Jemen;Reuters;légicsapások;Abd Rabbo Manszúr Hadi;síita huszi lázadók;"Döntő Vihar" hadművelet;

2015-04-09 07:31:00

Amerikai támogatás a szaúdi offenzívához

A dél-jemeni kikötővárosban, Adenben tegnap felélénkültek a harcok a megbuktatott elnökhöz, Abd Rabbo Manszúr Hádihoz hű kormányerők és a síita huszi lázadók között. Helyszíni beszámolók szerint előretörtek a lázadók, tankokkal és páncélosokkal nyomultak előre, rakétákkal lőtték Aden központját.

A Reuters szerint három nagy robbanás rázta meg a kikötővárost, a lázadók több fegyverraktárát sikerült megsemmisíteni. A szaúdiak vezette nemzetközi koalíció eközben északon is bombázta a huszik állásait. Irán számos hadihajót küldött az Adeni-öbölbe, jelentette a BBC, az iráni haditengerészet főparancsnoka azonban az iráni tévének nyilatkozva cáfolta, hogy hogy fegyverekkel segítenék a huszi lázadókat. Habibollah Szajjari azt mondta, az iráni hajók a térségbeli kalóztámadások visszaszorítását célzó akcióban vesznek részt.

Már majd két hete tartanak a légicsapások a huszi lázadók állásai és katonai konvojai ellen, de a légioffenzíva még eddig nem érte el a célját - írta tudósítója jelentése alapján a CNN. A "Döntő Vihar" hadművelet eddig semmit nem döntött el. A kormányhű erők megpróbálták elvágni a lázadók utánpótlás-útvonalait, de eddig nem jártak sikerrel. A szaúdiak célja az lenne, hogy kiszakítsanak egy enklávét, ahová visszatérhet Hádi elnök, s ahonnan megindulhatna a szárazföldi offenzíva. A fővárosban, Szanaában sikeresebbek voltak a huszik infrastruktúrájának lerombolásában.

A Washingtonban állomásozó szaúdi nagykövet, Adel al-Dzsubeir szerint egyelőre még nyitottak minden lehetőségre, de egyelőre nem született döntés szaúdi szárazföldi erők bevetéséről. Szaúdi különleges erők azonban már jelen vannak Adenben. Az Egyesült Államok további támogatást ígér a huszikkal szemben fellépő koalíciónak.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter-helyettes közölte, hogy felgyorsítják a fegyverszállításokat a szövetséges biztonsági erőknek. Megosztják a hírszerzési információkat is. Közös koordinációs-parancsnoki központot állítottak fel Rijádban - közölte Blinken, aki Hádi elnök képviselőivel és a szaúdi vezetéssel is tárgyalt a szaúdi fővárosban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint már legalább 560 ember, köztük 76 gyermek veszítette életét a jemeni konfliktusban, további 1700-an megsebesültek. Több mint százezer ember kényszerült otthona elhagyására. Jemenben a válságot megelőzően is nagy volt a szegénység. Az Oxfam segélyszervezet szerint legalább tízmillió jemeni számára nem jut elegendő ennivaló, 13 millió ember nem jut tiszta vízhez. Mintegy 850 ezer gyerek alultáplált.