali távozását sürgette a posztjáról, ha beigazolódik, hogy személyes összefonódások miatt késlekedett az eljárás megindításával.

Elhalasztották a tárgyalást
Vasárnapra halasztották a döntést arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezzék-e a Quaestor-ügyben őrizetbe vetteket. A védelem további bizonyítékok ismertetését kérte. A közlemény szerint az ügyészség a tisztességes eljárás maximális tiszteletben tartásával intézkedik, hogy a védelem a kért további adatokat is megkapja.

A Párbeszéd Magyarországért szerint, a Quaestor-botrány kirobbanása óta a legfőbb ügyész sokáig tétlen volt, amivel vélhetően lehetővé tette Tarsolyék aggályos vagyonmentését. Bizonyossá vált, hogy a hazug Orbán-kormány Európa egyik legkorruptabb kormánya.

Tarthatatlan, hogy ebben az országban szinte következmények nélkül ellophatják bárkinek a pénzét és a felelősök kezén sosem kattan a bilincs. A PM szerint Orbánéknak egyszer s mindenkorra távozniuk kell a közéletből - írja közleményében a párt. 

A Quaestor-vezérnek parlamenti belépője is volt - írja az Index. A brókerbotrányban érintett nagyvállalkozó 2013 áprilisában kapta meg a belépőt a Miniszterelnökségtől, ami akkor még államtitkárságként működött Lázár János vezetése alatt. De ott dolgozott államtitkárként Szijjártó Péter is, aki akkor Orbán Viktor külügyi és külgazdasági stratégiájának kialakításáért és végrehajtásáért volt felelős. 

Sem a rendőrség, sem az ügyészség nem késlekedett az eljárással a Quaestor-ügyben - ezt a Legfőbb Ügyészség sajtószóvivője közölte. A Quaestor-ügy károsultjai pénteken nyílt levélben fordultak a legfőbb ügyészhez. A károsultak egyebek mellett azt kérdezték Polt Pétertől: a jogszabályok szerinte adtak-e lehetőséget az ügyészségnek, hogy a Quaestor-vagyon zár alá vételéről már korábban, akár a rendőrségi nyomozástól függetlenül intézkedjen? Fazekas Géza szóvivő hangsúlyozta, hogy a nyomozó hatóság már a nyomozás elrendelését követő napon házkutatást tartott a cégnél, ahol nagy mennyiségű iratot és elektronikus adathordozót foglalt le. Kiemelte, hogy a rendőröknek - egyebek mellett - mintegy százötven cég számláját kellett átvizsgálniuk a vagyon elleni bűncselekmény megalapozott gyanújának tisztázásához.

"Az összehangolt rendőri és ügyészi munkának köszönhetően az ilyen bonyolultságú gazdasági büntetőügyeknél messze gyorsabban, mind a Buda-Cash, mind a Quaestor esetében két héten belül sikerült a büntető jogszabályok által megkívánt törvényes bizonyítékok alapján a gyanúsításokat közölni és a szükséges kényszerintézkedéseket" megtenni - írta a sajtószóvivő, aki kitért arra is: a jogszabályok sem a nyomozást folytató rendőrségnek, sem az ügyészségnek nem teszik lehetővé a megalapozott gyanú közlése előtt az üggyel kapcsolatba hozható emberek vagyonának zárolását.