emberi méltóság;Deák Ferenc Kör;

2015-04-10 07:08:00

Az emberi méltóságról vitáztak

Rehabilitálni kell a szociális állam eszméjét - fogalmazott tegnap Szekeres Imre a Deák Ferenc Kör (DFK) konferenciáján. A résztvevők az alapjövedelem bevezetésének lehetőségeiről, valamint a munkajövedelmekről, a megélhetési viszonyokról vitáztak.

A DFK tavaly a szocialista párton belül már polémiát kezdeményezett az alapjövedelemről, ami véleményük szerint az emberi méltóságról, a kiszolgáltatottság csökkentéséről, a szolidaritásról, az egyenlőbb társadalomról, az éhezés és kizsákmányolás megszüntetésének lehetőségéről szól. Ez az, amiért minden baloldali, progresszív politikus küzd a francia forradalom óta. A konferencián egyebek mellett arra figyelmeztettek, hogy több európai országban létezik alapjövedelem, ahol pedig még nem vezették be, ott annak fontosságáról a Facebookon folyik a vita.

Lakner Zoltán politológus, szociálpolitikus arról beszélt, hogy ma nagyjából 350-460 ezer aktív korban lévő embernek nincs rendszeres látható jövedelme, háztartásbeliekkel együtt ez a szám 500 ezer felett van, ami önmagában is elég ok a beavatkozásra, az "alsó korlát" helyének kijelölésére. Ehhez jön még a szolgálati időt megszerezni nem képes, a fekete vagy éppen semmilyen foglalkoztatásban nem lévők már ma is magas száma, s a jövedelem nélküli vagy csak szociális jövedelemmel rendelkező háztartásokban élő gyerekek anyagi veszélyeztetettsége is jelentős, ehhez képest Magyarországon nincs feltételekhez nem kötött, kizárólag a megélhetést biztosító segélyezési forma.

Lakner szerint sosem lesz feszültségmentes társadalom, de nem mindegy, hogy a ki- és bezárás, a barakklogika vagy pedig a mobilitás esélye, a nyitottság és a bizalom a meghatározó logikák, az igazodási pontok egy országon belül. A DKF felhívással fordul majd több értelmiségi, szakértői körhöz, mert az ügyben szükségesnek tartják a pártérdekeken felülemelkedő együttműködést.