A minap egyébként éppen Gábor Miklós-díjat vehetett át, amit az elmúlt év legjobb Shakespeare alakításáért ítél oda a jeles kuratórium. Ő a Julius Caesar címszerepéért kapta, Alföldi Róbert rendezésében, a Vígszínházban látható. Hihető róla, hogy pusztító zsarnok, de közben formátumos is, meg hiú is, munkamániás, figyelmeztetik, hogy összeesküvők miatt életveszélyben van, de ő akkor is teszi, ami szerinte a dolga.
Hegedüs D. is teszi, temérdek produkcióban, szinte minden este színpadon van, tanít, lángol, lelkesedik, képzi és fenemód jó formában tartja magát. Nehéz elsorolni, mi mindenben remekel a deszkákon. A revizorban piti, hátmögötti, a közvéleményt hazugságokkal manipuláló polgármester. A koldusopera kolduskirályaként is nagy elánnal manipulál, jóformán hatalmába keríti a várost. Az ünnepben a családját uralja, alázza meg aljas módon. Kijutott neki most a gonosztevőkből. A Kvartettben viszont magába gubózó, cselekvésképtelenné vált, történelmi traumáktól gyötört kisember. A Hegedűs a háztetőnben is kisember, de ebben az esetben nagyon is szerethető. Színészként ezer arca van, és végtelenségig táguló emberismerete. Az életben pedig nagy-nagy lelke, képes befogadni a fél emberiséget. De, ha olyat lát, tapasztal, ami tűrhetetlen, tud szót emelni, kiállni, ami manapság gyakran a veszélyvállalással egyenlő. Camus regényének monodráma változata is kiállás a részéről. Mondja és mondja benne, hogy egyre fertőzőbb a minket elárasztó kór, mindenáron meg kell állítani. Ilyen közlendőért manapság ritkán jár állami kitüntetés. De néhány szakma által odaítélt díj mércéjében még reménykedni lehet.
