Devizaperek - Másodfokon is veszített az FHB Bank

Publikálás dátuma
2015.04.07. 19:00
Illusztráció/Népszava
A Fővárosi Ítélőtábla kedden jogerősen elutasította az FHB Kereskedelmi Bank keresetét, amelyben a hitelintézet az általános szerződési feltételei tisztességességének megállapítását kérte.

Az ítélőtábla osztotta az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék ítéletében foglaltakat: a felperes bank perbeli szerződéses feltételei nem voltak tisztességesek. A másodfokú bíróság szintén megalapozatlannak tartotta a bank arra vonatkozó indítványát, hogy kérjen előzetes döntéshozatalt az Európai Bíróságtól.

Az FHB lakossági jelzáloghiteleinek szerződéses feltételei mellett, a perben szerepeltek még az Allianz Bank személyi kölcsöneinek a feltételei is, miután az FHB a jogutódja az előbbi banknak. A tárgyalás elején a bíróság részletesen ismertette a becsatolt általános szerződési feltételeknek a perben érintett pontjait. Miután az általános szerződési feltételek gyakran változtak, így sok változatot ismertettek.

Az elsőfokú ítélet ismertetése is az általános szerződési feltételek változását követte, viszont gyakran ismétlődtek benne ugyanazok a megfogalmazások. Így például a kamatnak és költségnek, a bank általi egyoldalú módosítását lehetővé tevő felsorolások példálózó jellegűek. A felperes pedig maga idézhető elő ezek egy részének a változását. Az általánosan meghatározott - a fogyasztó terhét növelő - feltételek alkalmatlanok az ellenőrzésre és a számonkérésre. A fogyasztó pedig nem tudja felmérni azt, hogy milyen változás miképpen módosítja a fizetési terhét.

Az elháríthatatlan külső ok - a vis maior - körébe sorolt nagyfokú pénz- és tőkepiaci zavar pedig azért nem elfogadható, mivel nem közli azt a limitet, amelytől nagyfokúnak tekinthető. Az ügyfél felmondási joga pedig azért nem reális alternatíva, mivel akkor egy összegben kell visszafizetnie a hátralékos tőkét. A felperes bank jogi képviselője ehhez azt fűzte hozzá a tárgyaláson, hogy a bank, amikor hitelt nyújt, előre teljesít, míg az ügyfél hosszú időn át teljesít. Ha az ügyfél felmondja a szerződést, akkor a bank szorul védelemre.

A tárgyaláson az alperes állam jogi képviselője az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.

Az ítélőtábla - tanácskozás után - kihirdette határozatát, amelyben osztotta az elsőfokú bíróság elutasító ítéletét, vagyis azt, hogy az FHB bank szerződési feltételei nem voltak tisztességesek.

Szerző

Brókerbotrány - Az MNB megemelné a Beva-kártalanítás összegét

Publikálás dátuma
2015.04.07. 16:53
Fotó:Népszava
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy a Befektető-védelmi Alap (Beva) által nyújtott biztosítás összege legfeljebb 100 ezer euróra (mintegy 30 millió forintra) emelkedjen a jelenlegi 20 ezer euróról (6 millió forint) - közölte a jegybank.

A jegybank javasolja az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és a Befektető-védelmi Alap intézményi összevonását is.A tervezett módosítás lehetővé teszi, hogy a befektetők az Országos Betétbiztosítási Alapnál megszokott gyorsasággal jussanak hozzá a kártalanításukhoz.

Az MNB közleménye hivatkozik a befektető-kártalanítási rendszerekről szóló európai uniós irányelvre, amely szerint a tagállamok nemzeti szabályozásának biztosítania kell, hogy a befektetők legalább 20 ezer eurónak megfelelő összegű kártalanítási összegre legyenek jogosultak az irányelv által meghatározott esetekben. Hozzáteszik, hogy az irányelv ugyanakkor nem zárja ki olyan nemzeti szabályok alkalmazását, amelyek a befektetők számára nagyobb vagy átfogóbb biztosítást nyújtanak.

A jegybank szerint a betétbiztosítási és a befektető-védelmi garanciák közelítése, valamint az egységes szervezeti és irányítási struktúrából eredő előnyök kihasználása indokolja az OBA és a Beva intézményi összevonását.  A közlemény kitér arra, hogy az MNB kedden kezdeményezi a kormánynál és a kormányzó pártszövetség parlamenti frakcióinál a tőkepiacról szóló törvény módosítását.

A jelenlegi törvények alapján az Országos Betétbiztosítási Alap a banki betétekért áll helyt, ügyfelenként 100 ezer euróig, a Befektető-védelmi Alap pedig a befektetésekre, a befektetési szolgáltatási tevékenységre nyújt védelmet, 20 ezer eurós összeghatárig. Az OBA-nak a kártalanítás megindításától 20 munkanap áll rendelkezésére a kifizetések teljesítésére. A Beva az elbírálástól számított 90 napon belül gondoskodik a jogosultnak járó összeg kifizetéséről.

Szerző

Devizaperek - Jogerősen vesztett a CIB Lízing

Publikálás dátuma
2015.04.07. 16:41

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, jogerősen elutasította a CIB Lízing Zrt. keresetét, amelyet a forint alapú hitel- és lízing szerződései tisztességességének megállapítására indított az alperes magyar állam ellen.

A másodfokú bíróság osztotta az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék határozatában és annak indoklásában foglaltakat, így a fellebbviteli tanács sem fordult az Alkotmánybírósághoz. A februárban hozott elsőfokú bírósági ítélet megállapította, hogy tisztességtelenek a CIB Lízing szerződéseiben alkalmazott egyoldalú kamat- és lízingdíj módosításokat lehetővé tevő szerződéses kikötések.

A felperes a március végi tárgyaláson előadta, hogy jogosult a lízingdíj módosítására úgy, hogy módosítja az irányadó kamatlábat. Ezt akkor teheti meg, ha a referencia kamat meghaladja a szerződésben rögzített küszöbértéket. A kedden kihirdetett másodfokú ítélet ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a hivatkozott CIB referencia-, illetve alapkamat a felperes ráhatásától függött, így nem lehetett objektív feltételnek tekinteni.

A bíróság az átláthatóságot tekintette a tisztességesség szempontjából a legfontosabbnak, hiszen az összefügg a többi megkövetelt feltétellel is. Miután ez nem teljesült, megdőlt a szerződési feltételek tisztességessége, hiszen a törvény szerint, ha csak egy feltétel nem teljesül, eleve tisztességtelenek az általános szerződési feltételek. Az alperes állam az elsőfokú ítélet jóváhagyását kérte a másodfokú eljárás során. Az ítélőtábla egyetértett az első fokú bíróság határozatával és annak indoklásával is.

Szerző