(A Népszava debreceni tudósítójától.)
Friss tavaszi szellő söpör végig a Debrecen melletti apafájai lőtéren. Ide vezetik ki a szemtanuk a hatósági bizottságot, hogy megmutassák neki az múlt év október 13-án az SS-katonák által bestiális kegyetlenséggel legyilkolt mintegy 60—80 magyar ember sírját.
Az egyik szemtanú, Pál József hordár, verejtékező arccal, elfogódott hangon meséli el ennek a borzalmas napnak történetét:
— A kollégium pincéjéből vittek el a csendőrök. Azt mondták, munkára visznek. A csendőrlaktanyában aztán kiválogatták az odagyűjtött emberek közül az erősebbeket és munkabírókat. Akkor már, elejtett szavakból, sejtettük, hogy milyen munkára gondolnak. Tömegsírt kellett megásnunk zsidók és partizánok részére.
— Mikor ide kiértünk — folytatja Pál József —, SS-katonák és csendőrök fogtak körül és ránkparancsoltak, hogy gyorsan fogjunk hozzá, mert különben nekünk is bajunk lesz. Két gödröt ástunk, egy 15 méter hosszút és egy kisebbet.
Borzalmas munkánk alatt állandóan hallottuk a golyófogó mögött összegyűjtött emberek jajgatását és siránkozásait. (...)
