Helyesbítek: „szerezz” törvényesen a kerekesszékesektől! Ha van tolvajlási tankönyv, ez lehet az első leckéje. Válogasd meg, kitől lopsz! Lehetőleg a védtelentől, aki - átvitt vagy konkrét értelemben - nem tud utolérni.
Az alapsztorit mindenki ismeri. A Paralimpiai Szövetség elnöke bőkezűen juttatott saját magának azoknak a pénzéből, akik mindennapi hőstettek során át küzdötték fel sportolóvá magukat. Természetesen minden törvényes volt. Az egyik újság szerint Magyarországon kétféle lopás van: a törvényes nagy összegű, és a törvényellenes kicsi. Az elnökség jóvá hagyta, sőt maga Deutsch Tamás alelnök kezdeményezte, hogy az elnök három millió forintot kapjon saját végtörlesztéséhez a paralimpikonoknak szánt pénzből.
Nem rugóznék az ügyön, dühöngtünk már rajta eleget, ha az elnök nem volna korunk hőse. Nem mentegetném, ahogy rablókat szokás, hogy bizonyára „nehéz gyerekkora” volt. Nem. Neki és másoknak „nehéz felnőttkora” van, ami próbára teszi a tisztességet. Olyan társadalmi-politikai környezetben igyekszik boldogulni, karriert csinálni, ahol elfogadható, sőt, lassan a siker titka, ha a nálad szerencsétlenebbtől veszel el, aki az érdekeit nehezen védi meg. A sérültet, a kerekesszékest könnyebben előzheted a társadalmi versenypályán, ha ügyesen elébe vágsz, már csak a hátadnak kiabálhat.
Az elnök csak derék, mintakövető állampolgár. Hiszen nem ugyanez történt nagyban a rokkantnyugdíjasok megalázásánál és megrövidítésénél? Nem ugyanez történik, ha épp a gyerekektől rabolnak, nem sokat, épp csak a jövőjüket az iskolák tönkretételével? Nem ugyanez történik, amikor a legnyomorultabbak szociális segélyformáit szüntetik meg? Amikor a hajléktalanokat és a menekülteket üldöznék? Szerencse, hogy már nem három tenger mossa partjainkat, mert nemzeti konzultációval szentesítve valószínűleg vissza kellene dobnunk őket a vízbe. Bár utóbbi ügyben most először legalább azt hallottam, hogy a miniszterelnök a szívét emlegeti. Azt mondta, „szíven ütötte”, hogy az Európai Parlamentben a magyar 56-osokat nem átallották az éhség és a diktatúra elől menekülő afrikaiakhoz hasonlítani. Micsoda sértés! Mi és a „niggerek”!
Lehet persze, hogy a paralimpiai elnök kicsit túllőtt a célon. Túl jól tanulta meg a leckét, és nem értette, hogy amit szabad a jupitereknek a hatalom csúcsain, azt nem mindig szabad a kisökröknek. Az össznépi felháborodás nyomán ugyan gyorsan visszafizette a három milliót, de továbbra se nagyon érti, miért kapkodott levegőért a fél ország. Hiszen másik három elnökségi társa is kapott hasonló ingyen pénzt. És különben is – mondta – ő „cserében” elviseli, hogy egy darabig nem emelkedik majd a fizetése, merthogy szemben elődeivel ő már nem holmi társadalmi munkásként látja el feladatát. Az egyik lap szerint ez a bizonyos havi fizetés másfél millió forint. Az elnök sejtelmesen arra célzott, hogy annyi azért nincs, inkább a harmadához áll közelebb. Na jó, legyen ötszázezer. És a londoni paralimpia után is csak alig 17,5 millió jutalmat markolt fel. Kézdi Réka, aki pillangóúszásban nemrég világrekordot ért el, viszont semmit, vagyis a szövetség átlaga támadhatatlan. Arra már szót sem érdemes vesztegetni, hogy a fogyatékkal küszködők pénzéből az elnök állítólag egy kétmilliós szerződést is kötött az egyik üzlettársával, egy két-három hetes munka bőkezű dotálására.
A megrabolt paralimpikonok közül kettőt láttam egy tévébeszélgetésben. Sérült emberek, akik sportágukban felküzdötték magukat a dobogóra. Egy úszóbajnok Hófehérke, igazi szépség, hosszú fekete hajjal, és egy lámpalázas rokonszenves asztaliteniszező fiú, akiből darabosan, de annál hitelesebben törtek föl a szavak. Kínosan vigyáztak rá, hogy ne bántsanak senkit. Kicsit tartottak is attól, hogy a botrány miatt még kevesebb segítséget kapnak majd. Pedig bajuk van elég. Fölidézték, hogy az elnök nemrégiben hangzatos és jogos panaszáradatot adott elő a paralimpikonok éhezéséről: „Vannak sportolóink, akik csak az edzőtáborban jutnak megfelelő táplálékhoz, mert a méltatlanul alacsony támogatásból legfeljebb naponta egyszer tudnak megenni egy párizsis zsömlét.” Hát, abból a három millióból, a gavalléros pénzjutalomból vagy a 9 millióért elnöki használatra beszerzett autó árából elég sok párizsis zsömle telne ki.
Az elnök mégsem érti. Nem érti, amit a két fiatal kimondott: eddig azt hitték, hogy „ők” (a vezetés) vannak értük, és nem fordítva. Ezt mintha más vezetők sem értenék az országban. Régen minden verekedős kisfiúnak elmondták otthon: „ne bántsd a gyengébbet!” Ha az életre neveled a gyereket, ma azt kellene mondanod: csakis a gyengébbet bántsd, az nem üt vissza. Legfeljebb sóhajtasz mellé egyet: hiába, ilyen a világ. Ismerjük a közmondásokat az erősebb kutyáról valamint a nagy halról. Ha azt hitted, nem a kutyák és cápák morálja szerint kell élned, hát tévedtél. Valószínűleg – Bayer Zsolt szép kifejezésével – „liberális elmebeteg” vagy, nem tartozol a Kövér László által emlegetett „normális emberek” közé.
Tényleg, minek két kerék a mozgássérültek székén? Aki élelmes, egyet el is vehet belőle. Gurigázhat vele a gyereke, ha már a nevére íratott egy-két lakást.
