Emlékeim

Fiatal korom egyik legmaradandóbb emléke a sorkatonai szolgálat. Több mint ötven évvel ezelőtt, amikor kétéves katonai szolgálatra kellett bevonulni, egymás közt azt mondtuk, hogy a legszebb éveinkből vesznek el két esztendőt. Azóta már rájöttem, hogy a hadseregben eltöltött idő nem volt hiábavaló, ott vált az ember igazán felnőtté. Ott szoktuk meg a fegyelmet, tiszteletadást, egymáshoz való alkalmazkodást és a segítőkészséget. A katonai kiképzés mellett számos szakmában dolgozhattak a fiatalok. Akik megkedvelték a katonaéletet, hivatásosként szolgálhattak tovább. A közelmúltban, egy régi ismerősöm, aki hivatásos katonaként ment nyugdíjba, otthonába invitált, hogy megmutassa a Hódmezővásárhelyi Lövészdandárnál szolgáló katonák életéről szóló fényképeket az ötvenes évek elejétől a nyolcvanas évek végéig. A bajtársaitól kapott, CD lemezre mentett fotókat nézve rögtön a hódmezővásárhelyi laktanyában eltöltött 1963-65- ös időben éreztem magamat. Meglepődve állapítottam meg, hogy most milyen fiatalok a fényképeken azok a tisztek, tiszthelyettesek akiket a szolgálati időm alatt sokkal idősebbnek láttam. A fekete-fehér képeken sorra ismertem fel azokat a elöljárókat, akik már nincsenek közöttünk: Tóth Jánost, Varga Ernőt, Szabó Józsefet, Sándorfi Ernőt, Seregi Józsefet, Stifler Sándort. A ma élők közül, akiket még ma is látom Vásárhely utcáin: Szitás Jánost, Füle Gyulát, Máté Józsefet, Parlagi Ferencet, Horváth Vincét, Váradi Lászlót. Az emlékekkel az ember visszaidézi a múlt atmoszféráját, ami körbe vett minket. Tudom, hogy a nosztalgia egy kicsit csalóka: megszépíti a múltat, és értékesebbnek, eredetibbnek látja a jelennél, de a múlt tanulságai alapján megmenthetjük a szép, hasznos dolgokat a jövő számára.