Az észak-szíriai lázadók, a szélsőséges IS tagjai maguk sem tudják, hogy az általuk képviselt szervezet hogyan is jött létre. A Spiegel azonban olyan dokumentumok birtokába jutott, amelyek betekintést engednek a dzsihadisák sötét világába. Eszerint Szamir Abd Muhammad al-Hilafi volt az IS szellemi vezetője. Valódi nevét azonban senki sem tudja.
A legtöbb forrás, így a Wikipédia is Hadzsi Bakrnak nevezi, ám állítólag ez is csak álnév. Egykor Szaddám Huszein titkosszolgálatában ezredesi rangig vitte. Az IS-től kilépettek is úgy tudják, hogy a szélsőséges szervezet egyik vezető személyisége volt, de hogy halála előtt pontosan milyen szerepet tölt be a szélsőséges szervezetben, ezt ők sem tudták megmondani.
Hadzsi Bakr rejtélyes figura volt a Szaddám-elnöksége idején is. A rezsimet fegyverfejlesztőként segítette. A jelenlegi bagdadi titkosszolgálat értesülései szerint Szaddám 2003-as bukása után csatlakozott az iraki al-Kaidához. Később azonban az amerikaiaknak sikerült elfogniuk, s a Camp Buccában tartották fogva sok más olyan személlyel együtt, akik később szintén az IS alapítói, vezetői lettek. Egyebek mellett az IS későbbi első embere, Abu Bakr al-Bagdadi is börtöntársa volt. Kiszabadulását követően Hadzsi Bakr az akkor még ISIS-nek nevezett IS vezetője lett, 2014 márciusában ölték meg, feltehetően az IS-sel szemben álló szíriai lázadók.
Dehogyan jött létre a dzsihadista szervezet? Hadzsi Bakr azt remélte, hogy örökre a sírba viheti magával nagy titkát, az IS felépítésének módszerét. A Spiegelnek azonban sikerült betekintést nyernie a szélsőségesek 31 oldalas, kézzel írott statútumába, amelyet egy elhagyatott házban találtak meg Szíria északi részén. 2014-ben még csak egyetlen oldalt csempésztek át a szövegből Európába, a teljes dokumentum 2014 novemberében vált elérhetővé.
A napvilágra került dokumentumok részletes, átfogó képet adnak a szervezetről. Kiderült például, hogy a Szíria elfoglalására vonatkozó terveket már a 2000-es években elkészítették Szaddám egykori hűséges fegyverhordozói. A terv azonban akkor még illúziónak tűnt. Sőt, még három éve is fantazmagóriának tartották Bakr azon elképzelését, amely szerint az iszlamisták Szíria jelentős területeit foglalhatják el, s innen aztán tovább terjeszkedhetnek Irak felé.
Bakr Tal Rifaatban telepedett le. Nem véletlenül. Az Aleppótól északra fekvő településről ugyanis sokan a Perzsa-öböl országaiban, köztük Szaúd-Arábiában vállaltak munkát. Olyan országokban, ahol az iszlám radikálisabb változata az uralkodó. Hazatérésük után ők is jóval fogékonyabbá váltak a radikális ideológiára. 2013-ban Tal Rifaat vált az Iszlám Állam fellegvárává Aleppo tartományban. Több száz dzsihadista fegyveres telepedett le a településen. Itt alkotta meg az IS struktúráját az „árnyékok ura”, ahogy Bakrot nevezték.
A legapróbb részletekig kidolgozta szervezeti felépítését, illetve azt, milyen módszerekkel igázzák le az egyes falvakat, városokat. A titkosszolgálatok módszereit bevetve azt is kidolgozta, hogyan ellenőrizzen mindenki mindenkit. Bakr részletesen meghatározta az összes beosztott feladatkörét. Nem a hit dogmáit tartotta elsődlegesnek. A vallás csak eszköz volt számára a hatalom, a minél nagyobb területek megszerzéséért. A kalifátus olyan államhoz hasonlított, mint például az NDK, amely a Stasira épült.
A rendszer alapja az volt, hogy Dawahban irodát, egy iszlám missziós központot hívtak életre. Egy vagy két személyt választottak ki azok közül, akik részt vettek az iszlám vallásórákon. Őket azzal bízták meg, kémkedjenek saját településükön, minél több információt gyűjtsenek össze, mindent jegyezzenek fel maguk körül.
Bakr meghatározta azt is, milyen információkra van szüksége. Akadt köztük olyan, amit könnyen meg lehetett szerezni, de olyan is, amihez komoly kutatómunkára, kapcsolatokra volt szükség. Fel kellett térképezni, hány mecset és hány muzulmán iskola található az adott területen, mely családok a legvallásosabbak, melyek kevésbé, hány özvegy van a településen, hány évesek, hány gyermekük van. Az IS vezetőinek minden információra szükségük volt a helyi imámról, nemcsak vallási, hanem politikai nézetekről is átfogó képet akartak alkotni. Még jövedelméről is tudni akartak mindent: kap-e fizetést? Kitől? Ki nevezi ki őket?
A „kiválasztottnak” össze kellett írnia a legbefolyásosabb családok és személyek nevét, ki kellett derítenie, honnan tettek szert vagyonra, töviről-hegyire fel kellett térképeznie továbbá a lázadócsoportokat, mekkora területet foglaltak el, kikből álltak, kik vezetik őket, s milyen politikai orientáltságúak. Fel kellett mérnie azt is, hogy vezetőik hogyan sértették meg az iszlám törvényeket.
Erre azért volt szükség, mert később ezzel zsarolhatták őket. A megbízók számára különösen értékes információnak számított, ha valamelyik fegyveres vezetőről kiderült, hogy homoszexuális, vagy titkokban folytatott viszonyt egy nővel. Ha ilyen értesülésre sikerült szert tenniük a dzsihadistáknak, zsaroló levelet küldtek az illetőnek.
Természetesen különösen fontos volt a megfelelő, s a legmegbízhatóbb személyeket kiválasztani a kémkedésre. „Kiképezzük, aztán útjukra engedjük őket” – írta feljegyzésében Bakr, az IS szellemi atyja, aki külön kiemelte, hogy a legügyesebbeket toborozzák a nagy feladatra. A stratégia része volt egy sor fiatal beszervezése, akik azt a feladatot kapták, hogy az egyes településeken vegyék feleségül a legbefolyásosabb családokból származó lányokat. Ezt tűnt a legegyszerűbb módszernek arra, hogy a dzsihadisták beépüljenek a tehetős családokba, anélkül, hogy gyanút keltsenek.
A kémek feladata olyan lényeges információk begyűjtése is volt, amelyek révén megoszthatták a helyi közösséget. Elsősorban a titkosszolgálat volt embereit szervezték be, de olyanokat is, akik igyekeztek mindent elkövetni Bassár el-Aszad rendszerének bukásáért, s ezért akár az ördöggel is hajlandóak voltak cimborálni. Előfordult azonban az is, hogy olyan fiatalok vállalták a kémkedést, akiknek egyszerűen pénzre volt szükségük, s nem érdekelte őket, hogy ezt mi módon szerzik meg. Bakr ügynökei túlnyomórészt fiatalok, huszonévesek voltak, akadtak azonban közöttük tinédzserek, 16-17 évesek is.
Az IS felépítésében a zsarolás mellett a nyomásgyakorlás más eszközeinek is fontos szerepe volt, így a gyilkosságoknak, túszejtéseknek is. Ezeket a helyi emíreknek kellett irányítaniuk, ám feladataik közé tartozott a más emírek utáni kémkedés is. Vagyis a beszervezettek egymásról is gyűjtöttek információkat. Így hamar „eltávolíthatták” azt a személyt, aki az IS szerint rosszul végezte munkáját.
Az IS felépítése rendkívül központosítottá vált. Az egyes régiók élére úgynevezett „biztonsági emírt” is kineveztek, aki alatt az egyes körzetek emírjei álltak. Helyi szinten nekik is voltak helyetteseik. A rendszernek szintén az volt a célja, hogy mindenki mindenki után folytasson kémtevékenységet.
Bakr a Szaddám Huszein által fémjelzett titkosszolgálatnál szerzett tapasztalatait kamatoztatta, fejlesztette tovább. Szaddám egykori embere állt amögött is, hogy 2010-ben Abu Bakr al-Bagdadit tették meg emírnek, később kalifának, az IS első emberének. Azért esett rá a választás, mert szunnita hitszónokként sokak számára azt az üzenetet közvetítette, hogy az IS alapvetően egy vallási jellegű csoportosulás – értékelt a Spiegel. Hisam al-Hasimi iraki újságíró ugyanakkor rámutat: maga Bakr nacionalista volt, nem iszlamista, ami szintén azt bizonyítja, hogy a vallást csak eszközként használta fel.
