Rónay Tamás;

irodalmi Nobel-díj;Günter Grass;Hitlerjugend;Hanjo Kesting;

2015-04-14 07:47:00

Búcsú Günter Grasstól

Elhunyt Günter Grass, a 20. századi német irodalom egyik legjelentősebb alakja. Az 1927-ben született, irodalmi Nobel-díjjal is jutalmazott művész rendkívül gazdag életművet hagyott maga után. Németországban egyesek a nemzet lelkiismeretének tartották, mások azonban nem értettek egyet bizonyos politikai megnyilvánulásaival. Személyisége nem nélkülözte az ellentmondásokat sem, ám talán éppen az volt a célja, hogy kemény megjegyzéseivel ráébressze a társadalmat saját hibáira.

Günter Grass egyszerű körülmények között nőtt fel szülővárosában, Danzigban, a mai lengyelországi Gdanskban. Tinédzserkorában őt is magával ragadta a nácik ideológiája, saját állítása szerint azonban a Hitlerjugendért nem különösebben lelkesedett. A második világháborúban, mint írta, családi okok miatt jelentkezett a Wehrmachthoz. 1944-ben a 10. SS páncélos hadosztályához irányították. 1945 májusában Marienbadban az amerikaiak elfogták, s egy évvel később szabadult. Máig vitatott, hogy ez idő alatt találkozott-e Joseph Ratzingerrel, a későbbi XVI. Benedek pápával.

Életének ez az időszaka későbbi művészete miatt is rendkívül fontos volt. Számos írásában bukkan fel a nemzetiszocializmus kérdése, háttere. Háborús élményei később lelkiismeret vizsgálatra ösztökélték: szembesíteni akarta honfitársait bűneikkel, illetve a bűnbánat és a felejtés tematikáját járta körbe.

Hanjo Kesting német irodalomtudós

nemrégiben találóan jegyezte meg: Grass irodalmi-művészeti tevékenysége egy „életfogytiglanig tartó bűnbánat”.

Érdekes azonban, hogy hiába a múlttal való radikális szembenézés, ő maga csak több évtizeddel a világháború lezárása után, 2006-ban megjelent, Hagymahántás közben című önéletrajzában ismerte el, hogy teljesen önként csatlakozott a Waffen-SS-hez, sőt, büszke is volt arra, hogy az „elitosztaghoz” került.

Ám nem tartotta magát háborús bűnösnek – írta -, egyetlen lövést sem adott le. Háborús ténykedése leginkább a menekülésből állt. Ez az önvallomása komoly vihart kavart hazájában, sokan nem értették, miért várt a múlttal való szembenézést évtizedeken át sürgető Grass hatvan évet saját élettörténetének feltárásával. Lech Walesa korábbi lengyel elnök, a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője azt követelte, mondjon le gdanski díszpolgári címéről.

Grass 1948-1952 között Düsseldorfban szobrászatot, illetve képzőművészetet tanult, 1953-tól tanulmányait a Berlini Képzőművészeti Főiskolán folytatta. Az ötvenes évek második felében, Stuttgartban és Berlinben is kiállításokat rendezett munkáiból. Érdeklődése azonban egyre inkább az írás felé fordult. 1957-ben a híres német irodalmi társaság, az írókat felkarolni hivatott Gruppe 47 tagja lett. Az NSZK-ban, majd Európában két évvel később ismerték meg a nevét A bádogdob című művével, amellyel elnyerte a Gruppe 47 irodalmi díját.

A regény a második világháború utáni német irodalom egyik legjelentősebb alkotása. Főhőse, Oskar három évesen határozta el, nem nő tovább, egész életét gyermekként éli le, így a világot alulról szemlélhette. Bádogdobja segítségével tiltakozik a neki nem tetsző dolgok, a fasizálódó Németország, az NSZK politikája ellen. Bádogdobja legfőbb önkifejező eszköze. Grass hitelesen, naturalisztikus eszközökkel próbálta bemutatni eltorzuló világunkat.

Amikor 1972-ben Heinrich Böll a második világháború utáni első német szerzőként megkapta az irodalmi Nobel-díjat azt mondta: „Miért én, s miért nem Grass?” 1999-ben aztán grass mégiscsak megkapta az elismerést. Horace Engdahl, a Nobel-bizottság titkára méltatásában úgy fogalmazott, „A bádogdob a német regényirodalom újjászületését jelentette”. A fejlődésregényből Volker Schlöndorff rendező készített filmet.

Grass a hatvanas években mind gyakrabban adott hangot baloldali liberális nézeteinek. Nem volt könnyű ember, nem bírta a kötelékeket, amivel számos bírálatot – helyenként nem is jogtalanokat – váltott ki. 1988-ban kilépett az általa is alapított Német Írószövetségből, majd 1993-ban a szociáldemokrata pártból, így tiltakozva az SPD bevándorlási politikája ellen. Igazi provokatőr volt, nyolcvan felett is gyakran fejtette ki a világról alkotott sarkalatos véleményét. 2012-ben jelent meg Eintagsfliegern (Tiszavirág) című munkája, amelyben hősként ünnepelt egy Izraelben 18 éves börtönbüntetésre ünnepelt atomtudóst, aki nyilvánosságra hozta Izrael nukleáris programját.

„Was gesagt werden muss”, azaz „Amit el kell mondani” című verséért ki is tiltották Izraelből. Németországhoz amolyan „gyűlölök és szeretek” viszony fűzte, sokan túl radikálisnak tartották a múlttal való szembenézésre vonatkozó törekvéseit. Szeretett politizálni, ebbéli tevékenységének szerves eleme volt az atomenergiával szembeni fellépése. Síkra szállt továbbá az azonos neműek kapcsolatának elismerése mellett. 1996-ban több más íróval együtt tiltakozott a német helyesírási reform ellen.

Műveiben is előszeretettel politizált. Nagy visszhangot keltett 1966-ban megjelent A plebejusok a felkelést próbálják című drámája, amely az 1953. június 17-i keletnémet munkásfelkelés témakörével foglalkozott. 1968-ban jelent meg a Briefe über die Grenze (Levelek a határon keresztül) című műve, amelyben párbeszédet folytatott Pavel Kohout cseh íróval a Prágai Tavaszról. Az 1969-es Helyileg érzéstelenítve című művében a vietnami háború ellen tiltakozott. A politikai művek közé sorolható az 1995-ös Ein weites Feld (Nehéz kérdés) című magyarul még nem megjelent munkája, amely a berlini fal építése és a német újraegyesítés közötti időszak kórképe.

Grass rendkívül sikeres szerző volt. 1977-ben adták ki A hal című regényét, amely igazi kasszasiker lett, publikálásának esztendejében 600 ezer példányt adtak el belőle. A patkánynő című 1986-ban megjelent munkáját A bádogdob folytatásának tartják, ebben az emberiség öngyilkosságát, teljes megsemmisülését írta le különböző sorsok ábrázolásával.

Grass irodalmi tevékenységét lírai munkáival kezdte, verseskötetei azonban kisebb népszerűségnek örvendtek. Az író több szállal is kötődött Magyarországhoz, 2004-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt, felolvasást is tartott. Amikor pedig ugyanebben az évben Darvasi Lászlót a Brücke Berlin díjjal jutalmazták, Günter Grass beszédében a magyar irodalmat méltatta.