Megvakarom magam, ébren vagyok-e? A képernyőn a Hír tévé híradója, a bemondó sorolja, mit látunk majd az elkövetkező percekben. Majd jön a tartalom: riportok, tudósítások, mondhatni csaknem semleges hangnemben, tényszerűen. Nem sért senkit, nem túlzás azt állítani, hogy csaknem objektív. Olyan, amilyet naphosszat láthatunk németül, angolul, franciául, az ARD, a ZDF, a BBC, a CNN, a France 2 logói alatt. Jó, még nem egészen olyan, egyelőre csak emlékeztet rá, de a szándék észlelhető. Néhány nappal azt követően, hogy Orbánék fölavatták a maguk kiterjedt tájékoztatási birodalmát, önnön képükre teremtett hálózatát, Duna tévék, M1, M3, stb. név alatt. Simicska most bizonyítani akarja, lehet ezt tenni másképpen is. Megkísérelni elhódítani a félrevezetetteket a kulturált tájékoztatás világába.
Nem túlságosan nehéz kísérlet, a példák évtizedek óta ismertek. Egyéb nem is kell hozzá, csak egy kellően fölszerelt parabola antenna, tisztes teljesítményű tévé készülék, és beköltözik otthonunkba a nagyvilág. Szellemiségével, szándékaival, szolgáltatásaival. Akinek van hozzá nem is tökéletes, csak megérthetően kellő nyelvtudása, a mintát ismeri. Még segítséget is kap hozzá, az elmondottakat föliratozzák, ha a kiejtés netán túlságosan is „helyi jellegű” volna, az írás segít. A lényeg, a tartalom, olyan képet közvetíteni a nagyvilágról és a szűkebb hazáról, amely nem kozmetikázott, amelyből nem harsog az agitprop. Amely nem hűségesen tükrözi az éppen uralkodó kormányzat és pártgépezet szándékait. Azt, amely szájba rág, eltereli a figyelmet az önálló gondolatokról, hamis képet akar ráerőszakolni a nézőre.
A rendszerváltozás óta tagadhatatlanul volt már kísérlet több is arra, hogy felnőtt közhangulat alakuljon ki, önálló vélemények születhessenek a szikár tények ismertetéséből, többoldalú megvilágítás segítse a tisztánlátást. Elhangozzék a pro és a kontra, félremagyarázás nélkül, ki-ki maga ítélkezzék, aztán persze alkalomadtán szavazzon, döntsön az ország sorsáról.
Mindez azért időszerű nálunk éppen most, mert nem visszatérőben van, máris itt van a jelenben, a hajdani pártállam tájékoztatási gyakorlata. Nem is abban az öt évben csak, amióta a Fidesz ismét kormányoz. Nyomban uralmuk kezdetén eltünedeztek a technikai viszonyok szabadságát biztosító eszközök. Korlátolt anyagi lehetőségekből létrejöttek a sokszínűséget terjeszteni próbáló tévé és rádióállomások - közismerten az ATV, a Klub rádió - és a szabad gondolatot terjeszteni igyekvő kisebb társaik. De megyéket kapcsoltak le, térségeket zártak el, hogy az istenért se szárnyalhasson akadályok nélkül a szellem. Azok az információk juthassanak el csupán minden országrészbe, amit megengednek. Csak az uniformizált hírek kelhessenek szárnyra.
Friss példának elegendők a legutóbbi napok eseményei. Lázár János európaiakkal tárgyalt a tervezett paksi nukleáris erőmű energia forrásairól. Az Unió azt igyekszik megakadályozni, hogy egyoldalú orosz függés rabságába essünk, azt akarja garantálni, hogy mint a huszonnyolcak egyik tagállama, magunk dönthessünk. A kormányzati csatornákon nyilatkozik a miniszter: minden rendben, nem csupán szóban állapodtak meg, az okmányon ott vannak már aláírások is. Aztán érkeznek más, igazán szabad csatornákon az ennek ellentmondó hírek: valami tényleg körvonalazódott, alkudoztak, de amit Orbánék terjesztenek csak részben felel meg a valóságnak. Tömérdek, sokszor nem is lényegtelen részlet vár még tisztázásra.
Aki szerencséjére olyan körzetben, ahol ezek az adók láthatók és hallgathatók, árnyaltabban láthatják a világot, az ország nagyobb részein azonban erre esélyük sincs az embereknek. Nekik marad a korlátolt valóság, a redukált igazság.
Ha közszolgálatról szólunk tisztán kell látnunk: a müncheni, a bécsi, a lyoni, a manchesteri a való híreket hallja, országa közszolgálati sajtója nem szelektív. A közszolgálat ott azért közszolgálat, mert mindenkinek joga van a valósághoz, nincs kozmetikázás, manipuláció, a közszolgák, a kamerák és mikrofonok, (tegyük hozzá, a nyomdák is) nem engedelmes pojácákat keresnek közvetítőkként, hanem szabadon gondolkodó, a tájékoztatást hivatásosan gyakorló, csakugyan elkötelezett szakembereket. Elkötelezetteket abban az értelemben, hogy a demokráciát készek terjeszteni, nem egyes hatalmi csoportok szándékait.
Az a "közszolgálatiság", amelyet március idusán, elvben éppen a szabad sajtó napján léptettek életbe, egyértelműen nem a közt szolgálja, ellenkezőleg, azt durván a porba tiporja. Látszatra akár örömmel is tölthetne el bennünket a meglepetés, hogy a Hír tévé valamennyire kezd emlékeztetni arra, ami a nevéből közszolgálatiságra engedne következtetni, s ha mögötte is nem volna ott az egyéni hatalmi érdek. Ne legyünk naivak, még közel sem az ARD, nem a ZDF, de nem is a BBC, csak torz utánzata. Kényszer, ütni egyet a másik félen, amely viszont még konokul a hajdani pártállami mintát követi.
Hosszú küzdelem vár még reánk, hogy legalább 2018-ig, a demokrácia legközelebbi erőpróbájáig a nélkülözhetetlen változás már csakugyan észlelhető legyen.
