Az államtitkári beletörődés több okból is meglepő. Nemcsak azért, mert márciusban tényként közölte a júliustól várható béremelést és a hosszú távon kiszámítható jövőt ígérő életpálya-modell jövő januári bevezetését, hanem azért is, mert a szakma feszítő gondjainak rendezésébe személyesen is rengeteg energiát fektetett az elmúlt években. 2010-ben ő vezette azt a munkacsoportot, amely letette az asztalra a 2011-2020 közötti évekre vonatkozó Nemzeti Szociálpolitikai Koncepciót, amit elolvastak, majd félretettek. Tavaly januárban felkérték, hogy vegyen részt egy kilenctagú bizottság munkájában, amelyet az életpálya-kidolgozására hívtak össze. A béremelést a legfontosabb megoldandó feladatként említette februárban a Pacsirta Rádióban, amit akkor is meg kell lépni, ha más kérdésekben nincs megállapodás. Hozzátette, hogy a ennek együtt kell járnia a minőségi alkalmassági vizsgák bevezetésével, mert – ahogyan fogalmazott – ma „ebben az ágazatban nagyon sokan dolgoznak, akiket emberek közelébe sem lenne szabad engedni, nemhogy szociális munkára. Ez a következménye annak, amikor egy szakmát hosszú távon leértékelnek.” A javaslatokat elolvasták, majd félretették. Czibere nyilván a mostani pofon után sem adja fel, más kérdés, hogy a szakma türelme meddig tart. A május 29-re tervezett szociális ágazati vonulás azt jelzi, hogy már nem sokáig.