Csernobil;sugárfertőzés;atomkatasztrófa;radioaktív anyagok;Központi Fizikai Kutatóintéze;

2015-04-24 03:06:00

Csernobil újra támad

A huszonkilenc évvel ezelőtt, 1986. április 26-án az ukrajnai Csernobil atomerőművének 4. számú reaktorában bekövetkezett robbanás csaknem 200 ezer négyzetkilométernyi európai és eurázsiai területet szennyezett be radioaktív hulladékkal. Bár a legsúlyosabb sugárfertőzés az erőmű ma is lezárt körzetét érte, ennek utóhatásai ma is érezhetők kontinensünk számos területén. Radioaktív anyagokat találtak például Németországban lőtt vaddisznók húsában, Bulgáriában pedig sugárszennyezett gombák nőnek. A katasztrófa után három évtizeddel újabb veszélyek fenyegetnek, amelyeket a globális felmelegedés tovább erősíthet.

Európa újabb dózisokat kaphat a csernobili sugárzásból a nyári hőség és szárazság kiváltotta erdőtüzek által, véli egy nemzetközi szakértői csoport. A cézium, a stroncium és a plutónium radioaktív izotópjainak lebomlása ugyanis rendkívül lassú, a szennyező anyagok akár több évszázadig is benne maradhatnak a földben és a növényekben, ahonnan egy tűz esetén a levegőbe kerülhetnek.

Egy klimatológiai modell, amelyet Timothy Mousseau, a dél-karolinai egyetem biológusa és kollégái alkottak meg arra utal, hogy különösen erősen megnövekedett az erdőtüzek veszélye a csernobili térségben. Jelenleg a lezárt övezetet - amelynek nagysága New York városának négyszerese - mintegy 70 százalékban fák és bozót fedi. A tűzmegelőzési és tűzoltási lehetőségek pedig minimálisak.

Bár milliárdokat költöttek a régi reaktor lefedésére, az erdőtüzek képesek arra, hogy a 29 évvel ezelőtti robbanás által kibocsátott radioaktív anyagot újra mozgósítsák - hívta fel a figyelmet dr. Mousseau a The New York Times-nak adott nyilatkozatában. Elemzésük szerint - amelyet az Ecological Monographs című folyóiratban tettek közzé - a lezárt területen 2002-ben, 2008-ban és 2010-ben pusztító erdőtüzek összességükben az 1986-os katasztrófában kiszabadult Cézium-137 nyolc százalékát szórták szét újra.

A robbanást követően 10 napon belül kerültek a légkörbe a reaktor üzemanyagának radioaktív anyag részei, és csak május 5-én tudták a kiszivárgást helikopterekről ledobott anyagokkal elfojtani. Bár a kutatók nem tudják, hogy a jövőben mennyi sugárzó anyag kerülhet újra a légkörbe, arra figyelmeztetnek, hogy a nagyobb tűzvészek akár a földrész gabonatermését is fenyegethetik. A génmutáns anyagoknak az emberi környezetbe való bekerülése pedig beláthatatlan következményekkel járhat.

Fel nem oldott ellentmondások

A csernobili katasztrófa azóta is egyet jelent az atomenergia kiszámíthatatlan veszélyeivel. A baleset körülményeinek teljes tisztázására a mai napig nem került sor, a hivatalos vizsgálat szerint a végzetes hibákat azok a dolgozók követték el, akik kikapcsoltak egy fontos biztonsági rendszert egy tesztelés közben, majd nem, vagy csak késve vették figyelembe a vészjelzéseket.

Ugyanakkor a Szovjetunió felbomlása után egy ukrán archívumból napvilágra került a szovjet titkosszolgálatnak (KGB) az SZKP Központi Bizottságához 1979 januárjában küldött jelentése, mely szerint már az erőmű építésekor olyan hibák és gondatlanságok fordultak elő, amelyek eleve környezetszennyezést okoznak, de súlyosabb esetben katasztrófához is vezethetnek. A jelentést a KGB akkori főnöke, a későbbi szovjet pártfőtitkár Jurij Andropov írta alá, aki azonban a szerencsétlenség idején már nem élt.

Ugyancsak egymásnak ellentmondó adatokat tettek közzé a katasztrófa halottairól. A 2005-ös nemzetközi Csernobil-fórum szerint - amelyben az orosz, az ukrán és a belorusz kormány képviselői mellett a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ fejlesztési programja vett részt - összesen 56-an haltak meg a robbanás közvetlen áldozataként: 47-en a dolgozók és a mentésben részt vevők közül, továbbá 9 gyermek, akiknek pajzsmirigy-rák okozta a halálát.

A 2006 áprilisában véglegesített jelentésben ezen kívül az állt, hogy összesen 9000-re tehető azoknak a száma, akik Csernobil miatt rákbetegségben haltak és halnak meg a jövőben. Ezeket az adatokat sokan vitatták, és a katasztrófa utóhatásának elbagatellizálásra tett kísérletnek tekintették. A Greenpeace például 270 ezerre tette a várható rákos megbetegedések számát, amelyből 93 ezret halálos végűnek jósolt. A nemzetközi környezetvédő szervezet a három legérintettebb ország 1990 és 2004 közötti halálozási statisztikájára hivatkozott. És akkor még nem esett szó az azóta fejlődési rendellenességgel született vagy rejtett betegségeket hordozó gyermekekről.

Nincs pontos adat a magyar áldozatokról

Természetesen nincsenek hitelt érdemlő adatok a magyar áldozatokról sem. Ami tény, hogy a szerencsétlenség idején a térségbe küldött kamionsofőrök mind rákban haltak meg. Az őket alkalmazó Volán-Tefu fuvarozó vállalat elhallgatta a rájuk leselkedő veszélyeket, holott éppen azért kapták ezt a munkát, mert több környező országban - köztük Romániában és Jugoszláviában - letiltották az ukrajnai fuvarokat.

A cég a felelősséget csak hosszú pereskedések után ismerte el néhány esetben. Az egyik sofőr, Szabadszállási Kálmán özvegye hét évig tartó jogi huzavona után 1999-ben kapott 12 millió forintos kártérítést. A 2012-ben elhunyt Komár László kapcsán is felmerült a sugárfertőzés hatása, mivel az énekes éppen Ukrajnában, a katasztrófa helyszínétől nem messze turnézott.

Bár a 2011. március 11-i fukusimai atomkatasztrófa tovább növelte a világban az atomellenességet, az orosz atomenergia-ipar azóta is virágzik, és a paksi bővítésben is érdekelt ROSZATOM számos nagy üzletet kötött a közelmúltban, mindenekelőtt nagy energiaigényű fejlődő országokkal, köztük Kínával és Indiával. És bár környezetvédelmi szakértők szerint az elmúlt 30 évben sokat fejlődtek az orosz atomreaktorok, biztonságukra árnyékot vet, hogy a centralizált politikai rendszer nem teszi lehetővé független ellenőrzésüket.

Megbukott a „glasznoszty”

Csernobil alapjaiban rendítette meg a „szovjet típusú” tájékoztatást is. Bár Mihail Gorbacsov főtitkár 1985-ös hatalomra jutásakor meghirdette az „átláthatóság” („glasznoszty") politikáját, az atomkatasztrófával kapcsolatos bejelentések késleltetése, illetve a szerencsétlenség részleteinek, mértékének elhallgatása megkérdőjelezte annak hitelét.

Moszkva hivatalosan csak április 28-án, két nappal a robbanás után ismerte el, hogy baleset történt Csernobilban, miután Svédország magyarázatot követelt egy atomkutató intézetének radioaktivitás-mérései nyomán. Bővebb, de korántsem teljes tájékoztatásra pedig csak május 1. után került sor, hogy „ne keltsenek pánikot” a hagyományos nagy felvonulások előtt.

Titkolózás a magyar oldalon

Ez a titkolózás természetesen kötelező volt a kelet-európai szövetségesekre nézve is. Április 28-án a Magyar Rádió éjszakai híreiben, a BBC nyomán ugyan bemondták a hírt, de hamarosan felsőbb utasításra visszavonták, és a szerkesztő Bedő Ivánt pedig megbüntették. A következő napokban a csak az MTI által szigorúan megszűrt hírek jelenhettek meg. (A hírügynökség munkatársai ugyan láthatták a nyugati jelentéseket, de az akkori szerkesztéspolitikai elvek szerint a testvéri országokat érintő esetekről nyugati forrásból nem készülhettek publikus anyagok).

Április 29-én a Népszabadság a második oldal közepén, a Népszava a 2. oldal bal alsó sarkában, a Magyar Nemzet pedig mindössze a 8. oldalán közölte a hírt: „Szerencsétlenség történt a Szovjetunióban, a csernobili atomerőműben: megsérült az egyik atomreaktor. A sérülteket orvosi ellátásban részesítik.” Másnap a Népszava már címlapon hozta „a csernobili atomerőműben történt szerencsétlenségről” szóló TASZSZ-jelentést, de a Népszabadság 4. oldalas összeállításában meglehetősen árulkodóak voltak az alcímek a „sorok között olvasáshoz” szokott közvélemény számára: „Szovjet intézkedések a sugárszennyeződés ellen”, „Hazánk légkörében nem növekedett a radioaktivitás”.

Másnap ez utóbbi mondat már így hangzott az akkori pártlapban: „Hazánk légterében nem növekedett számottevően a radioaktivitás”. Miközben apránként adagolták a balesetről szóló híreket, és elítélték a nyugati „hisztériakeltést”, május 6-án írták meg, hogy eloltották a csernobili tüzet. Addig a magyar olvasó nem értesült arról, hogy április 26. óta folyamatosan ég az atomreaktor.

Szükséges óvintézkedésekről hivatalosan szó sem esett az első napokban, de azért voltak, akik megtörték a hallgatást. A Központi Fizikai Kutatóintézet néhány munkatársa a katasztrófát követő délelőttön egy utcai telefonfülkéből több budapesti és megyeközponti óvodát, bölcsődét hívott fel telefonon, figyelmeztetve a pedagógusokat, hogy „olyan erős a nap sugárzása, hogy az veszélyes lehet a gyerekekre”. Az óvodákból terjedt aztán tovább a figyelmeztetés.

A Dunántúlon és a déli országrészben, ahol az osztrák és jugoszláv televízió adásait is lehetett fogni, az emberek sokkal nagyobb óvatosságról tettek tanúságot például a nyers zöldségek fogyasztás előtti, a szokottnál alaposabb lemosásával, miközben Budapest nagypiacain szó szerint fillérekért lehetett zöldsalátát vásárolni. És ahogyan a szovjet blokk többi országában, nálunk is százezrek mentek ki a május 1-sejei felvonulásokra, sok-sok család töltötte a négynapos hosszú hét végét a szabadban az országszerte rendezett majálisokon..