A most vizsgázó, „Szevasztopol” elnevezésű hadihajót a 2011-ben kötött szerződés értelmében az év második felében kellene átadni Oroszországnak. Csakhogy a már elkészült „Vlagyivosztokot” sem szállították le a franciák 2014-ben, mivel az ukrajnai háborús konfliktus után hozott nyugati szankciók ezt nem tették lehetővé. Párizs valamiféle csodára vár. Arra, hogy az orosz-ukrán szembenállás mérséklődjön, vagy nyugati szövetségesei legyenek elnézőbbek.
Sajátos média-vita folyik annak eldöntésére, kinek okoz nagyobb kárt az üzlet meghiúsulása. Az „Expert Online” orosz hírportál nincsen egyedül azzal a véleményével, hogy bármennyire is ironikusan hangzik, Moszkva azzal is jól jár, ha megkapja a hajókat, de azzal is, ha nem. (Ha csak nem történik meg az a valószínűtlen fordulat, hogy az ukránoknál kötnek végül ki a hajók.) A legjobb megoldás, természetesen, az lenne, ha Párizs eleget tenne kötelezettségének.
Az orosz honlap annak a véleményének ad hangot, hogy ennek nem katonai, hanem a politikai jelentősége lenne nagy. Számos szakértő szerint katonailag ugyanis ezekre a hadihajókra az orosz hadiflottának nincsen szüksége. Ennek a véleménynek ellentmond, hogy eredetileg arra a célra szánták az oroszok, hogy tengerészgyalogságot szállítsanak velük nagy távolságokra, és légi támogatást biztosítsanak a számára.
Az orosz igényeknek megfelelően a franciák ezeket a hajókat arra is alkalmassá tették, hogy a jeges északi vizeken is bevethetőek legyenek. Megemelték a magasságukat is, hogy az orosz Ka-28 és Ka-52K helikoptereket biztonságosan elhelyezhessék rajtuk.
A 199 méter hosszú és 32 méter széles, 180 fős személyzettel rendelkező Mistral 16 harci helikopter, 13 tank és 4 partra-szállító hajó befogadására alkalmas. Parancsnoki állással, helikopter-állomással rendelkezik, sőt még 69 ágyas hajókórházként is működhet. Itt két műtő és röntgen kap helyet. A parancsnoki rész 850 négyzetméteres, 200 szakember dolgozhat benne. A hadihajó
33 kilométeres sebességet érhet el, mintegy 37 ezer kilométer távolságot képes megtenni. A személyzeten kívül még 450 embert képes a fedélzetére venni. Létrehozásában finn, svéd, lengyel cégeken kívül nagy nemzetközi ipari csoportok is részt is részt vettek. Nem hangzik túl meggyőzően az a moszkvai vélemény, hogy készen állnak saját erőből megépíteni ezeket a hajókat. Pedig maga Putyin sem tekinti nagy veszteségnek a Mistralok átadásának elhalasztását, mondván, meg van nélkülük Oroszország, védelmi képességét nem befolyásolja.
El lehet azon vitatkozni, mennyire van szüksége az orosz hadiflottának ezekre a modern hajókra, az azonban vitathatatlan, hogy leszállításuk politikailag csapást jelentene a szankciókban érdekelt, azokat napirenden tartó NATO-országokra, megbontaná egységüket, és megnyitná az utat egy orosz-európai párbeszédhez.
Zavarba ejtő helyzetbe kerülnének a franciák akkor is, ha meghiúsulna az üzlet. A Nicolas Sarkozy és Dmitrij Medvegyev akkori államfők által 2011-ben megkötött 1,2 milliárd eurós szerződésből az oroszoknak eddig csak annyi jutott, hogy fizethettek a helikopterhordozókért. Moszkva most visszaköveteli a pénzt, sőt kártérítési igénnyel is fellépett.
Teheti, hiszen már sok pénzt fektetett az üzletbe. Orosz vállalatok is részt vettek a hajók alkatrészeinek legyártásában. Tavaly júniusban 400 orosz tengerész utazott franciaországi kiképzésre, részt is vettek a „Vlagyivosztok” tengeri útján. Eközben előkészítették az orosz fegyverzetet, amivel fel akarták szerelni a hajót.
A Kreml szerint kérdésessé válik a franciák megbízhatósága a fegyverpiacon. Ennek a jelét vélik felfedezni abban is, hogy India az eredetileg tervezett 126 Rafale francia vadászgép helyett csak 36 darabot vesz meg, miközben az orosz SZu-30-asok iránt érdeklődik. Az sem elhanyagolható, hogy csak a hadihajók francia kikötőben való állomásoztatása havonta 400 ezer euróba kerül.
Kiút nem nagyon ígérkezik Párizs számára. Szövetségeseivel nem mehet szembe, abban pedig hiába reménykedik, hogy az ukrán válság egyszeriben olyan fordulatot vesz, amely lehetővé teszi az Oroszországot sújtó nyugati szankciók enyhítését. Az események ennek az ellenkezőjére utalnak. A minszki megállapodást rendszeresen megsértik, mindkét fél hajthatatlannak bizonyul. Moszkvában úgy látják, Párizs ebből a helyzetből nem talál kiutat. Keresi ugyanakkor Moszkvával a kompromisszum lehetőségét.
A francia elnök számos nyilatkozatában erről a kompromisszumkészségről beszél, miközben Moszkva hol keményebben, hol engedékenyebben reagál, de nem törekszik ellehetetleníteni francia partnerét. A szerződésben érdekelt vállalat vezetője is úgy foglalt állást, hogy keresik a lehetőséget a megegyezésre, s egyelőre nem fordulnak bírósághoz.
Putyin elnök pedig kerek-perec kijelentette: a franciák becsületes emberek, ezért a le nem szállított hajókért fizetni fognak. Kötbért, bírságot nem kérnek tőlük, csak az oroszok kiadásainak a megtérítésére tartanak igényt. Ez sem kevés, sokmilliárd euróról van szó. 3-10 milliárdos összegről olvashatunk a moszkvai médiában.
Francois Hollande elnök nem győzi hangoztatni, hogy valamiféle megoldást majd csak találnak Putyinnal. A kompromisszum keresésének újabb lehetőségét Hollande Putyinnal találkozva Jerevánban szerette volna megtalálni. Még mielőtt elutazott volna a francia elnök Örményországba, ahol pénteken emlékeztek meg az Oszmán Birodalomban az örmények ellen elkövetett népirtás 100. évfordulójáról, gesztust tett Moszkva felé. Kijelentette, természetesnek tartja, hogy ráfordításait megtérítsék Oroszországnak a le nem szállított Mistralért. Moszkvai diplomáciai forrásból siettek tudtul adni: nagyra értékelik Hollande nyilatkozatát.
Jereváni találkozójukon aztán Putyin szorgalmazta a megromlott kapcsolatok javítását, Hollande pedig annak érdekében, hogy kijussanak ebből a helyzetből, a minszki megállapodások betartására szólított fel. A hangsúlyt az együttműködésre helyezte többek között a szíriai, az iráni és a líbiai problémák rendezése érdekében. Ami pedig a Mistralokat illeti, azok egyelőre maradnak ott, ahol vannak, a francia vizeken. Ezen a jereváni eszmecsere sem változtatott.
Az orosz-francia vita közepette a legnagyobb orosz hajóépítő tudományos központ új feladat megoldására kapott megbízást: egy exportra is alkalmas, 100 ezer tonna vízkiszorítású repülőgép-anyahajó megtervezésére. A koncepcionális modell már elkészült. Kiindulópontnak szánják, amelyből kiderül, mi az elképzelés a hajó motorikus berendezéseiről, az energetikai rendszerről és a fegyverzetről.
Az elképzelések szerint száz légi járművet szállíthat, köztük a T-50 ötödik generációs vadászgép hajóra alkalmazott változatát és a Ka-32 helikoptert. Úgy alakítanák ki a hadihajó törzsét, hogy még viharban is biztosítható legyen a repülőgépek és helikopterek felszállása. A repülőgép-hordozó építésének költségét mintegy 10-12 milliárd dollárra becsülik és legalább tíz évig tarthat, mire elkészülhet.
A nagy kérdés: egyáltalán mikor kezdenek hozzá. Hivatalos közlés szerint az első hajó nem épülhet meg 2030 előtt. Ez a dátum sokak számára túl optimistának tűnik. Annyi bizonyos, hogy nagy nemzeti feladatként kezelik a terv végrehajtását. Beismerik, a munkának még csak az elején tartanak. A neheze hátravan.
