Úri társaságban nem illendő bolháról, pláne lapostetűről beszélni. Különösképpen hölgyeknek. De mit csináljak, ha maga a kormányfő terelte erre a szót, mégpedig vitathatatlanul úri társaságban, a Fidesz kampánygyűlésén. Moldovát idézte, persze a keményen baloldali szerző nevének említése nélkül. "Nix ugribugri"- intette le az ellene tüntetőket. Moldova eredeti történetének pedig főszereplője a lapostetű és a bolha. Az Ausztriában turnézó társulat kissé túlságosan kiélvezi a szabadság örömeit, és némelyikük lapostetűt szed fel. Németül nemigen tudnak, így a patikában kézzel-lábbal próbálják elmagyarázni, mire is kérnek ellenszert. A gyógyszerész félreértvén a helyzetet, bolhaport kínál, ezért kétségbeesetten próbálnak rávilágítani az ugráló bolha és a tempósan mászó tetű közti rovartani különbségre: "Nix ugribugri, langsam spazieren!"
Moldova remek, a baj Orbán értelmezésével van. Ugribugri nagyon is van, és Tapolcán most azok ugrottak a legmagasabbra, akik valaha Orbán ugróiskolájába jártak. A verseny mostantól vérre megy. Akár a bolha és a lapostetű. Mindkettő vérszívó. A kövérre hízott, ezért kimértebben, lassabban mozgó, a hatalomban elkényelmesedett kártevő és a frissen ugrabugráló, virulens Jobbik-bolha, amelyik lassan „a nemzet bolhájává” nőtte ki magát, egyaránt ártanak az egészségnek. Pláne ketten együtt. Távol áll tőlem, hogy a párthíveket gyalázzam a hasonlattal, még csak a politikusokat sem szándékozom, de a szellem, az ideológia, a világkép, amit terjesztenek, veszélyesen fertőz és betegít. Kiserked tőle a vérünk, a bolha valaha még pestisjárványokat is okozott. A Jobbik választói nem a pestist akarják, azért mentek túl közel a betegséghordozóhoz, mert épp a másik kártevőtől akartak szabadulni.
A helyzet még nem végzetes, sorsunk nincs eleve a nagykönyvben megírva. A verseny nyitott, sőt most kezdődik csak igazán. Lakner Zoltán figyelmeztetett rá: általában az kapja a többséget, akit esélyesebbnek vélnek a Fidesz leváltására. Baj ott van, ahol a kormány vérszívását megelégelő választók nem találják meg a politikai patikában azt a szert, ami mindkét kellemetlen kártevő ellen hatásos. Ma ez a baloldali ellenszer nincs a kirakat közepén, nem ismerni pontos összetételét, és sokan attól tartanak: lejárt a szavatossága.
Minden politikai erő máshol keresi a megoldást. A Fidesz támadó hadoszlopa lelki törésről panaszkodik. Bencsik András szerint „nem a stratégiával van baj, hanem a lélekkel… Ma nem lehetne békemenetet szervezni, mert a menetelők vagy áthúznának a Jobbikhoz, vagy otthon maradnának”. Van igazságuk. Orbán táborát mindig is a hit tartotta össze a ráció és a programok helyett, a Békemenet maga is a vallási rituálé része volt. De ahogy a próféta és az aprószentek tekintélye repedezni kezdett, többen felfedezték: a Jobbik voltaképpen ugyanazokat a hittételeket hirdeti a nemzeti szabadságharcról, a bűnös Európáról, de ott az igehirdetőknek még nem volt alkalmuk besározódni, piszkos neglizsében mutatkozni.
Az is világos, hogy a Jobbiknak mi a teendője. A kettős beszéd. Vona – mint ígérte – „nyesegeti a párt vadhajtásait”, Novák Előd és mások meg trágyázzák alattuk a talajt. Tapolca jobbikos győztese - 25 év kampánytörténetének legízetlenebb epizódjaként – plüssállatokat osztogatott az óvodákban, náci tetoválással a bőrén. Remélem, cukipofájú plüss farkas is volt köztük.
És a baloldal? Jobban mondva, a teljes demokratikus oldal, remélhetőleg beleértve a felelős konzervatív gondolkodókat és a civileket is? Tamás Gáspár Miklós mellbevágó összefüggésre figyelmeztet, amit természetesen senki sem szándékosan idézett elő. A Jobbik kényelmesen átvehette a rokonszenves civil demonstrációk színpadáról elhangzó mondatokat a kidobandó 25 évről, az „új erőről”. Vona szerint „a 20. század pártjait legyőzte a 21. század pártja”. Természetesen nem kívánom, hogy ki-ki nyelje vissza a 25 év sok mindenben jogos kritikáját. De az eddiginél világosabbá kell tenni, hogy nemcsak a 25 évet nem akarják (ezt már mondták, ok, értem, részben osztom is), de nem akarják azokat sem, akik a 26. és az azt követő éveket süllyesztenék a barna mocsárba.
De a kesztyűt elsősorban a baloldali pártoknak kell felvenniük. A Jobbik hozzánk képest a tisztaság- és bátorságversenyben domborít, mi pedig érthetően a kormányzóképesség mezőnyében indulnánk. De ez olyan, mint az öttusa: nem elég egyetlen versenyszámban nyerni. Nemcsak korrekt gazdasági, hanem az eddiginél bátrabb szociális program is kell. Tölgyessy Péter kimutatta, hogy a 2006-os szintet a nemzeti összterméket illetően mostanra elértük, de a fogyasztásét – egyedül a régióban! – még mindig nem. De akkor a szociálpolitika forradalma nélkül ma már a gazdaság sem fejlődhet. És vannak kellemetlenebb teendők is. Jelöltjeink zömét a helyi civil világból kell majd kiválasztani. Nem jogi értelemben függetleneket, (többségük pártok jelöltje lesz), de függetleneket a múlt vádjaitól.
Igen, ez nem mindig igazságos. De a Fidesz vagy a Jobbik világa még igazságtalanabb volna.
