Hegedűs D. Gézának ítélték a Gábor Miklós-díjat

Publikálás dátuma
2015.04.08 14:33
FOTÓ: Népszava
Fotó: /
Hegedűs D. Géza kapta idén a Gábor Miklós-díjat a Vígszínház Julius Caesar című előadásának címszerepében nyújtott alakításáért.

Hegedűs D. Géza az elismerést az Alföldi Róbert rendezte Julius Caesar szerda esti előadása után, a közönség jelenlétében veheti át - tájékoztatta az elismerést odaítélő kuratórium elnöke, Koltai Tamás színikritikus az MTI-t.

A Gábor Miklós-díjat Vass Éva, a művész özvegye alapította 2001-ben az év legjobb Shakespeare-alakításának díjazására. Vass Éva Opheliát alakította a Madách Színházban több mint háromszázszor játszott, 1962-ben bemutatott Hamlet-előadásban, amelyben Gábor Miklós volt a címszereplő.
A díj bronz plakettje - egyik oldalán Shakespeare, a másikon Gábor Miklós arcképével - Vígh Tamás Kossuth-díjas szobrászművész alkotása.

Koltai Tamás mellett a díj kuratóriumának tagja Ascher Tamás és Meczner János rendező, valamint Spiró György író.
A díjat minden évben április 7-én, Gábor Miklós születésnapján vagy ahhoz közeli időpontban adják át. Eddig Kulka János, László Zsolt, Blaskó Péter, Király Levente, Herczeg Zsolt, Balázs Zoltán, Pogány Judit, Hajduk Károly, Szegezdi Róbert, Hatházi András (Kolozsvár), Rába Roland, Gálffi László és Cserhalmi György részesült Gábor Miklós-díjban.

Az idei díjazott, Hegedűs D. Géza 1953. május 7-én született Ibrányban. A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után, 1975-ben szerződött a Vígszínház társulatához, amelynek azóta is tagja. 1987 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 1992-ben elvégezte a rendező szakot is, rendezőként is tevékenykedik.

Nemzedékének egyik legtöbbet játszó művésze, mintegy 40 filmben, tévéjátékban szerepelt és népszerű szinkronszínész. A Jászai Mari-díjat 1980-ban, az Érdemes Művész címet 1989-ben kapta meg, 2007-ben elnyerte a Kiváló Művész és az Örökös Tagság kitüntetést. 2008-ban Gundel Művészeti Díjjal és Roboz Imre Művészeti Emlékdíjjal ismerték el gazdag pályáját. 2009-ben Kossuth-díjat vehetett át sokoldalú, elmélyült, méltán sikeres művészi munkássága elismeréseként.

Hegedűs D. Gézát áprilisban és májusban a Vígszínház programja szerint a Julius Caesar mellett Az álomkommandó, a Kvartett, a Koldusopera, A dzsungel könyve, A pestis, A revizor, a Hegedűs a háztetőn, Az ünnep, a Tévedések vígjátéka és a Mephisto című előadásban láthatja a közönség.

Szerző
2015.04.08 14:33

A színkeverés mesterei a Müpában

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:49

Fotó: Müpa/
A kiváló kölni zenekar kivételesen bőkezűen bánt a hangszínekkel mind Mendelssohn, mind Mahler művének előadása során.
Isabelle Faust Kurtág Doloroso című művét játszotta ráadásként, ezzel tovább erősítette a kontúrjait annak a képnek, amit a versenymű előadójaként rajzolt fel magáról. Megmutatta ismét, hogy a hegedülésben a hangszeres játék csak eszköz, a lényeg, hogy értékes műveket játsszunk, a bennük rejlő gondolatokra irányítva a figyelmet. A német hegedűs a rá jellemező technikai fölénnyel szólaltatta meg Mendelssohn közismert dallamait is, ez, és a szintén sokszor hangoztatott elmélyült előadásmódja azonban arányban állt egymással, utóbbi nem telepedett rá a műre. Az első tétel fülbemászó dallamait, a lassútétel melankóliáját, a zárótétel könnyedségét a helyén kezelte, szép és elismerésre méltó olvasatát kivitelezve a darabnak. Már itt kiderült, a Gürzenich zenekar átlagon felüli képességekkel rendelkezik a hangszínek kikeverése terén: sokszor hívta fel legalább olyan erővel fel magára a figyelmet, mint a szólista.
A zenekar messzire nyúló hagyományokkal rendelkezik, ők mutatták be 1904-ben a Mahler szimfóniát is a szerző vezényletével. François-Xavier Roth négy éve áll a zenekar élén, és úgy tűnik, nem nyúlt mellé a város, amikor zeneigazgatónak választotta – ő az opera vezetőkarmestere is – az egykori fuvolistát. Olyan forradalmi tett is fűződik nevéhez, mint Sztravinszkij Tavaszi áldozatának korabeli hangszereken való előadása, a mű bemutatójának százéves évfordulója tiszteletére hat évvel ezelőtt. Ilyenkor persze el kell hagyni a Roger Norrington által sokszor kárhoztatott vibrátózást, vagy legalább is korlátok közé kell szorítani, hogy az általa „hollywoodi glamournak" nevezett megszólalási mód ne telepedjen rá hangzásra. Ez az olyan csillogó-villogó mai hangszerek használatakor is fontos, mint amilyenekkel most ült ki a színpadra a zenekar, mert ez kell ahhoz, hogy Mahler néha kegyetlenül metsző szólamai kiteljesedhessenek. Kiváló volt a rézfúvós szekció, ha szólózni, ha együttesen harsogni (nem harsánykodni) kellett, de nem maradtak el tőlük a fuvolások, klarinétosok, oboások és a fagottosok sem. Olyan szintű zenekari munka volt ez, ami már önmagában is sikerre ítéli egy olyan hatalmas - majd hetven perces - bonyolult mű előadását, mint az 5. szimfónia. Nehézségekkel teli utat kell bejárniuk a zenészeknek, az első tétel kezdő trombitaszólójától,a gunyoros gyászindulótól, a szerelmi vallomásként írt Adagiettón, és a többi tételen keresztül a zárótétel kontrapunktikus forgatagán át az utolsó hangig. Ha egy zenekar képes ezt a gazdagságot a maga teljességében, hiányosságok nélkül bemutatni, már nagyon sokat tett az élményért. De a kölniek ennél szerencsére jóval többre voltak képesek, a hangszíneik sokszor önálló előadói alkotóeszköznek tűntek. François-Xavier Roth csak azt a kérlelhetetlen élességet nem tudta hozni, ami a legjobb előadásainak sajátja. Hiányzott az a bizonyos életigenlés, ami az Alma Mahler iránti szerelem tükröződése, ami a sokszor kegyetlen hangzások után sejlik fel. E kettősséget kontúrosabban lehetett volna érzékeltetni. Infó: Mahler 5. szimfónia Isabelle Faust hegedű Gürzenich Zenekar Karmester: François-Xavier Roth Február 15. Müpa 
2019.02.17 15:49

A popkultúra átütő ereje - Újra Budapesten koncertezett Guido és Maurizio de Angelis

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:32

Fotó: MTI/ Mohai Balázs
Guido és Maurizio de Angelis újabb budapesti fellépése nem csupán egy koncert volt. Már a két évvel ezelőtti produkciójuknál is egyértelmű volt, hogy itt nem csak a zene a fontos, a dalok túlmutatnak önmagukon. A két olasz dalszerző és előadó ugyanis számos Bud Spencer mozis örökzöldnek írta a zenéjét. Így tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az ítész mit gondol a zenék virtuozitásáról (vagy annak hiányáról), mivel ezek a nóták alapvetően nem színpadra, hanem filmzenének készültek. Tehát egy egészestés mozgókép atmoszférájának az erősítésére. Mivel Magyarországon a tévékultúra tett arról, hogy Bud Spencer és Terence Hill pofozkodós filmjeit még az is kívülről fújja, akinek nem állt szándékában rajongóvá válni, de nem tudta kikerülni a popkulturális nyomást. Így az is meghatódik a címadó dallamok felhangzásakor, aki nem tudja kívülről az összes Piedone epizódot. De így van ez Guido és Maurizio de Angelis a magyar piacon szintén kultikussá lett Sandokan című tévésorozat főcímdalával is, melynek magyarosított változatát annak idején a Neoton Família is nyomta – bárcsak feledni tudnám ezt az élményt. De nem ez volt az este csúcspontja, hanem a Különben dühbe jövünk című filmben felhangzó nóta, a Dune Buggy, amely kisebb táncot is generált az amúgy ültetős koncerten. A koncert sztárvendége maga Terence Hill volt, aki szerencsére nem énekelt, inkább csak mesélt a Bud Spencerrel való közös élményeiről, arról, hogy mennyire tiszteli Guido és Maurizio de Angelis-t és persze a kortársukat, Ennio Morricónét, akivel a Nevem: Senki című produkcióban dolgozott együtt. Sajnos, ahhoz túl távol voltam, hogy megkérdezhessem: Sergio Leone csak besegített, vagy titokban tényleg ő rendezte ezt a filmet? De Hill nem is ezért volt itt elsősorban, hanem azért, mert ő volt az arca és védnöke a annak a jótékonysági akciónak, ami a koncerten zárult: egy eredeti (nem a Különben dühbe jövünk-ben rommá tört) autóra, a Dune Buggy-ra lehetett licitálni, a befolyt összeget pedig a Heim Pál Gyermekkórház kapja meg.  Infó: Guido and Maurizio de Angelis február 16. Papp László Budapest Sportaréna
2019.02.17 15:32
Frissítve: 2019.02.17 18:11