Paks kettő, (Fuku)sima ügy?

Villamosmérnök vagyok Ausztriából, de 3 éve ismét Magyarországon élek. 2011-ben még egyenesben hallgattam, amikor Angella Merkel meghirdette Németország kiszállását a nukleáris energiatermelésből. A kancellár asszony a rövidesen törvénnyé vált javaslatát drámai erővel adta elő, és kizárólagosan a fukushimai katasztrófával indokolta. Politikai kultúrájuknak megfelelően a törvény elfogadása után a vita elült. Az átállás gigászi feladatának megoldására az energiaipar résztvevői, termelőkkel és fogyasztókkal együtt mindösszesen 10 évet kaptak. Ezalatt kutatásoknak, új technológiai fejlesztéseknek, alternatív erőművek építésének és üzembevételének, az egész ellátási struktúra decentralizálásának és végül az atomerőművek lekapcsolásának is meg kell történnie. Hallgatva a Paks 2 döntést követő tiltakozó, kritizáló megnyilvánulásokat, egyre biztosabb számomra, hogy a kancellár asszony üzenete nem hallatszott el idáig. Hónapok óta záporoznak kérdések és vádak Paks 2-vel kapcsolatban orosz eladósításról, titkosításról, háttérmegállapodásokról, energetikai szükségszerűségről, megalapozatlan beruházási döntésről, fűtőanyag beszerzésről stb. 1972-ben az NDK-ban, az északi atomerőmű automatika szerelésén üzembehelyező mérnök voltam. Pakson ugyan nem jártam, de a greifswaldi erőműszerelés riasztó volt. Tervezési hibák, romokban leszállított gépészeti és villamos berendezések okán a beruházás az improvizáció és kényszermegoldások sorozata volt – kétségtelenül kitűnő, önfeláldozó orosz mérnökök vezetésével. Óriási nyomás nehezedett ránk. A felügyelő német és szovjet biztonsági szolgálatok gyötörték az embereket képtelen határidőkkel és a paranoia határait feszegető titkosítással. Jómagam nyolc kilót fogytam egy év alatt az extrém megterheléstől, szovjet kollégáim pedig folyékony orosz „nyugtatószerrel” kezelték magukat. A szövetségi kormány az újraegyesítés után azonnal lekapcsoltatta ezt a ketyegő atommáglyát. Ausztria 1978-ban népszavazással, óriási anyagi veszteséget elkönyvelve, egy teljesen kész erőművet beáldozott. Az elutasítások indoka mindkét esetben ugyanaz, a vállalhatatlan nukleáris veszélyeztetés. A kockázat megítélésével nem szabad kísérletezni. Az eddig ismert katasztrófákat Csernobilnál emberi mulasztás, Fukushimában természeti katasztrófa okozta. Ennél sokkal több nukleáris baleset volt a világon, amiről alig tudunk valamit. A legvalószínűbb tragédiák azonban, mint a szabotázs és a terrortámadás még váratnak magukra. Az öngyilkos merényletek napirenden vannak. Legyen az indíték pszichikai defektus, vallási téboly, akármi. Andreas Lubitz esetében láttuk, hogy egy ilyen őrült micsoda intelligenciával, rafinériával tudja kijátszani a legkiválóbb ellenőrzési rendszert. Magyarország szövetségi rendszeréhez híven nem tudja távol tartani magát az Iszlám Állam elleni fegyveres konfliktustól. Ezzel pedig bekerül a terrorizmus célkeresztjébe. Magyarországon nemrégiben Környezetvédelmi Hivatal alakult közvetlen az államelnök alárendeltségében. Remélhetőleg ott is belátják majd, hogy egy háborút kivéve, vagy azzal egy szinten mi a legnagyobb környezeti veszélyeztetés, ami egy országot érhet– messze túl a városligeti fák, vagy a lápi flóra és fauna jelentőségén.

Szerző