A napi politikában napjainkban forró témaként szereplő menekült kérdés két és fél éve kezdte el foglalkoztatni a rendezőt. Szabó Iván forgatókönyvíróval közösen dolgoztak azon, hogy összerakjanak egy bevándorlókról szóló a történetet. - Izgatott minket, hogy mi lesz a menekültekkel, miután megérkeznek egy teljesen idegen országba - mondja a rendező. - Mit kezd magával az ember egy ismeretlen világban, ismeretlen kultúrában egy olyan borzalmas háttérrel, olyan szörnyűséges múlttal, amilyet el sem tudunk képzelni.
Roland és Iván lépésről-lépésre igyekeznek történetükben megmutatni, mi történik egy 50 éves emberrel, aki megérkezik Európába, történetesen Magyarországra. A családját megölték, barátai nincsenek, ismeretlen minden, ami körülveszi, s meg kell találnia a módját, hogy gyökeret verjen. Elmondhatatlanul rögös út ez, mondja a rendező, úgy érthetjük meg, ha elképzeljük, hogy 50 évesen menekülnünk kell, elhajózunk Algériába, elkezdünk arabul tanulni, bevágni az algíri alkotmányt, történelmet, művészetet, hogy levizsgázhassunk belőle az állampolgárságért.
- Ez elég ijesztően hangzik, igaz? – folytatja Vranik. - A mi történetünk arról szól, hogy mindez hogyan történik itt, Budapesten. A menekültek borzasztóan kiszolgáltatottak. Filmünk a kiszolgáltatottságról szól.
A forgatókönyv megszületésének ugyancsak megvolt a rögös útja. Megnyerték a nevezetes Nipkow-ösztöndíjat, és kiköltöztek Berlinbe. Miután pályázatukat elfogadta a Magyar Nemzeti Filmalap, megindult – ahogy Vranik fogalmaz – egy nagyon alapos, nagyon komoly szakmai munka a forgatókönyvön. Két éves vajúdás következett, rengeteg ötlet született, jó is, rossz is, csak azt fogadták el, amit érdemesnek tartottak. Komoly vitáik is voltak, de mindvégig a szakmaiságon volt a hangsúly a fejlesztés idején. - Én még ilyen hosszú és alapos forgatókönyv-fejlesztő munkán nem estem át – emlékszik vissza a rendező.
A főszereplő kiválasztásában hihetetlen szerencse játszott közre. Vranik még emlékezett az interneten látott rövid kis portréfilmre egy nálunk élő, fekete bőrű bevándorló férfiről. Egy nap a Hunyadi téren egyszerre csak meglátta az ismerős arcot. Megszólította. Így indult az együttműködésük, melynek végén Dr. Cake-Baly Marcelo Az állampolgár főszereplője lett. Jól beszél magyarul, eredeti foglalkozása szerint közgazdász, Bissau-Guineából menekült Magyarországra, itt BKV alkalmazott, forgalomirányító és villamosvezető. Mint kiderült, 1984-ben érkezett először Magyarországra. Ma már nem csak munkája van, hanem magyar családja is. A másik főszereplő, a fiatal perzsa Arghavan Shekari bevándorló. A filmben egy terhes nőt játszik, akinek névházasságot kell kötnie egy magyar állampolgárral, hogy ki ne utasítsák az országból.
- Rengeteg próbafelvételt készítettünk, vagy 50-60 jelenetben néztük meg őket és nagy szerencsénkre remekül dolgoztak együtt, jól működött köztük a kémia - avat be a részletekbe a rendező. Főszereplői nagyon sokat adtak hozzá saját tapasztalataikból a történethez. A rendező sokat faggatta múltjukról, életükről őket, s ahogy mondja, kettőjük személyes élményei sok mindent átformáltak a könyvön.
Tíz éve egy abszurd szatírikus játékfilmmel robbant be Vranik Roland a hazai filméletbe, a Fekete kefe című első rendezésével mindjárt díjat is nyert a szép emlékezetű Filmszemlén. A rendező most hangsúlyosan a klasszikus realista stílusban, minimalista eszközökkel viszi filmre az afrikai Wilson és az iráni Shirin történetét. A harmadik fontos karaktert a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja, Máhr Ági játssza, aki a film története szerint magyar-történelem szakos tanárnő. Wilsont készíti fel az állampolgársági vizsgára, miközben szerelem szövődik köztük.
- Főszereplőnknek nagyon komoly tananyagot kell elsajátítania az állampolgársági vizsgára, nem csak az alkotmányt kell ismernie, hanem a történelmet, művészettörténetet, irodalmat. Ezért is járja végig a képtárakat, meg az ikonikusnak számító nemzeti helyeket a filmben – mondja a történetről a rendező. A stábban az a hír járja, hogy a forgatáson, amikor a vizsgára készülő Wilson a Szózatot szavalta, többen meghatódtak, olyan mellbevágó volt a jelenet.
A képi világról Vranik azt mondja: azt szeretné, hogy a látványvilág majdnem dokumentarista legyen. Juhász Imre operatőrt kérte fel a felvételekre. Imre hozta magával Lovasi Zoltánt, aki B kamera operatőrként dolgozik.
- Juhász Hollywoodban cseperedett fel, ott is járt egyetemre, az amerikai képzettségéből fakadóan erős, szép képi világot hoz. Arra gondoltam, hogy úgynevezett trasht (roncsolt képet) kérnék tőle. Valóságos, roncsolt, kézi kamerás világot – magyarázza döntését Vranik. - Abban reménykedem, hogy ez a kettősség egy olyan sajátos hibridet teremt majd, amire vágyom. Lovasi ugyanezt az erős képi fogalmazást jelenti magyarban. Ő is kézi kamerával dolgozik, egyszerre veszik a jeleneteket mindketten. Tudom, kicsit rizikós a kísérlet, de bízom benne, hogy meghozza az eredményt.
