Jósnő imaszőnyeggel és transszal

Publikálás dátuma
2015.05.11 07:46
Pásztor Erzsi nem áll fejen a transzba eséshez, inkább ráfekszik az imaszőnyegre FORRÁS: JÁTÉKSZÍN
Pásztor Erzsi Kossuth-díjas színésznőnek a minap volt bemutatója a Játékszínben, a Vidám kísértet című komédiában nagy energiájú, mohó étvágyú, lelkes, rendkívül mulatságos jósnőt játszik, hatalmas sikerrel. Jó formában van, ezt megelőzően a Karinthy Színházban volt premierje az Olympia előadásában. Hálás érte, hogy ennyi idősen ilyen sok szöveget képes megtanulni, és akár még mozgásórára is tud járni.

-Volt valamilyen köze a szüleinek színházhoz?

-Nem volt, de ennek ellenére én mindig is színésznő akartam lenni. Az anyukám fantasztikus képességű fodrásznő volt, őrületes humora, előadókészsége volt. Nagy élet volt az üzletben. Anyám úgy tudott előadni történeteket, hogy körülötte bepisiltek tőle.

-Ön ott lebzselt a fodrászüzletben?

- Az iskolából odamentem, mert elváltak a szüleim, a manikűrös asztalnál irkáltam a leckéket, és közben hallgattam, hogy a fejem fölött mit beszélnek. Az anyámat imádták az asszonyok, rengeteg kuncsaft volt. A segédek mellett tanulólányok is dolgoztak ott, időnként némelyikre rábízott az anyám, hogy vigyen el ide vagy oda. Gyerekkoromban lényegében az üzletben éltem, és annak a háznak az udvarában játszottam. Sok minden rám ragadt abból, amit ott hallottam.

- Mikor határozta el, hogy színésznő lesz?

- Mindig is fújtam, hogy színésznő leszek, csak hát kiskoromban rémesen mulya lány voltam. Legyintettek, arra, amikor azt mondtam, hogy színésznő akarok lenni. Az óvodában belesültem a versmondásba. Még amikor kijöttem a főiskoláról, akkor is nagyon gyámoltalan voltam, nem is tudom honnan volt bennem az az őrült akarat, hogy én mégis színésznő leszek. Évekig minden produkcióba úgy fogtam bele, hogy ezt úgyse tudom megcsinálni. Fiatalon Dürrenmatt Fizikusok című darabjában játszottam például a púpos orvosnőt. Sík Ferenc rendezte az előadást. Azt mondtam neki, nem létezik, hogy ezt meg tudom csinálni. Síkkel sokat és nagyon jól dolgoztunk együtt, közös nyelvet beszéltünk, meg sem hallgatta az aggályaimat. Egyszer csak kiderült, bár rossz az én számból ilyet hallani, hogy fantasztikus alakítás lett, de hát így szólt akkor a fáma.

- Szeretett több vidéki színházban játszani, vagy Pestre akart már kerülni, és ez nem sikerült?

- Amíg a szintén vidéki színész férjemmel, Holl Istvánnal, a házasságunk tartott, és az 21 évig tartott, addig természetes volt a vidéki lét. Egy ideig normális családi életem volt. A férjemnek mindig jól ment a pálya, én voltam az, akinek ritkábban adódott szerep. De azért mindig megkaptam az extra feladataimat, szóval azért én nagyon jó szerepeket játszottam.

- Fiatalon már Örkény Macskajáték című darabjában az öregen is szerelmes Orbánnét osztották önre.

- Harminchat éves voltam, amikor először játszottam. De addigra már megbarátkoztam azzal, hogy akkoriban nemigen kaptam saját korombeli szerepeket. Mindig akadt valami, amire azt mondták, hogy csak én tudom eljátszani. A Koldusoperában a kolduskirály felesége sem volt kutyafüle fiatalon.

- Mindkét szerepet három különböző produkcióban is játszotta...

- És végül is imádtam mindegyiket. Valamennyi produkcióban jól éreztem magam. Alaptulajdonságom, hogy ahová beteszem a lábamat, ott próbálom megteremteni magamnak azt a közeget, hangulatot, amiben jól érzem magam. Csak úgy tudok dolgozni, ha örömmel megyek be a színházba. Így volt ez a Vidám kísértet próbái alatt is, már amikor reggel fölkeltem, örültem, hogy jaj de jó lesz.

-A jósnőt alakítja. Ez legendás szerep, annak idején a Pesti Színházban Bulla Elma adta, aztán az ő halála után Tábori Nóra. Vérbő, nagypofájú, jókora étvágyú nőről van szó, aki többször transzba kerül, hogy kapcsolatba lépjen a túlvilággal.

-Bulla és Tábori is nagyszerű színésznő volt, az én eszközeim egészen mások, mint amilyenek az övéik voltak. Én például nem állok fejen a transzba eséshez, ahogy ők tették, hanem egy kis imaszőnyeget dobok le a földre, és ráfeküdve olyan mozgást végzek, amitől aztán transzba esem.

-Ez igazán ziccerszerep...

- Ezt a szót nem szeretem. Egy ziccerszerepet is nagyon el lehet rontani, ha nem megfelelő színész játssza. Sokan azt gondolják, hogy a ziccerszerephez szinte semmit nem kell csinálni.

-A ziccerszerep az én értelmezésemben annyit jelent, hogy magas labdát kap. De hát azt le is kell ütni.

- Hát erről van szó. Ráadásul új feldolgozásban megy nálunk a darab, mindenkinek remek szerepe van benne. Mindenki más is ziccerszerepet játszik. Remek vígjáték, amiben én játszom az egyik nagyon jó szerepet.

- Azt lehet mondani, hogy a sokad virágzását éli?

- A sokad, az talán túlzás. Soha nem érzem azt, hogy na most aztán rendben van minden. Már mielőtt megkezdődtek a Vidám kísértet próbái is egy élvezetes premieren voltam túl. Az első perctől kezdve szerettem az Olympiát a Karinthy Színházban, és benne a hercegnő szerepét.

- Mondta, hogy nem mindig találták meg a szerepek, de most egyik premierjét követi a másik.

- Mindennek ellenére az igazság az, hogy én vidéken nagyon sokat játszottam, például a soproni színházban évekig jobbnál jobb szerepeket, de ezt a kutya se tudta, mert ma már nem divat újságíróknak vidékre jönni, és nagy cikkeket írni. Egy celeb világban már nem arról írnak, hogy a soproni színházban mit mutattak be. De én ettől még imádtam a soproni színházban játszani, a közönség is nagyon szerette, amit csináltunk. És Szegeden ugyanígy volt ez. Szóval sok jót játszottam, ami nem került Budapestre. Akkor még nem éreztem azt, hogy ez olyan fontos lenne, mert én megkaptam a szerepet, és valahogy mégis lett egy olyan ismertségem, hogy bármerre is megyek, nagy szeretettel fogadnak, megismernek, örülnek nekem. Nem csak a tévés meg a filmszerepeim miatt, hanem elhiszik, hogy színházban is sokat láttak Budapesten, pedig nem így van. A Szomszédok sorozatában csak epizodista voltam, de mind a mai napig él az a figura. Mrs Lipton szinkronszerepem, még így is tudják, hogy ennek a figurának én vagyok a hangja. Sokan fölemlegetik, és ez nekem mindig is jólesett. Úgyhogy én nem éreztem mellőzöttnek magam amiatt, hogy vidéken voltam. És már érdemes művész címet, meg Kossuth-díjat is kaptam, ez boldogság.

- Azon ritka színészek közé tartozik, akik alapvetően jól vannak?

- Jól vagyok, mert már azért is hálás vagyok, hogy a hetvenkilencedik életévemben lehetek, és egyáltalán még be tudok járni a próbákra, meg tudom tanulni a szöveget, akár még mozgásórára is tudok menni, ha ez a szerepemhez szükséges. Ez azért nagy dolog!

Nyíregyházára tart az „elnyomottak színháza”

Publikálás dátuma
2019.03.23 11:30
A fórumszínház a nézőket is bevonja az előadásba. Középen Adrian Jackson, a társulat vezetője
Fotó: NÉMETH DÁNIEL
A brit Cardboard Citizens társulat egy nyitottabb társadalomról és empatikusabb emberekről álmodott jövőt.
Képes a művészet hidakat építeni a társadalom különböző csoportjai között? Választ adhat a színház a mindennapok problémáira? – E kérdéseket veti fel a fórumszínház egyik úttörőjeként ismert Cardboard Citizens. Az Egyesült Királyságban 1990-ben alakult társulat a perifériára szorult emberek, közösségek történetein keresztül a színház erejével kívánja előmozdítani a társadalmi változást. Többek közt a hajléktalanokat szeretnék segíteni, hangot adva nekik, hogy elmondhassák a saját történeteiket.
 
A csoport februárban művészeknek, szociális szakembereknek, közönségszervezőknek, helyi közösségi vezetőknek és a társadalom peremén élőkkel foglalkozó drámaoktatóknak tartott workshopot Budapesten. Az általuk alkalmazott fórumszínház módszereit továbbadó képzésen többek közt a XXI. századi Roma Nők Egyesülete is részt vett, s az ott tanultakat hasznosítva a Parforum Részvételi Kutatóműhellyel, valamint a Káva Kulturális Műhellyel közösen mutatják be legújabb darabjukat március 24-én Nyíregyházán. Az előadásban 18 és 25 év közötti amatőr színészek jelenítik meg saját tapasztalataikat a pénz, az adósság és az adósságcsapda témájában, a színházi játékot a problémák megoldására irányuló közös gondolkodássá alakítva. A fórumszínház kitágítja a hagyományos színházi kereteket, az előadók a nézőket is bevonja, megadva a lehetőséget, hogy megváltoztassák az épp színre állított történeteket – mondta el lapunknak Adrian Jackson. – Emellett a társulat a hajléktalanságot megtapasztalt emberek nézőpontját megismerve olyan információk birtokába kerül, amit később partnerszervezeteikkel és a politikai döntéshozókkal megvitathatnak. Ezzel segíthetik a valódi, rendszerszintű fejlődést – részletezte a Cardboard Citizens társalapítója, vezetője.
 
A Cardboard Citizens már több mint huszonöt országban dolgozott, ám hazánkban most jártak először. Az Artemisszió Alapítvány megkeresésére a British Council People 2 People programjának keretében tartottak többnapos workshopot. – Nagyszerű volt együtt dolgozni a helyi szervezetekkel és sokat tanultunk abból, ahogyan a művészetet a társadalom jobbá tételére használják – beszélt tapasztalatairól Adrian Jackson. – Lenyűgözött minket a résztvevők elkötelezettsége, mind a workshopon való részvételüket, mind azt a törekvésüket tekintve, hogy a színházzal változást érhessenek el Magyarországon. A romák integrálása komoly helyi kérdés, és gyönyörű volt látni, ahogy ennek a közösségnek néhány tagja is részt vett a képzésen. Az előadás során számos nagyszerű ötlet felvetődött és rendkívül hasznos párbeszéd indult el. Reméljük, lesznek további közös együttműködéseink – tette hozzá a projekt vezetője. A fórumszínház jelentőségét Adrian Jackson többek közt abban is látja, hogy az előadók kapcsolatot alakíthatnak ki a jelenlévőkkel: beavathatják történeteikbe a közönséget, valamint gyakorlatot szerezhetnek az önkifejezés terén. A nézőknek pedig jó alkalmat kínálnak arra, hogy átéljék a megjelenített élethelyzeteket, és kialakuljon bennük az empátia – hangsúlyozta.
 
– A színház, különösen az Augusto Boal által megalkotott „elnyomottak színháza” betekintést kínál mások életébe és segíthet bennünket abban, hogy kialakítsuk az álláspontunkat a nemzeti és helyi döntéshozók politikájáról, az időnk és erőforrásaink kihasználásáról, valamint azokhoz az emberekhez való közeledésünkről, akikkel nap mint nap találkozunk – hangsúlyozta Adrian Jackson. – A társadalmunk jobban működik, ha nyitottabb, empatikusabb és együttműködőbb. Mindannyiunk hasznára válik, ha meghallgatjuk a szomszédainkat, ha megértjük az életüket és a küzdelmeiket.

A fórumszínház

Augusto Boal brazil származású művész, neveléselméleti és színházelméleti szakember, színházi rendező és író volt, az „elnyomottak színháza” elméletének, esztétikai, színházi nyelvének a kidolgozója. Neve sokak számára a fórumszínházról vált ismertté, azonban ez csak egy abból a hét technikából, amit az „elnyomottak színháza” magában foglal. A fórumszínház legelterjedtebb formájában az alkotók egy adott közösség tagjaival dolgozva hoznak létre a közösség problémájára reflektáló előadást, majd azt a helyi közösség előtt egyszer mutatják be.

Frissítve: 2019.03.23 11:30

Mikor szembejön velünk a legnagyobb ellenségünk - Jordan Peele újradefiniálta a horror műfaját

Publikálás dátuma
2019.03.23 10:30
Lupita Nyong’o játssza a foszerepet. A fi lmet a UIP-Duna Film forgalmazza
A magyar mozikban a Mi: a Tűnj el! rendezője, Jordan Peele előállt egy tökéletesre csiszolt, művészi horrorfilmmel.
Jordan Peele. Ezt a nevet már a 2017-es Tűnj el! című filmjénél érdemes volt megjegyezni, mert ez sokoldalú író-rendező kvázi laza könnyedséggel újradefiniálta a horror műfaját. Pedig nem csinált többet annál, hogy írt egy zseniális hátteret a karakterek mögé, méghozzá úgy, hogy belekódolta a rasszizmus kérdését is a cselekménybe. A műfajjal járó kliséket pedig így bőven elég volt a végkifejletben alkalmazni. Egyszóval, Peele már akkor tudta, mi a horror valódi lényege: nem a hang és vizuális effektekkel való sokkolás, hanem egy olyan élethelyzet megmutatás, mely a legbelső félelmeinket hívja elő.

A Mi ennek a koncepciónak a folytatása, mondhatni tökéletesre csiszolt alkotása. A nagybetűs művészhorror. Sajnos nem nekem jutott az eszembe a hasonlat, de alkalmazom: a Mi után egyértelmű, hogy Peele az amerikai Jean-Luc Godard, mert ugyanazzal szemiotikai módszerrel építi be a popkulturális utalásokat és referenciákat a filmbe, mint a svájci nagymester. Hogy csak egy példát mondjak: a műben szereplő nyulak által fémjelszett szimbolikát vagy Jeremiás könyve egyik fejezetének repetitív megidézését.

De hogyan is mesél rólunk a Mi? A történet középpontjában Adelaide Wilson (Lupita Nyong'o remek a szerepben) áll, a kétgyermekes családanya, aki nagyon nincs attól feldobva, hogy a családjával Santa Cruzba mennek nyaralni, mert ott történt valami vele gyerekkorában. A nyugtalansága rettegésbe megy át, amikor az este a nyaralójuk előtt megjelenik egy négytagú család. Akik pontosan úgy néznek ki, mint ők, csak éppenséggel piros egyenruha van rajtuk, jobb kezükön kesztyű, melyben gigantikus olló ékeskedik fenyegetően. Visszatérve a korábban említett popkulturális utalásokra, külön okfejtés érdemelne a Michael Jackson Thriller című, John Landis rendezte videóklipje, mely önmagában is a Peele által feszegetett kettősségre utal (hősszerelmesből farkasember lesz a klipben), de a nemrég megjelent Neverland elhagyása című dokumentumfilm is bizonyította, Jackson civilként is kettős életet élt.

Na, ezzel, aztán totális hatást ért el Peele a mozivásznon. A kettősség nem csak ebben mutatkozik be a filmben, hanem szimbólumként végigvonul a művön, a modern Amerika betűszavaként. (A film eredeti címe: US. ) Például, amikor megismerjük Adelaide családjának barátait, egy jómódú fehér famíliát – a rendező ezzel is a társadalmi egyenlőtlenségre akarta felhívni a figyelmet. A cselekményről többet nem árulok el, mert azzal súlyosan károsítanám a potenciális moziélményt, csupán talán annyit, hogy a hasonmások megjelenés a legalapvetőbb félelemeinkre hat: mi van akkor, ha a legnagyobb ellenségünk mi magunk vagyunk? Miközben, ahogy telnek a percek az egyszerű home invasion moziból, szilárd lépésekkel vezet minket Peele az apokaliptikus hangvétel és mondanivaló felé. A Mi nagyon okos film.

Infó:
Mi
Rendezte Jordan Peele
Forgalmazza a UIP-Duna Film
Frissítve: 2019.03.23 10:30