Germanwings, a média és mi

Ez a másodpilóta nem "szegény depressziós" fiatalember, hanem gonosz tömeggyilkos volt.

Ausztriában a televízióból értesültem először, hogy a Germanwings Barcelona Düsseldorf járata (amelyen decemberben magam is utaztam) a francia Alpokban lezuhant. Ha jól emlékszem már két nap múlva, minden német nyelvű lapban olvashattam a légi katasztrófa okáról. Magyarországra visszatérve azóta is újra és újra elemzik a katasztrófa okát.

Azaz, azt hiszik,hogy azt elemzik.

Miről hallok napról napra? Arról, hogy a másodpilóta pszichológiai kezelés alatt állt, hogy depressziós volt, hogy otthagyta a barátnője, hogy megsérült a szeme. Mit látok napról napra? Képeket egy fiatal, helyes, kedves arcú fiatalemberről. Szegényről. Szegény tömeggyilkosról..

Elejétől végig minden hamis, mi több, hazug.

Igen sok depressziós ember él sajnos a világon. Közülük, megint sajnos, sokan követnek el öngyilkosságot. De tömeggyilkosságot?

Az öngyilkosság motívuma lehet pszichológiai, de formája nem az. Divatja van. A nagy gazdasági válság idején Amerikában az öngyilkosok ablakból vetették magukat az utcára. Ez a forma rögződött a képzeletben. Mutattak nekem olyan sziklát, ahogy olyan hidat is, melyekről az öngyilkosok a szakadékba illetve a folyóba vetették magukat. Ez volt a divat. Öngyilkosok néha magukkal visznek valaki mást is a halálba (ha az a divat). Többnyire azokat, akik megsértették őket, akinek nyomorúságukat szerintük köszönhetik: házastársat, szülőt, tanítót, iskolatársat, hűtlen szeretőt, de nem ismeretleneket, nem idegeneket.

Miért akkor idegeneket, ismeretleneket? Miért ártatlanokat, miért gyerekeket?

A Germanwings másodpilótája (szándékosan nem írom le a nevét s azonnal meg is mondom, hogy miért) minden nap, minden újságban olvasott öngyilkos terroristákról, ahogy azt is látta, hogyan ünnepli őket a nép-, minél több embert öltek meg, annál jobban. Micsoda hősök! Meg is mondta barátnőjének, hogy olyasmit fog tenni, ami megörökíti nevét. (Ezért nem írom le). Feltehető, hogy az öngyilkos terroristák ünneplése volt az, ami megmozgatta a fantáziáját. Itt a minta, meg lehet tenni, mások is teszik, azok pedig hősök. Miért ne? Miért ne én is? (Sejtem, hogy valami hasonló történt a képernyőről eltűnt és soha meg nem talált Malaysian Airline gépével is).

A Germanwings esetét elemzők valószínűleg nem olvasták a „Bűn és bűnhődést”, vagy legalábbis nem értették, amit olvastak. Raszkolnyikov a nagy Napóleont akarta utánozni, amikor megölte az öregasszonyt és féleszű nővérét. Ő is depressziós volt, mint tudjuk, s ugyanakkor egy modellt követett. A nagy Napóleont (aki tényleg nagy volt) most és itt az iszlámista terroristák helyettesítik.

Arisztotelész annak idején négy okot különböztetett meg, ezek közül manapság csak a ható-okra kérdeznek. Mi több, a motívumot a ható okkal azonosítják. Mi volt az oka? Depressziós volt. Pszichológiai kezelés alatt állt, pilóta akart maradni. Nem kérdeznek a cél-okra. Milyen célból tette, amit tett, mi járt a fejében? Röviden: miért gyilkolt? Miért gyilkolt ártatlanokat? S a válasz egyszerű: mert ezt a modellt látta maga előtt. Meg sem fordult a fejében, hogy a tömeggyilkosság bűn, hiszen minden nap látta, hogy meggondolás nélkül követik el. A pszichológia állapít, nem válasz a cél-ok, a szándék kérdésére.

Vajon a szándéknak is van-e oka? Ha igen, akkor valószínűleg az, hogy elvesztettük morális érzékünket.

A minap hallottam, hogy egy neves filozófus az öngyilkos terroristákról szólva azzal fordult közönségéhez, hogy vajon nem szép dolog-e manapság, hogy egy ember életét áldozza fel, mindegy, hogy milyen formában? Felháborodottan mondtam, hogy a kérdés rosszul van feltéve. Helyesen úgy tenném fel, hogy vajon szép dolog-e manapság ártatlan, semmit sem sejtő embereket békeidőben meggyilkolni, mindegy hogy milyen formában?

Úgy érzem, hogy elvesztettük morális érzékünket. A bűnt nem nevezzük bűnnek, a gonoszt nem nevezzük gonosznak (kivéve, ha politikai érdekünkben áll, s akkor többnyire propaganda célok miatt). Nemcsak békében, hanem háborúban is bűnnek számít, ha valaki a harci cselekményben részt nem vevő, ártatlan embereket véletlenül kiválasztva, szándékosan meggyilkol. Ők, ha megtalálják őket, a hágai törvényszék elé kerülnek, s nem érdekel bennünket, hogy depressziósak voltak-e vagy sem.

Ez a másodpilóta nem "szegény depressziós" fiatalember, hanem gonosz tömeggyilkos volt. Mondjuk ki már végre.

S azt is mondjuk ki végre, hogy az öngyilkos terroristák igen veszélyes példát mutatnak. Hogy nem csak azzal védekezünk a hasonló esetek ellen, hogy mostantól fogva egyedül nem ülhet senki sem a pilótafülkében (autóbuszt is lehet a szakadékba vinni), hanem azzal is, hogy a morális felháborodásunkat minden ceremónia nélkül, határozottan kifejezzük. Az öngyilkos terroristák egyszerű tömeggyilkosok. Utánzóik is egyszerű tömeggyilkosok. A katasztrófáról szóló első beszámoló szerint terrorizmus gyanúja nem forog fenn. Gyanú? Ez maga is terrorista akció volt! Utánzáshoz nem kell ideológia, elég a példa. Ebben az estben talán beszélhetne Arendt a gonosz banalitásáról. De mégsem. Mert száznegyvenkilenc ártatlan ember halála minden, csak nem banális.

A gonosz betört langyos világunkba, s mi nem tudunk vele mit kezdeni.

2015.04.07 08:05

A félelem bére

Ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami.
 Yves Montand-nal „A félelem bére” igazi kultuszfilm volt, a címe is önálló életre kelt. A szorult helyzetben lévő főszereplők a jó pénz, jobb élet reményében elvállalják, hogy pár napig félni fognak: folyékony robbanóanyaggal teli teherautókat vezetnek el egy 500 kilométerre lévő fúrótoronyhoz. Csak egyikük éli túl, és veheti fel a félelem bérét, ám amikor már megkönnyebbülten autózik hazafelé, egy szakadékba zuhan. Nem ússza meg ő sem. 
Nálunk mintha a film magyar változatát forgatnák újra. Ha vállalod, hogy félelemben élsz, hogy azt csinálod, arra mész, amerre parancsolják, megjutalmaznak. Vagy legalábbis ígérik. Először persze meg kell teremteni a félelem és kiszolgáltatottság légkörét, fenyegetéssel, zsarolással, ijesztgetéssel. Aztán fel lehet kínálni az alkut: ha erről vagy arról lemondasz, ezt megteszed, amazt viszont soha többé, megkapod engedelmességed bérét. Lehet, hogy ez csak annyi: mégsem veszik el mindenedet, csak a felét. Ahogy a régi polgári lakásokba beszállásolták a társbérlőket: még mindig jobb volt, mint a kitelepítés, legalább ott maradhattál az egyik szobádban. Bevált ez az önkormányzatoknál is: tulajdonuk jó része fölött már az állam rendelkezik, de azért még ott vannak. 
Ha a fent lévők mindenhatónak tűnnek, az istenfélőknél is nagyobb számban jelennek meg a hatalomfélők. Egyik sem feltétlenül rossz érzés: biztonságot, kapaszkodót is adhat. Minimum ez a félelem bére, de lehet ennél több, konkrétabb juttatás is. Félős ország lettünk, nem ok és előzmény nélkül. Nem úszhatja meg senki, még olyan rangos testület, mint az Akadémia sem. Először jól megijesztették őket azzal, hogy elveszik pénzük és függetlenségük jó részét. Nem tűnt játéknak: ezzel egy időben csaptak le az egyetemi autonómiára, kormányrendelettel tiltva be egy képzési irányt. Az unokáim szerint ha már, akkor igazán megtehetnék ezt a nyelvtannal is, de egyelőre ott nem tartunk. A nyelvtant olykor tiszteletben tartják a diktátorok is. 
Ludassy Mária írásában olvastam, hogy amikor Napóleon ment neki hasonló módon a francia Akadémiának, így érvelt: „Kizárólag néptanítókat képezzenek nekünk, s ne irodalmárokat, filozófusokat, társadalomtudósokat. Egy francia katonának elég a francia nyelvtan ismerete.” (Ez már túlhaladott álláspont, a magyar kormány a szakmunkásképzésben a nyelvtan és az egyéb közismereti tárgyak javát is feleslegesnek ítélte.) Pedig Napóleon maga is tagja volt az Akadémiának. Na és! Az MTA elleni roham levezénylésével megbízott Palkovics is az.
A lényeg, hogy a félelmet sikerült felkelteni. Ami nagyon helyes, a tudósok sem kaphatnak más elbánást, mint a többi állampolgár. Mi mást jelentene a demokrácia, amiről Tusnádfürdőn megtanultuk, hogy csak nálunk létezik, persze az egyedül lehetséges illiberális formájában. A demokrácia alapfeltétele a liberalizmus (és talán az Akadémia) kiirtása. A híres Delacroix-festményt („A Szabadság vezeti a népet”) kissé ki kell javítani a tankönyvekben. Nem az a fő baj, hogy a nő félpucér rajta, ami nemkívánatos irányba terelheti a gendertanoktól még meg nem zavart serdületlen ifjúság figyelmét, hanem a címe is csonka. Helyesen így hangzik: „A Szabadság a szabadelvűség ellen vezeti a népet”. Kicsit hülyén hangzik, de legalább rendet tesz a fogalmak között. Még jobb, ha az a ledér nőszemély nem a barikádra, hanem a Békemenetre irányítja a népet, de „A Szabadság a szabadelvűség ellen a Békemenetre vezeti a népet” kicsit hosszú lenne. Igaz, a kép se kicsi.
Szóval ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami. Az Akadémia megtarthatja a pénzét, csak éppen egy kormánnyal közös testület osztaná el. Vagyis marad a lakás, csak belejön pár társbérlő. Illetve nemcsak pár, hanem hét tudós mellé hét kormánydelegált. Egyelőre. Így kezdődött a kulturális alapnál és az akkreditációs bizottságnál is, aztán ma már meg is van a kormánytöbbség. Palkovicsék óhaja, hogy ez a testület döntsön a kutatási irányokról és az intézetvezetőkről. Mégsem járja, hogy a tudósok szabadon randalírozzanak, és holmi szakmai szempontra hivatkozzanak. Csurka is megmondta, hogy a szakértelem pusztán bolsevik trükk. Világos: a kormányszóvivő ezért nevezte Heller Ágnest öreg kommunistának. Gyanúsan ért a szakmájához. Mármint Heller, nem a szóvivő. Utóbbit ezen az alapon nem is komcsizza le senki.
Ja, és a hírek szerint volna még egy aprócska feltétele a kormánynak. Szinte semmiség. Az MTA hagyja abba az állítólagos „aktuálpolitizálást” (mármint pl. azt, hogy véleményt mond a magyar oktatásról vagy a CEU ügyéről), és maradjon a „bölcs semlegességnél”. Amely semlegességet semmi sem szolgálja jobban, mint a kormány nyilván teljesen semleges és pártatlan képviselői.
Az Akadémia a közös testületbe kínjában már belemenne, de a többi feltételtől ódzkodik. Talán néhány idősebb tudós látta A félelem bérét. És emlékszik rá, hogy ha adnak is fájdalomdíjat a félelemért, aki elfogadja, az sem ússza meg. Nem robbantják fel rögtön, de ott a szakadék.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:52

Ígéret, közöny

Amióta a horvát bíróság a devizahitelesek szerződéskötéskori árfolyama mellett tette le a voksot, a hazai adósok reménykednek.
A számmisztika szerint - bár ennek hitelessége őszintén szólva erősen megkérdőjelezhető - a 38-as szám az ökölbe szorított kezet jelképezi. De feltehetően pontosan áll ez azokra az ellenzéki képviselőkre, akik éppen ennyien jelentek meg a parlament rendkívüli ülésnapján, hogy a volt devizahiteladósok egyre tarthatatlanabb helyzetét megvitassák. Ökölbe szorult a kezük, mert azt ugyan már megszokhatták, hogy az - ellenzéki indítványra - rendre augusztusban összehívott ülésen a kormánypártok padsorai üresen maradnak, és így hiába várnak a napirend megtárgyalására, arra azonban még nemigen volt példa, hogy cinikus módon a miniszteri bársonyszékek mindegyike is üres marad. 
Orbánék vállukat vonogatva átsiklanak afelett, hogy a devizahitelek forintosítása és a bankokkal való elszámoltatása egymillió szerződést érintett, és napjainkban - a közüzemi és egyéb tartozásokat is beleértve - már kétszer ekkora a fizetési nehézségeket tükröző szerződések száma. 118 ezer végrehajtási stádiumba jutott, s csak az elmúlt negyedévben 2500 kilakoltatás történt.
Amióta a horvát legfelsőbb bíróság a devizahitelesek szerződéskötéskori árfolyama mellett tette le a voksot, a hazai adósok ismét reménykednek. A kilakoltatási tilalom felélesztésében, kálváriájuk lezárásában, a kormány józanságában.  
"A kormány számításai szerint az a helyzet, hogy (ha) a hiteleiket visszafizetni nem tudó embereket kiteszik a hitelező pénzintézetek az utcára, majd utána azok munkanélkülivé válnak, egzisztenciájukban süllyedésnek indulnak, családjaik szétesnek, gyermekeikről az államnak kell gondoskodnia, (ez) összességében nagyobb terhet jelent a köznek és az államnak, mint ha kellő időben avatkoznánk közbe. A kormány azt az álláspontot fogja képviselni: a kilakoltatást el nem fogadó jelzálog-hitelezési rendszert teremtsük meg Magyarországon."
A 2010-es választásokat a devizahitelesek terhei megoldásával megnyerő Fidesz elnöke, Orbán Viktor programbeszédéből idéztünk. Elhangzott a Parlamentben, telt padsorok előtt.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:54