Orbán ott hon van

„Nagy örömmel utazunk Kazahsztánba. Az Európai Unióban politikai értelemben egyenrangú partnerként kezelnek minket, de az eredetünk szerint ott mi idegenek vagyunk. Amikor Brüsszelbe utazunk, nincsenek ott rokonaink. Viszont amikor Kazahsztánba jövünk, itt rokonokat találunk. Eléggé furcsa érzés, hogy az embernek keletre kell utaznia, hogy otthon érezze magát. Ezért mindig nagy örömmel utazik Önökhöz a magyar delegáció.”

Ezeket a szavakat tudta mondani a miniszterelnökünk Kazahsztánban. Hogy milyen ihletett állapot szükségeltetik az ilyen mondatok kitaláláshoz, ahhoz az én tudásom kevés. Nyilván ennek az eredetileg oroszból visszafordított szövegnek is lesz egyfajta magyarázata, Havasi Bertalan, ha nem vág pofán, vagy nem lök föl és nem oktat ki, akkor ad majd rá valamilyen indokot. Olyasvalamit, hogy a miniszterelnök pontosan fogalmazott, nem tagadta meg az Uniót, pusztán a barátságáról biztosította az Európában azért nem annyira elfogadott kazah vezetőt. De az is lehet, hogy semmit nem mond, mert nincs itt mit megmagyarázni. Hiszen tudjuk, ha Orbán összetéveszti az időpontokat, akkor is helyesen beszél, ha lányként szónokol fiúkról, akkor sem téved, szóval a magyar kormányfő mindenképpen tévedhetetlen, mindenhez értő személyiség.

Legyen így, de azért engedtessék meg - talán még lehet – gondolkodni egy kicsinykét ezeken a friss kijelentéseken. Azt még csak-csak tudomásul vesszük, hogy Orbán Viktor szívesen utazik Kazahsztánba, ez szíve-joga. Azt már egy kicsit furcsállni lehet, hogy száztagú küldöttséget vezet ebbe a nem-demokratikus berendezkedésű országba, de ha így tesz, hát legyen ott Mészáros Lőrinc és neje is. Az megint csak az elfogadható kategóriába tartozik, ha ő úgy érzi, hogy abban az országban rokonokra talál; az ember nem válogathatja meg a rokonait. De azt, hogy nekünk Keletre kell utaznunk ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat, mert Brüsszelben, az Európai Unióban mi – az eredetünk szerint – idegenek vagyunk, hadd utasítsuk már vissza. És hadd kérjük, hogy ezt csak egyes szám első személyben fogalmazza meg a miniszterelnök. Olcsó poén lenne ideírni: mi azt sem bánnánk, ha azt választaná saját otthonának, mi pedig – ha lehet – maradnánk Európában.

Európánál, Brüsszelnél.

Szerző

Fakuló glória

Tévednek azok a megfigyelők, akik szerint Orbán Viktor végzetes hibát követett el, amikor bevallotta, hogy az érintett minisztériumok az ő utasítására vették ki pénzüket a bedőlési lavinával fenyegetett brókercégekből. Ellenkezőleg. Utolsó lapját játszotta ki, amely eddig mindig nyerőnek bizonyult. Lázár Jánosnak vagy Szijjártó Péternek nem feltétlenül hiszi el az egyszerű állampolgár, hogy a kabinetet nem terheli felelősség a kisbefektetők 150 milliárd forintjának eltűnése miatt. Ellenben „a nemzet miniszterelnökének” karizmatikus személyisége sok mindenről meggyőzheti a közvéleményt.

A Quaestor-ügyet nem hiába nevezik egyesek az évszázad csalásának. Politikai szálai pedig oly nyilvánvalók, hogy a kármentési kísérletet személyesen a kormányfő vezeti. A közrádiónak adott szokásos pénteki interjújában nem adott magyarázatot arra, a törvényeknek megfelelően miért nem az Államkincstárban helyezték el a költségvetési pénzeket, kategorikusan tagadta viszont, hogy bennfentes információkkal rendelkezett volna a brókercég közelgő csődjét illetően.

Bár a körülmények - többek között a rendőrség feltűnő késlekedése - némi szkepszisre ad okot, még az is lehet, hogy Orbán Viktor igazat mond és teljesen jóhiszeműen járt el. Mindenesetre az ellenzéki pártok jogosan követelik azon levél tartalmának nyilvánosságra hozását, amelyet Tarsoly Csaba, a Quaestor-cégcsoport tulajdonos-vezérigazgatója írt a miniszterelnöknek nem sokkal a krach előtt. Talán nem titkosítják ezt a levelet is évtizedekre, akárcsak a paksi atomerőmű bővítésének dokumentumait.

Engem sokkal jobban zavar, hogy kormánypárti körökben az ügy kapcsán máris elhangzottak a kormányfő éleslátását, bölcsességét méltató nyilatkozatok. Vagyis felejtsük el, hogy a magánnyugdíj-pénztári vagyon elkonfiskálását néhány éve éppen azzal indokolták a Fidesz politikusai, hogy az érintett pénztárak képviselői úgymond eltőzsdézik az emberek pénzét. Bocsássuk meg Orbánnak, hogy regnálása idején a minisztériumok kockázatos befektetésekbe fektették a közpénzt. Hagyjuk figyelmen kívül, hogy a kisbefektetőket, „a keményen dolgozó kisembereket” valahogyan elfelejtette tájékoztatni szörnyű gyanújáról. És ezen túl még csodáljuk is páratlan előrelátásáért, amiért a csődöt megérezve megmentette a tárcák pénzét. Arcátlanság? Majdnem. Hatalomtechnika.

A Quaestor-ügy kormányzati kezelése, különösen a miniszterelnök szerepének kommunikálása azokat is kijózaníthatja, akik a mai napig kételkedtek abban, hogy az elmúlt öt évben egy tekintélyelvű rezsim épült ki Magyarországon. Ellenzékben töltött hosszú évei alatt szívós munkával építette ki imázsát Orbán Viktor. Tévedhetetlenségének mítosza tömegeket ejtett rabul, mígnem 2010-ben meghozta számára a földcsuszamlásszerű győzelmet. Fogyatkozó híveit a vakhit vezérli, argumentumok nem hatnak rájuk. Tény, hogy a netadó elleni tüntetéssel kezdődő tiltakozási hullám következtében mára alaposan megfakult hajdan fényeskedő glóriája.

A brókerbotrány, akárcsak a közelgő tapolcai választás, annak főpróbája, mekkora tartalékai vannak még a magyar társadalomban a politikai messianizmusnak.

Fakuló glória

Tévednek azok a megfigyelők, akik szerint Orbán Viktor végzetes hibát követett el, amikor bevallotta, hogy az érintett minisztériumok az ő utasítására vették ki pénzüket a bedőlési lavinával fenyegetett brókercégekből. Ellenkezőleg. Utolsó lapját játszotta ki, amely eddig mindig nyerőnek bizonyult. Lázár Jánosnak vagy Szijjártó Péternek nem feltétlenül hiszi el az egyszerű állampolgár, hogy a kabinetet nem terheli felelősség a kisbefektetők 150 milliárd forintjának eltűnése miatt. Ellenben „a nemzet miniszterelnökének” karizmatikus személyisége sok mindenről meggyőzheti a közvéleményt.

A Quaestor-ügyet nem hiába nevezik egyesek az évszázad csalásának. Politikai szálai pedig oly nyilvánvalók, hogy a kármentési kísérletet személyesen a kormányfő vezeti. A közrádiónak adott szokásos pénteki interjújában nem adott magyarázatot arra, a törvényeknek megfelelően miért nem az Államkincstárban helyezték el a költségvetési pénzeket, kategorikusan tagadta viszont, hogy bennfentes információkkal rendelkezett volna a brókercég közelgő csődjét illetően.

Bár a körülmények - többek között a rendőrség feltűnő késlekedése - némi szkepszisre ad okot, még az is lehet, hogy Orbán Viktor igazat mond és teljesen jóhiszeműen járt el. Mindenesetre az ellenzéki pártok jogosan követelik azon levél tartalmának nyilvánosságra hozását, amelyet Tarsoly Csaba, a Quaestor-cégcsoport tulajdonos-vezérigazgatója írt a miniszterelnöknek nem sokkal a krach előtt. Talán nem titkosítják ezt a levelet is évtizedekre, akárcsak a paksi atomerőmű bővítésének dokumentumait.

Engem sokkal jobban zavar, hogy kormánypárti körökben az ügy kapcsán máris elhangzottak a kormányfő éleslátását, bölcsességét méltató nyilatkozatok. Vagyis felejtsük el, hogy a magánnyugdíj-pénztári vagyon elkonfiskálását néhány éve éppen azzal indokolták a Fidesz politikusai, hogy az érintett pénztárak képviselői úgymond eltőzsdézik az emberek pénzét. Bocsássuk meg Orbánnak, hogy regnálása idején a minisztériumok kockázatos befektetésekbe fektették a közpénzt. Hagyjuk figyelmen kívül, hogy a kisbefektetőket, „a keményen dolgozó kisembereket” valahogyan elfelejtette tájékoztatni szörnyű gyanújáról. És ezen túl még csodáljuk is páratlan előrelátásáért, amiért a csődöt megérezve megmentette a tárcák pénzét. Arcátlanság? Majdnem. Hatalomtechnika.

A Quaestor-ügy kormányzati kezelése, különösen a miniszterelnök szerepének kommunikálása azokat is kijózaníthatja, akik a mai napig kételkedtek abban, hogy az elmúlt öt évben egy tekintélyelvű rezsim épült ki Magyarországon. Ellenzékben töltött hosszú évei alatt szívós munkával építette ki imázsát Orbán Viktor. Tévedhetetlenségének mítosza tömegeket ejtett rabul, mígnem 2010-ben meghozta számára a földcsuszamlásszerű győzelmet. Fogyatkozó híveit a vakhit vezérli, argumentumok nem hatnak rájuk. Tény, hogy a netadó elleni tüntetéssel kezdődő tiltakozási hullám következtében mára alaposan megfakult hajdan fényeskedő glóriája.

A brókerbotrány, akárcsak a közelgő tapolcai választás, annak főpróbája, mekkora tartalékai vannak még a magyar társadalomban a politikai messianizmusnak.