Az országgyűlés sajtóosztályáról kellene példát venni. Nem vacakoltak sokat, jól megbüntették az RTL Klub híradósait. Előbb szóbeli megrovást kaptak - már ez is elég súlyos jövendő pályájukon -, majd egy időre ki is tiltották őket a Parlament épületéből. Ez szolgáljon tanulságul minden kotnyeleskedő újságírónak. Nem lehet bárhol csak úgy letámadni a miniszterelnököt, de senkit sem. A tévések ugyanis egy olyan folyosón akarták megkérdezni Orbán Viktort, ahol nem szabad forgatni. Kérdéses persze, hogy ennek a tilalomnak elegendő elrettentő hatása lesz-e, esetleg nem kellett volna mindjárt az épület előtt pellengérre állítani a renitenseket, vagy azonnal kerékbe törni.
Mostanában ugyanis nagyon elszemtelenedtek a sajtómunkások és ezzel kellemetlen helyzetbe hozzák a népért folyamatosan áldozatos munkát végző vezetőket. Itt van például a pályázatok ügye, amiről egymásnak is ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el. A volt budapesti amerikai nagykövet ugyanis a korábbi fejlesztési miniszterre hivatkozva azt írta könyvében, hogy Németh Lászlóné minden héten leült Orbán Viktorral és eldöntötték, a középítkezési projektekből melyiknek legyen elsőbbsége és hogy melyek nyerjenek. Erre aztán a miniszterelnök még rátromfolt, amikor megerősítette, ez ma is így megy, csak a miniszter személye változott. Majd valószínűleg rájött, hogy ezt mégsem lett volna szabad elárulnia és kijelentette, a nyilvánosság által ismert rendben foglalkoznak a pályázatokkal és a módszert az unió is jóváhagyta. De ez még mindig kérdéseket vetett fel, tehát Lázár János is belépett a harcvonalba és közölte, a kormány nem pályázatokat bírál el, csak a fejlesztés irányairól dönt.
Ha csak úgy nem. Mindenesetre a közvéleményt immár sikerült teljesen összezavarni, ha ez volt a cél, száz százalékosan teljesítették. Ugyanakkor a folytonosan kételkedők felvethetik, hogy netán Orbán, vagy kedvenc minisztere hazudott, esetleg mindketten, de az biztos, hogy netán egyeztethetnének, mielőtt megszólalnak. A kézenfekvő megoldás persze az lehet, amit az országgyűlés már oly sikeresen alkalmaz. Az okvetetlenkedő, folyton kérdező, a hatalom embereit zavarba hozó és ellentmondásba kergető újságírókat ki kell tiltani. De mindenhonnan és örökre. Különben újra és újra kínos ügyeket tálalnak és mindenütt felbukkannak, mint eső után a gaz.
Szegény Lázár János különösen megszívja ténykedésüket, így csak a legnagyobb elismerést érdemli, amiért mégis hetente kiáll eléjük és válaszol nekik, még ha ez utóbbira sokszor inkább a ködösítés a megfelelő szó. Őt két évvel ezelőtti luxusutazásai miatt vegzálják, már a bíróság is ítéletet hozott, hogy köteles részleteket elárulni. Ám nem azért ő a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy csak úgy megadja magát. Közölte tehát, államtitkokat nem tár fel, a bíróság meg amúgy sem tudja ellenőrizni, igazat állít-e, így akár azt is mondhatja, elfelejtette. Bár e nagyon őszinte kijelentés is frenetikus hatású, ám Lázár még ezt is képes volt fokozni. Tudniillik nem csajozni volt, hiszen a neje is tudja róla, hogy reggeltől estig dolgozik.
Szem nem maradt szárazon. Miután szeretett hazánk vezetői ilyen éteri magasságokba emelkedtek, nem marad más hátra, mint megállapítani, hogy mi - vagyis az újságírók - kevesek vagyunk ehhez. Ügyek jönnek, ügyek mennek, de a szemrebbenés nélkül előbb fehéret, majd feketét mondó politikusokkal nincs mit tenni. Itt mindenkit hülyének néznek és úgy is kezelnek. Miközben az urak azt csinálnak, amit akarnak.
Talán lassan már ki sem kell tiltani senkit a környezetükből. Elérik, hogy oda se menjenek, mert nem érdemes.
