Nincs már aki kézben tartsa sem a pénzt, sem a szavakat
Felsorolok most itt néhány, egymástól – látszólag – független eseményt, hírt. Az elmúlt kőhajításnyi időben – ha szabad efféle képzavarokkal élnem – termett mind.
Előbb zizi polgármester és államtitkár előtt énekeltek óvodások a kormányablakról. Aztán államtitkár bácsi irodájában, legutóbb jobbikos képviselő születésnapján. Az óvodisták már orbitális pályán… De íve van ám ennek.
Leverték József Attila, és Ady Endre nevét általános iskolákról, mert az egyház őket nem állhatta. Gondolom, azóta Szent Piroska összes költeményeit tanítják.
A középiskolásokat a Wallenberg szétcincálásával hozták politikai helyzetbe. A sulit, ahol egészségügyiseket is képeznek, s akiket a bádogos szakközépbe akarták integrálni.
Innen kétfelé ágazik a polip. Az ápolók tüntetésbe forduló katasztrofális helyzete, és a szelíd kórházi demonstrációk jó részének vérben forgó szemekkeli betiltása az egyik. Az ív az egyetemi szakok megszüntetésének tervig vezet. Mindkettő ügyében barna nadrágot húzott a kormányzat, legalábbis átmenetileg. Mert látta az erőt. De nem látja a fociszurkolók botrányos benzin-árkedvezményével, a csodazongora (melynél sokkal jobbat csinált már a Peugeot) milliárdos ráfordításával, a gyakorló iskolák legyilkolásával szemben. Nem a rendvédelmisek jogfosztása, a brókerbotrányban való nyakig érintettség ügyében. Nem világosodnak meg a Tiborcz gyerek lámpácskái, a letiltott EU-pénzek, a torzó autópálya esetében. Bezárt ajtóknak mennek sajgó fejjel vasárnap az üzleteknél, repedő oszlopoknak az átadástól átadásig tartó napokat is épphogy kibíró Várkert Bazárnál.
A net-konzultáció ostobaságánál, amely mára olyan magasságokba emelkedett kábé, hogy „egyetért-e az internet elektromos áram alapú működtetésével?” Satöbbi, satöbbi.
Apropó, konzultáció! Csak a nyomdaköltség egymilliárdja megéri, hogy Orbán föltegye azokat a kérdéseket, amelyeket a Jobbik most még nem tud - vagy maga még nem is mer…
És a legfölső elme hiszi, hogy ezzel nem lesz több Tapolca, ezentúl minden náci őt szereti majd, nem Vonát. Pedig a széljobbantak jó része már rég intim viszonyban él a Fidesszel, csak most még szellemi kéjlakokban bujkálnak, amíg a válást ki nem mondják.
Habony Árpád sem tanácsadó már. Orbán kinevezte őt független médiavállalkozónak.
Simicska lelépett a bizniszből, és senki ne mondja, hogy a mostani gazdasági földcsuszamláshoz nincsen köze az Orbánnal vívott háborújának. Úgy tetszik a dolog, mintha a főkönyvelő dezertálna, és az ügyvezető azt sem tudná, melyik fiókban mit keressen. Melyikben a számla, melyikben az akna?
Amit csak sejtek: nem egyedül Simicska léphetett ki Orbán imbolygó rendszere mögül, hanem csendben más valaki(k) is. Nincs már aki kézben tartsa sem a pénzt, sem a szavakat, legkevésbé pedig a politikai és anyagi bulimiát - látjuk napra nap. Valamiféle új bolondmátrix alakul. Az elszabadult központi és lokális elmebaj szabad vegyértékei, mint csápok nyújtóznak egymás felé, az összekapaszkodás vágyától fűtve.
Ha egymásba érnek, saját súlyuk rántja a mélybe. És nem óvodások fognak vidáman verselni fölötte.
