Előfizetés

Csak a cölibátus eltörlése segíthet?

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2015.04.28. 07:34
Példamutatásra szólította fel paptársait Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában vasárnap tartott papszentelésen. A tizenkilenc fe
Egyre kevesebb a papnövendékek száma a világban. Egyedül Afrikában vonzott több fiatalt a lelkipásztori szolgálat, Amerikában és Európában azonban drámai visszaesés figyelhető meg. Bár a legutóbbi, 2013-as adatok szerint globálisan nőtt a papok száma, a trend rövidesen megfordulhat. Ezért egyre élesedő vita várható a papi nőtlenség esetleges eltörlésének kérdéséről.

Európa több régiójában már most is nagy gondot jelent a kínzó paphiány. Ugyanakkor némi reménysugarat jelentett a Vatikán számára, hogy a harmadik világbeli országokban, a 2000-es években is nagy érdeklődés mutatkozott a papi szolgálat iránt. A legutóbbi adatok alapján azonban már a Szentszék is trendfordulóról beszél. A statisztikai évkönyv szerint ugyanis 2011-től 2013-ig két százalékkal csökkent a papjelöltek aránya. Sorban második évben csökkent a jelöltek aránya.

A 2013-as statisztikai évkönyv adatai alapján két éve kizárólag Afrikában nőtt a papi hivatást választani kívánók aránya. A mindössze másfél százalékos emelkedés azonban nem adhat okot túlzottan sok derűlátásra. Az adatokból különösen feltűnő, hogy már Dél-Amerikában is európai mértékű a papi hivatástól elfordulók aránya. Sőt, helyenként még túl is szárnyalja az öreg kontinens adatait. A negatív listát a dél-amerikai államok közül Chile és Peru vezeti -11,2 százalékkal. Kolumbiában 10,5 százalékos a visszaesés aránya.

Európa országai közül a legdrámaibb adatot Csehország produkálta 13 százalékos csökkenéssel, de a nagy-britanniai -11,5 százalék is aggodalomra ad okot. Még a kontinens egyik legkatolikusabb országában, Lengyelországban is 10 százalékos volt a visszaesés. Dél-Amerikában összességében hét, Európában pedig 3,5 százalékos volt a csökkenés. Ez annak fényében különösen aggasztó lehet a Szentszék számára, hogy rohamosan emelkedik a papok átlagéletkora.

Nagyon feltűnő az is, hogy a katolicizmus új központjainak tartott ázsiai országokban is megfigyelhető a csökkenés folyamata, így a kontinens legkatolikusabb államában, a Fülöp-szigeteken, illetve Dél-Koreában, igaz, a csökkenés nem annyira vészes, mint a többi kontinensen.

Akadnak pozitív ellenpéldák is, Belgiumban például 7,5 százalékkal több fiatalt vonzott a lelkipásztori hivatás 2011 és 2013 között. Azért ebből a szempontból érdemes a számok közé nézni, hiszen ez a jelentős emelkedés a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2012-höz képest 2013-ban kettővel nőtt a papi hivatást választani kívánók száma. Olaszországban továbbra is vonzó a papság: 0,3 százalékos volt az emelkedés az említett két év alatt.

Ami a papok számát illeti, az adatok kedvezőbbek. 2011 és 2013 között ugyanis 0,3 százalék volt a növekedés. Ez azt jelenti, hogy két éve 415 348 lelkipásztor állt a hívek rendelkezésére. A fenti adatokból azonban egyértelműen az következik, hogy mivel a fiatalok csekély érdeklődést mutatnak a hivatás iránt, így globálisan is megindul majd a papok számának csökkenése.

A fentiek alapján arra következtethetünk, hogy ismét egyre erőteljesebb vita alakulhat ki a papi nőtlenség kérdésében. A cölibátus tekintetében már történt, ha nem is jelentős, előrelépés. A német, németalföldi katolikus egyházakban egyre több házas férfit szentelnek szerpappá. A diakónus az első fokozat az egyházi rendben. Áldozópappá nem szentelt személyről van szó, akinek a feladata az ősegyházban az istentiszteleten való közreműködés és a szegények szolgálata volt.

Mint a Wikipédia írja, az ősegyházban a 12 apostol feladatai megsokasodtak és már nem tudtak eleget foglalkozni a szegényekkel, ezért a pogányságból megtért hívek nyomására kiválasztottak 7 embert, hogy ők kifejezetten a szegényeket szolgálják. Azonban Szent István első vértanú példája mutatja, hogy kezdettől fogva foglalkoztak az igeszolgálattal is. A diakónusok feladatai közé tartozhat a keresztség, az Oltáriszentség kiszolgáltatása, közreműködés házasságkötésben, temetés, zsolozsma. A misén a szerpap felolvashatja az evangéliumot, homíliát mondhat, a püspöknek, illetve papnak segédkezik.

Szintén a lassú elmozdulást jelzi a papi nőtlenség kapcsán, hogy kivált német nyelvterületen van egyre több példa a megnősült papok visszavételére a lelkipásztori szolgálat területére. Becslések szerint a papok mintegy két százaléka házas. Hogy a cölibátus valóban vonzóbbá teszi-e a fiatalok számára a papi szolgálatot, nyilván nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hiszen a csökkenés a protestáns lelkészeknél és az ortodox papságnál is megfigyelhető. Mégis döntő kérdés az, várható-e bármilyen változás a katolikus egyházban a cölibátus kapcsán.

Érdemes ezzel kapcsolatban ismételten felidézni Ferenc pápa ezzel kapcsolatos véleményét. A Beszélgetések Jorge Bergoglióval című interjúkötetben, amely még pápává választása előtt készült, nem beszélt elutasítóan a cölibátus esetleges eltörléséről. Diszciplináris, s nem hitbéli kérdésnek nevezte, „ezért változhat” […] Ha az egyház megfontolás tárgyává tenné a kérdést, akkor azt nem a papok száma miatt tenné… Jelenleg a papi nőtlenség fenntartása mellett vagyok, minden előnyével és hátrányával együtt. A tíz évszázad tapasztalata ugyanis inkább pozitív, mint negatív. A tradícióknak komoly súlya van.

Szerinte az a nyugati katolicizmusban tapasztalható törekvés, amely szerint vitát kell kezdeményezni a cölibátus eltörléséről „pragmatikus, kulturális okokra vezethető vissza”. Ugyanakkor úgy véli, hogy a szabályok még minden papra vonatkoznak, így aki nem tud engedelmeskedni, „fel kell hagynia a szolgálattal”. Kifejtette azt is, nincs meggyőződve arról, hogy amennyiben a lelkipásztorok számára lehetővé tennék a nősülést, sokkal több fiatalt vonzana a papi hivatás.

A pápához hasonlóan beszélt a papi nőtlenség kérdéséről Pietro Parolin érsek, államtitkár is. Az El Universal című venezuelai lapnak 2013 szeptemberében még venezuelai apostoli nunciusként adott interjújában úgy foglalt állást, hogy a cölibátus „nem egyházi dogma. Azért lehet vitatkozni róla, mert egyházi hagyomány”. Így folytatta: „Nem mondhatjuk azt, hogy ez egyszerűen a múlté. A pápának az egyház egységét kell szolgálnia, s a döntéseknél ezt kell szem előtt tartania…”

Hozzátett azonban egy sokféleképpen értelmezhető mondatot is: „az a fontos, hogy Istennek milyen szándékai vannak az egyházzal”. Noha ezek a kijelentések még nem vetítik elő a forradalmi változásokat, Thomas Reese, a National Catholic Reporter magazin Vatikán-szakértője 2013-ban úgy vélte, Ferenc pápa hangsúlyváltása figyelemreméltó ebben a kérdésben.

Ferenc Buenos Aires érsekeként, majd pápaként sem beszélt sokat a cölibátusról. Ugyanakkor a vitának új lendületet adott, amikor tavaly júliusban, a La Repubblicának adott interjújában úgy fogalmazott, a papi nőtlenség ügyében „megoldásokat talál majd”, az előírásról ugyanis „Urunk halála után kilencszáz évvel döntöttek”. A cölibátus kérdése „probléma ugyan, de nem elsődleges. S a megoldás is időt vesz igénybe” – mondta.

Az, hogy Ferenc pápa programjában a papi nőtlenség kérdése is szerepel, egy februárban, olasz papokkal folytatott találkozója során is kiderült. Az egyházfő erről a kérdésről is beszélt, amikor a római egyházmegye hét papjával cserélt eszmét. Elmondta nekik, hogy aggasztónak tartja: sok pap hagyja el a szolgálatot, s nősül meg. Később ugyan vissza akarnak térni az egyház kötelékébe, de nem tudja, milyen megoldást tud kínálni számukra az egyház.

Líbia megtorpedózta Brüsszel terveit

Bár múlt héten az Európai Unió rendkívüli, a menekültek témájának szánt csúcsértekezletén döntés született egyebek mellett arról, hogy megsemmisítik az embercsempészek hajóit, így kezelik a „probléma gyökerét”,

Líbia jelezte, a maga részéről nem kíván együttműködni az EU-val. Kalifa al-Haftar líbiai tábornok, a nemzetközileg is elismert, Tobrukban székelő kormányzat vezetője egy televíziós interjúban kijelentette, katonai akciókkal nem lehet megoldani a menekültproblémát. Hozzátette, semmi esetre sem vesznek részt egy ilyen akcióban, már csak azért sem, mert nem is folytak erről konzultációk.

Főként Olaszország és Franciaország szorgalmazta, hogy katonai erővel kell is lépjenek fel az embercsempészek ellen, s ezzel kapcsolatban egy a szomáliai kalózokkal szembeni akciót képzelnének el. Érdekes módon e kérdésben kivételesen egyetért egymással a nemzetközileg elismert és a szélsőséges iszlamisták által fémjelzett líbiai kormány is. Utóbbi „külügyminisztere” katonai beavatkozással fenyegetett arra az esetre, ha az EU kitartana tervei mellett. Kalifa Gvell, a lázadók kormányának „miniszterelnöke” pedig úgy foglalt állást, meg kell őrizni Líbia szuverenitását.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is bírálta az uniós terveket, szerinte legális módszereket kell találni ahhoz, hogy a bevándorlók Európába mehessenek. A bevándorlókat szállító hajók szinte mindegyike Líbiából, a tunéziai határtól a Miszrátáig terjedő tengerparti szakaszon indul útnak.

Ezt a szakaszt az iszlamista, a Tripolihoz hű úgynevezett Dawn-erők tartják ellenőrzésük alatt. A tobruki kormányzat ezért azzal vádolja az iszlamistákat, hogy egyik bevételi forrásukká tették meg a menekültek és illegális bevándorlók Európába való szállítását. Feltételezések szerint a berber lakosság is részesül ezekből az illegális bevételekből.

A líbiai parti őrség ósdi, elavult hajókkal járőrözik Miszráta térségében. Ez a manőver azonban kevéssé hatékony, bár a tobruki kormányzat azt állítja, hogy már több hajót sikerült feltartóztatni.

Nem lehet pontosan tudni, Líbiában hány menekült vár arra, hogy Európába szállítsák őket. A becslések 600 ezertől egymillióig szólnak. Sokan közülük korábban Líbiában dolgoztak, az arab tavasz után azonban elveszítették munkájukat, s nem tudnak hozzátartozóiknak pénzt küldeni. Ezért inkább Európában próbálnának szerencsét.

A jelenlévő menekültek Líbia számára is komoly kihívást jelentenek. Egyetlen segélyszervezet sincs a térségben, amely segítene a menekültek ellátásában. Ráadásul fennáll a veszélye annak, hogy a menekültekkel együtt iszlám szélsőségesek is Európába kerülnek, akik merényletet akarnak végrehajtani a kontinensen.

Egy lépésre a grexittől Görögország

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2015.04.28. 07:31
Alekszisz Ciprasz hírek szerint Angela Merkelhez fordult segítségért FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SEAN GALLUP
Az euróövezet kezd felkészülni egy esetleges grexitre, vagyis arra, hogy Görögország elhagyja az eurózónát. Ez azért érthető, mert az eltelt három hónap során semmiféle előrelépés sem történt a hitelezők és az athéni kabinet közötti tárgyalásokon. A grexittel a görögök nyilvánvalóan sokkal többet veszítenének, mint a hitelezők.

A Welt am Sonntag szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (EKB), az Európai Bizottság az európai kormányokkal karöltve azon dolgoznak, hogy a grexit bekövetkezése esetén új alapokra helyezzék az euróövezet munkáját. Henrik Enderlein, a berlini Hertie School of Governance gazdasági professzora a német lapnak elmondta, hogy az elmúlt években elsikkadt az euróövezet fejlesztése, így az szerinte „jelenlegi formájában nem képes a túlélésre”.

Mit jelent azonban a reform? Peter Bofinger gazdasági szakértő szerint semmi olyat sem jelenthet, ami további kockázatvállalást jelentene Németország számára. „Politikusként mindent elkövetnék azért, hogy a német adófizetőt ne terheljem tovább” – vélekedett.

A reform akadályai

Berlin ezért továbbra is hevesen ellenzi az eurókötvények kibocsátását attól tartva, hogy így a veszteséges országok hiteleit lényegében Németországnak kellene finanszíroznia. Az európai közös kötvény egyébként nem azonos a közismert egyes tagországok által kiadott euró alapú kötvénnyel. Kibocsátója vagy az Európai Központi Bank, vagy egy erre a célra létrejövő adósságkezelő lenne.

A németek azért járnának kifejezetten rosszul az eurókötvényekkel, mert drágább lenne az adósságfinanszírozásuk. Hátránya lehet az is, hogy a nagy adósságokat maguk előtt görgető államok, így például Görögország is az eddiginél kevesebb pénzből oldhatnák meg deficitjük finanszírozását.

Németország tehát ezen okok miatt ellenzi annyira ezt a megoldást. „Európának nincs szüksége eurókötvényekre” – figyelmeztetett Marcel Fratzscher, a Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) elnöke. Szerinte inkább szigorúbb intézkedések, szabályok bevezetésére lenne szükség, így az egyes országok nem lennének annyira kitéve mások rossz döntései következményeinek – vélekedett.

„Ezért lenne szükség a közös európai pénzügyminiszteri tisztség bevezetésére, aki a nemzeti költségvetések sorsába is beleszólhatna” – vélekedett. Mint azonban minden reformmal, ezzel is az a gond, hogy az uniós alapszerződések módosítására lenne szükség, s nemhogy most, még a válság előtt is nagyon rezgett a léc az egyes népszavazások során.

Valaminek azonban mihamarabb történnie kell. Nagyon szorít az idő, s a görög kormány már így is „unortodox” módszerekkel jut pénzhez. Lenyúlta az önkormányzatok betéteit, s a lakosság egy része nyilvánvalónak tartja, hogy legközelebb már az emberek bankbetéte kerül sorra. Pénzre márpedig szüksége van Athénnak, nem is kevésre. Április elején ugyan visszafizetett egy 450 millió eurós hitelt az IMF-nek, május elsején azonban újabb 200 milliós, 11 nappal később pedig 745 milliós hitelrészlet visszafizetése válik időszerűvé.

Ez majdnem egymilliárd euró. Ha nem fizeti vissza a pénzt, végérvényesen lemondhat az összesen 240 milliárd eurós hitel utolsó, 7,2 milliárd eurós részletéről, s elkerülhetetlenné válna a fizetésképtelenség bejelentése. Az IMF ráadásul jelezte, nem hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy a görögök később egyenlítsék ki a számlát.

Megrendült bizalom

Bár Görögországban létezik egy harcias réteg, amely továbbra is a kemény fellépést sürgeti a hitelezőkkel szemben, a helyi közvélemény és a januárban hivatalba lépett görög kabinet közötti mézeshetek véget értek. Egy másfél héttel ezelőtt nyilvánosságra hozott felmérés szerint a kormánypárt, a baloldali radikális Sziriza támogatottsága 45,5 százalékra esett vissza. Februárban még 72 százalékos volt ez az arány.

A Kapa Research intézet közvélemény-kutatása szerint pedig a kormány politikája kapcsán 52,9 százalék fogalmazta meg aggodalmát, februárban még csak 34 százaléknyian féltek. Azokat pedig, akiket feldühített Alekszisz Ciprasz kabinetjének halogató stratégiája, 32,6 százalékos volt, ami drámai emelkedést jelent februárhoz képest, hiszen akkor még 2,7 százalék volt ez az arány.

Múlt csütörtökön volt öt éve annak, hogy Athén először folyamodott hitelhez, arra azonban talán senki sem számított, hogy még most, 2015-ben is nemhogy nagy az esélye a görögök eurózónából való kiesésének, hanem valószínűbb is ez a forgatókönyv, mint akár három évvel ezelőtt.

Nem kell túlzott jóstehetség annak megjövendöléséhez, hogy a kormányzati politika támogatása tovább zuhan majd a következő hetekben. Sokan már akkor nagyot csalódtak Cipraszékban, amikor rátették a kezüket az önkormányzatok, állami intézmények, köztük kórházak megtakarításaira.

A legnagyobb bizonytalansági tényező Athén politikája. A kormány eddig semmi hajlandóságot sem mutatott a kompromisszumra, ráadásul a trojkát hibáztatja a tárgyalások megrekedéséért. A görögök álláspontját azonban a hitelezők is megelégelték. Az euróövezeti pénzügyminiszterek múlt heti rigai ülésükön egyértelműen Athén tudtára adták: ha nem mutat fel épkézláb reformokat, ne is álmodjon semmiféle hitelrészletről. „Részletes reformlistára van szükség” – figyelmeztetett Jeroen Dijsselbloem, az euróövezeti csoport vezetője. Annyi már most biztosnak látszik: június végéig esély sincs arra, hogy Görögország megkapja az újabb hitelrészletet.

A hitelezők, beleértve az Európai Bizottságot, az euróövezet pénzügyminisztereit, az Európai Központi Bank (EKB) elnökét, valamint az IMF-et, már leplezni sem próbálják, mennyire frusztrálja őket a görög kormány magatartása, sőt, állandósult a nyílt üzengetés. Hogy mennyire eljátszotta Athén nemzetközi hitelét, azt Pierre Moscovici, gazdasági- és pénzügyekért, adó- és vámügyért felelős uniós biztos reakciója is elárulja.

Bár kezdetben – franciaként – szolidárisnak mutatkozott a görög kormányzattal, s igyekezett a megoldás felé terelni a tárgyalásokat, mára már ő is felsorakozott azon politikusok és szakértők közé, akik azt hangoztatják: Görögország nem mehet tovább ezen az úton. Moscivici múlt pénteken úgy fogalmazott, abban, hogy még mindig nincs megállapodás Athénnal. oroszlánszerepe van a görög kormánynak. Hasonló változáson ment keresztül Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének véleménye is.

Eleinte ugyanis még az euróövezetet megkerülve is megpróbált segíteni a görögöknek, most már azonban ő is kezdi nagyon elveszteni a türelmét. Mint fogalmazott, nehéz meggyőzni az európai partnereket a görög kormány jószándékairól, ha Athén nem hajlandó vizsgálódni az Európai Bizottság könyvvizsgálóit az egyes görög minisztériumoknál.

Ezekből a nyilatkozatokból is azt valószínűsíthetjük, nagyon is véges a hitelezők türelme. Hiába a cáfolatok, hiába nyilatkozzák uniós illetékesek rendszeresen, hogy nem akarják magukra hagyni a görögöket, ez a macska-egér harc már nem tarthat soká, s igaznak tűnik a hír, amely szerint egyre komolyabban merül fel az Eurogroupon belül is a görögök kezének elengedése.

Sokat vesztene az EKB

A legnagyobb kérdés az, milyen következményekkel járna a grexit? A pontos hatásokat senki sem mondhatja meg, hiszen a közös európai valuta létrejötte óta még nem volt, nem lehetett példa arra, hogy egy ország kilépjen az eurózónából. Ám alighanem sokan osztják Jean-Michel Six, a Standard & Poor’s hitelminősítő vezető közgazdászának véleményét, aki az Il Sole 24 Ore olasz gazdasági lapban nem zárta ugyan ki egy dominóeffektus bekövetkezését a görögök távozása után, hozzátette azonban, hogy ennek jóval kisebb az esélye, mint korábban.

Nyilvánvaló azonban, hogy a veszteségek az euróövezet, köztük Németország számára is jelentősek lennének, hiszen elveszne az eddig az országnak kifizetett körülbelül 233 milliárd eurós hitel. Bár nem túl valószínű, hogy a teljes összeget valaha is ki tudná egyenlíteni Athén, a pénznek egy részét biztosan visszafizetné. Csak az EKB veszteségei elérhetik a 110 milliárd eurót.

A grexitnek komoly politikai hatásai is lehetnek, hiszen tovább erősödhetnek az euroszkeptikus pártok, amelyek a közös európai valutát rossz konstrukciónak tartják.